Banánmatricákból venné meg az Origót

2014.06.06. 13:59

Aki nem próbálta, nem is tudja, milyen jól lehetett meg a kétezres években is csajozni ezzel

– mondta Ikotity István, az LMP parlamenti képviselője, mikor rákérdeztünk, hogy mégis mire jó egy banánmatrica-gyűjtemény. A képviselő vagyonnyilatkozatában találtuk meg, hogy az „egyéb közlendők” között megemlítette: gyűjti a banánmatricákat.

kep

„Elsős gimnazista koromban egy nemzetközi torna nyitó vacsoráján megkérdezte tőlem az edzőm, hogy szabaduljon a banánhéjtól: Ikó, te ugye gyűjtöd a banáncímkéket? Így indult” – írta Ikotity az Indexnek. Arra sajnos már nem emlékszik a képviselő, hogy melyik torna lehetett ez, ahogy azt sem tudja, hogy az edző vajon miért hozzá fordult a kérdéssel. „Sajnos már nem tudom megkérdezni tőle, de ha élne, sem hiszem, hogy emlékezne” – tette hozzá.

A gyűjtemény sok száz címkéből áll, egyetemi és kollégiumi barátai is segítettek a gyűjtésben, főleg külföldi ösztöndíjas útjaik során hoztak neki új matricákat. „Remélem ezentúl a választókra is számíthatok a gyűjtemény gyarapításában” – mondta.

A gyűjtemény a kapcsolatépítésen és csajozáson arra is jó volt, hogy megvolt a válasz a standard kérdésre: és neked mi a hobbid? A gyűjtemény most a képviselő feleségénél van.

Ikotity magabiztos az LMP esélyeit és a gyűjtemény értékét illetően is, amikor arról kérdeztük, hogy milyen tervei vannak a gyűjteménnyel: 

 

Meg nem gondolkodtam ezen, de most, hogy rákérdeztek:

Azt tervezem hogy kormányra kerülésünkkor értékesítem a gyűjteményt, és az árából megveszem az elszegényedő Lázár Jánostól az Origót.