Megszólalt Gyurcsány, a választás nagy nyertese

2014.05.25. 21:29

„Ami történelmileg igazán izgalmas küzdelem volt, az sajnos már másfél hónapja eldőlt” - kommentálta Gyurcsány Ferenc DK-elnök azokat az értesüléseket, amely szerint a pártja az EP-választáson csaknem beérte az MSZP-t. Gyurcsány ugyanakkor türelemre intett, mert szerinte az, hogy egyik-másik szavazókörben hogyan állnak most, nem számít, a valós értékeléséhez meg kell várni az országos eredményeket.

A pártelnök azt is hozzátette, az ő ellenfele nem a szocialista párt, hanem a Fidesz. Szerinte a többi baloldali párt egymáshoz képest elért eredményét sem szabad túldimenzionálni, hasonló okokból.

Gyurcsány szerint a DK minimum egy mandátumot szerez majd, ha kettőt, azt már sikernek értékeli, három mandátum pedig csodaszámba menne. A jelenlegi eredmények szerint a DK a szavazatok kilenc százalékát szerezte meg, ami két mandátumot jelent.

Gyurcsány nem az MSZP-t akarja lenyomni