Nyomorúságos éve volt Pintér Sándornak

2014.06.05. 12:36
A belügyminiszternek valószínűleg most apadt el az egykori cége eladásából származó jövedelme, több mint 500 millió forinttal kevesebb jövedelme volt 2013-ban, mint az előző évben. A legjobban kereső kormánytag a nemzetgazdasági tárca egyik államtitkára, Komoróczki István lett. Hoffmann Rózsa 109 forintnyi külön adózó jövedelmet is bevallott. Itt vannak a kormánytagok adóbevallás-kivonatai.

Közzétették a kormánytagok 2013-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásainak nagyon rövid kivonatát a kormány honlapján csütörtökön. Az egyoldalas adatlapokon csak az van rajta, mennyi volt az összevont adóalap és annak adójának összege, mennyi volt az adókedvezmények összege, valamint az esetleges külön adózó jövedelmek (ez származhat például eladásból, befektetésből, osztalékból, árfolyamnyereségből) és azok adójának összege.

Orbán Viktor keresete 2013-ban 16 632 801 forint volt, ami után 2 661 248 forint adót fizetett be. Az adókedvezmények rubrikájába nem írt semmit.

Pintér Sándor belügyminiszter jövedelmében drámai visszaesés látható. Pintér, aki hagyományosan a legjobban kereső kormánytagnak számított, 2013-ban mindössze 13 306 950 forintos összevont adóalapot, és 362 040 forintnyi külön adózó jövedelmet tudott felmutatni. Ehhez képest az eggyel korábbi bevallásában a 16 235 691 forintos összevont adóalap mellett a külön adózó jövedelme 503 444 052 forint volt (tavaly valószínűleg már nem kapott pénzt a négy éve eladott biztonsági cége után).

Semjén Zsolt 2013-ban 16 049 222 forint jövedelmet vallott be. Hende Csaba honvédelmi miniszter bevallásában 16 103 569 forint szerepel. Navracsics Tibor, a közigazgatási és igazságügyi miniszter 15 727 320  forintot keresett, adókedvezménye 120 ezer forint volt. Martonyi János külügyminiszter összevont adóalapja 14 393 672 forint volt, és beírt 1 703 245 forint külön adózó jövedelmet is.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, aki kollégáival ellentétben géppel töltötte ki az adatlapját, 15 978 762 forintos összevont adóalapot tüntetett fel. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter keresete mindössze 13 334 428 forint volt. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter 17 745 002 forint jövedelmet vallott be, és 750 ezer forintnyi adókedvezményt.

Hoffmann Rózsának valamiből volt 109 forintja

A legkisebb összeget a miniszterek közül Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternél láttuk, az ő összevont adóalapja csak 7 056 075 forint volt.

Lázár János , a Miniszterelnökséget vezető államtitkár összevont adóalapja 14 552 075 forint volt, és ehhez jött hozzá 1 998 000 forint külön adózó jövedelem. Lázár igénybe vett 1,5 millió forintnyi adókedvezményt.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nagyon lelkiismeretesen beírta a táblázatba 109 forintnyi külön adózó jövedelmét, ami után 18 forint adót fizetett.

Komoróczki István vitte haza a legtöbbet

Összesítésünk szerint 8 államtitkárnak és 2 miniszternek volt külön adózó jövedelme. Az államtitkárok közül 13-an, a miniszterek közül egyedül Navracsics és Balog vett igénybe adókedvezményt.

Az összes kormánytag közül Komoróczki István, az NGM tervezéskoordinációért felelős államtitkára keresett a legjobban. Az ő összevont adóalapja 42 886 013 forint volt. Komoróczki egyébként legutóbbi, 2014. januári vagyonnyilatkozata szerint a Noracom Kft.-ben társtulajdonos, 50 százalékos részesedeséssel. Az állami vezetői illetményén túli adóköteles jövedelmekre vonatkozó rubrikákat üresen hagyta. A Noracom Kft. elektronikus beszámolója szerint a 2013-as év után se Komoróczki, se a felesége nem vett ki osztalékot a cégből.

Komoróczki kiugróan magas keresetére a magyarázat valószínűleg az, hogy ő csak 2013 novembere óta államtitkár, addig pedig az önéletrajza szerint  az Imperial Tobacco Csoport Vállalati Kapcsolatok Főigazgatóságán dolgozott mint a Cégcsoport brüsszeli képviseletének vezetője, európai vállalati kapcsolatok igazgató.

Keresetben Komoróczki után a második Illés Zoltán, a vidékfejlesztési tárca államtitkára 29 245 520 forinttal, a harmadik pedig Orbán Gábor államtitkár az NGM-től 28 913 656 forinttal.

Az abszolút negatív rekorder nem Varga Mihály lett, mert egy államtitkár, az NGM-es Szatmáry Kristóf megelőzte. Szatmáry összevont adóalapja csak 4 985 560 forint volt.

Külön adózó jövedelemből Győri Enikő külügyi államtitkárnak volt a legtöbb: 7 931 417 forint. Nem sokkal maradt le tőle Győri Tibor a Miniszterelnökségről 7 476 750 forinttal. A harmadik legnagyobb külön adózó jövedelem Lázáré.

A legnagyobb adókedvezmény (7 428 000 forint) Németh Zsolt Attila külügyi parlamenti államtitkárhoz volt beírva, ehhez hasonlóan nagy összeg (7 425 000 forint) volt a fejlesztési tárcánál dolgozó Vályi-Nagy Vilmosnál is. A harmadik legnagyobb adókedvezmény Soltész Miklós Emmi-államtitkáré: 4 950 000 forint. Soltésznak, a szociális és családügyért felelős államtitkárnak négy gyereke van.