Beindult a pártelnök-casting az MSZP-ben: Tóbiás vagy Ujhelyi

2014.05.29. 16:23 Módosítva: 2014.05.29. 16:40

Alig pár órával azután, hogy Mesterházy Attila pártelnök bejelentette lemondását, már pörögnek is a lehetséges utódok nevei az MSZP-ben. Az Index értesülései szerint a pártelnökségre, valamint a frakcióvezetésre első körben két-két politikus merült fel:

  • az elnök Tóbiás József vagy Ujhelyi István,
  • a frakcióvezető Harangozó Tamás vagy Gúr Nándor lehet.
Ujhelyi István és Tóbiás József
Ujhelyi István és Tóbiás József

Tóbiás József frakcióvezető-helyettes egyben a Pest megyei szervezet elnöke is, a tavalyi ellenzéki tárgyalásokon Molnár Zsolt és Mesterházy Attila mellett ő volt az MSZP delegációjának egyik állandó tagja. A választás éjszakáján nem jelent meg az összehívott válságstáb-ülésen, Mesterházy környezetében ezt úgy értékelték, ő is „kiugrott″ az elnök mögül.

Ugyancsak nem volt ott a Jókai utcában a Botka László szövetségesének tartott Ujhelyi István, volt parlamenti alelnök és friss EP-képviselő, aki május 25-én Szegeden várta az eredményeket. Ő a párt vezetését valószínűleg csak átmeneti elnökként vállalná el.

A lehetséges frakcióvezetőként emlegetett Harangozó Tamás és Gúr Nándor egyaránt a távozó MSZP-elnök szűkebb köréhez tartoznak.