Bíróságra megy a DK Lázár londoni kiruccanása miatt

2014.06.05. 14:29
Kerék-Bárczy Szabolcs DK-s képviselő a párt mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a bírósághoz fordulnak Lázár János kétmilliós utazásának ügyében.

A bíróságig megy a DK, hogy beszámolásra kötelezze Lázár Jánost a londoni utazásának részleteiről, írja az MTI. Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt elnökségi tagja a mai sajtótájékoztatón azt mondta, Lázár nem térhet ki a válaszadás elől. Szerinte azokban az esetekben legitim Lázár költségtérítése, ha a titkosszolgálatok politikai vezetőjeként vagy a brit és a magyar kormányfő között tervezett találkozó előkészítéséért utazott Londonba. Hozzátette, hogy a kétmilliós hotelszámla ugyanakkor túlzó, és a közpénzekkel való visszaélés gyanúját veti fel. Ha pedig magánúton volt Londonban, akkor ugyanúgy súlyos visszaélést követett el, és nem számít, hogy visszafizette a kétmillió forintot.

Múlt héten mondták ki egy bírósági tárgyaláson, hogy a Miniszterelnökségnek részletesen be kell számolnia Lázár János és titokzatos munkatársának utazásáról. Ezután jelezte Lázár, hogy lemond az utazási költségtérítésről, és visszafizeti a kétmillió forintot. A politikus ezt azzal magyarázta, hogy ne kerüljön nyilvánosság elé azoknak a neve, akikkel londoni tartózkodása alatt találkozott, és egyébként is az ország érdeke, hogy ezek az információk ne kerüljenek felszínre.