Hihetetlen dolgokra költötték az állami pénzt a kamupártok

2014.06.06. 17:38
65 millió üzemanyagra és szállásra, 40 millió egy fél perces videóra: így, és még ennél is hajmeresztőbb tételekkel papírozták le a kamupártok a nekik jutó legalább 149 milliós állami kampánytámogatást. Volt, aki még arra sem vette a fáradságot, hogy a kapott 356 millió forint elköltését tovább részletezze annál, mint hogy „anyagi kiadásokra" elment 356 millió forint. Az Állami Számvevőszék vizsgálhatná meg a gyanús eseteket, csakhogy ők hivatalból nem vizsgálódnak. Ha meg is teszik, akkor sem nézik meg, van-e valódi teljesítés egy-egy számla mögött. Kikértük hát a számlákat és minden egyéb dokumentumot: nem kaptuk meg.

A törvény értelmében a választáson induló pártoknak a választást követő 60 napon belül nyilvánossá kell tenniük egy beszámolót arról, hogyan gazdálkodtak az állami forintokkal. A mai, június 6-i Hivatalos Értesítőben (PDF) a parlamentbe bejutó pártok mellett több, a tavasszal szimplán csak kamupártként elhíresült formáció, így az Együtt 2014 Párt, az SMS, a SEM, az ÚDP és az ÚMP beszámolója is megjelent. Utóbbiakat kizárólag folyamatos ordibálással, asztalcsapkodással és röhögéssel lehet csak végigolvasni – nekem legalábbis máshogy nem sikerült –, pedig semmi új és semmi váratlan nincs bennük. De hát egy ilyet egyszerűen nem lehet komolyan venni:

SMSbeszamolo.png

Anyagjellegű ráfordítások: 356 millió forint. Ennyi. Akármilyen hihetetlen, a

Seres Mária Szövetségesei

által leadott egy oldalnyi, gondosan és teljesen értelmetlenül pontokba szedett nagy büdös semmi még az elegánsabb és visszafogottabb megoldások közé tartozik. De még a válogatott arcátlanságok értékeléséhez is kell viszonyítási alap, álljon hát itt a 

A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt

nagyjából részletes és a többihez képest akár még elfogadhatónak is nevezhető beszámolója. Az elszánt devizakárosultakból álló párt javára annyit el kell ismerni, hogy ők valóban rendelkeznek valamiféle üzenettel, programmal és az elkeseredettségük miatt elkötelezett tagokkal. Ez egy valódi párt, és a beszámolóból is az tűnik ki, az állami kampánytámogatást is arra fordították, amire való: a szavazók meggyőzésére.

KÁSLERbeszámoló.png

Kásler Árpád mozgalma 298,5 millió állami forintból gazdálkodott, melynek több mint felét

  • nyomtatott hirdetésekre költötték el: 96,8 millió forintból vettek reklámot mindenféle lapokban, nyomtatott szóróanyagokra, plakátokra, óriásplakátokra és matricákra 69,9 millió ment el. 
  • Ott van az is, mennyit költöttek a szórólapok, újságok kiszállítására, összesen három alkalommal: 49,3 milliót.
  • Hogy Kásler Árpád vonzódik a sebességhez és a járművekhez, már akkor megtudhattuk, amikor az EP-választás előtt a tévévitában házi készítésű torpedókról és dinamittal megrakott motorcsónakról fantáziált. Így nem is meglepő, hogy a devizakárosultak földön és levegőben is megpróbálták győzködni a választókat. Még egy léghajót és 29 ballont is bevetettek 28 millióért, illetve két repülővel 12 megye fölött repülős transzparenssel is próbálkoztak. Utóbbi 12,9 millió forintba került. De volt mozgó reklámjuk is négy kamionnal 8,7 millióért.

Hogy az összegek mennyire reálisak, az persze egy másik kérdés, de legalább nem ordítóan pofátlanok. Például úgy, mint az

Együtt 2014 Párt

beszámolójának számai. Ez az a formáció, amelyiket Schmuck Andor Tisztelet Társaságának a szóvivője alapította Hagyó Miklós volt parlamenti titkárával, Tiner Györggyel úgy, hogy a Bajnai Gordon-féle eredeti Együtt 2014 elől egyszerűen lenyúlták a nevüket. Tineréket nem csak az ügyeskedés – Szigetvári Viktor szerint 100 ezer eurót kért tőle Tiner a visszalépésükért cserébe – különbözteti meg a többi kamupárttól, hanem az is, hogy soha, egy percig nem próbáltak meg úgy tenni, mintha ők egy valódi párt lennének.

Most pedig következzenek kommentár nélkül a főbb kiadási tételek és magyarázatuk:

  • „Kiküldetések kiadásai. Kampánnyal kapcsolatos üzemanyag- és szállásköltségek megtérítése″: 59,6 millió forint
  • „Üzemeltetési anyagok beszerzése. Egyéb anyagok″: 21 millió forint
  • „Egyéb szolgáltatás. Nyomdai szolgáltatás (reklámanyagok készítése)″: 41,5 millió forint
  • „Reklám és propaganda kiadások. Reklámfilm készítése″: 16,3 millió forint.

Sportos és Egészséges Magyarországért Párt

A kizárólag a 149 milliós állami kampánypénzből gazdálkodó kamupárt azonban még Tinerékhez képest is alig fektetett energiát a beszámoló elkészítésébe:

  • a „propagandaanyagok, szolgáltatások″ rubrikába beírtak 86,6 milliót, 
  • a „rendezvényszervezés, kommunikációhoz″ meg 38,2 milliót.

És ennyi. Rendkívül érdekes, hogy a mozgást népszerűsítő jelöltek nem igazán mozogtak a kampány során, mindössze 222 ezer forint ment el szállítási és utazási költségre, szemben a látványosan más kampánystratégiát választó Együtt 2014 Párt 60 milliós üzemanyag- és szállásköltségével.

Új Dimenzió Párt

A Zuschlag-közeli kamupárt a 149 milliós támogatást három nagyobb kiadási tétellel könyvelte le. A beszámolóból kiderül, ők még a Tiner-féle Együttnél is többet utazgattak és költöttek szállásra (65 millió forint), brutálisan drága nyomdával dolgoztattak (nyomdai szolgáltatás, reklámanyagok készítése: 37,8 millió), de a legpofátlanabb mégis a reklámfilmek készítésével lepapírozott 41,4 millió forint.

Az Új Dimenzió Párt honlapján azonban nem találtunk semmilyen videót, sőt furcsamód a párt weboldaláról időközben minden tartalom eltűnt, leszámítva egy ingyenes Wordpress-sablon csupasz vázát. Facebook-oldalukon viszont rábukkantunk a több tízmilliós mestermunkákra:

Új Dimenzió Párt
Új Dimenzió Párt #2

Megnézettük a reklámvideót az Index videórovatának munkatársaival, és arra kértük őket, próbálják belőni, mi lehet a reális ár egy ilyen produkcióért. Az eredmény nem igazán megdöbbentő:

a 41,4 milliós videóból legalább 41 millió elköltését semmi nem indokolja.

Kényelmesen ez két nap munka, reális piaci árakon a technika 50 ezer forint, az optika 30 ezer, a hangfelvétel 10 ezer, a vágás 30 ezer, a gyártás és rendezés szintén 30 ezer. A három szereplő gázsija háromszor 50 ezer forint. A videó így 300 ezer forint plusz áfából simán kijön, ami egy nagyon-nagyon túllőtt ár, már csak azért is, mert a szereplők a beszédük és mozgásuk alapján totál amatőrnek tűnnek.

– kommentálta egyik kollégánk a 40 milliós reklámfilmeket. Persze az is lehet, hogy egy reklámfilmes cég jól átverte az amatőr pártot, úgyhogy kollégáink végigpörgettek egy másik számítást is:

Egy reklámfilmes cég ezért tuti, hogy pár millát felszámol, de semmiképp nem annyit, mint amennyit állítanak. Ha profi filmes stábbal forgatták esetleg, akkor más pénzekről van szó, egy kameratechnikus kap napi 45-50-et, a focus puller 80-at, a kamera operatőr 100-120-at, a hangmérnök 50-60-at, és a rendezésért, gyártásért simán százezreket kérnek, ha nem többet. De még így is megállna szerintem két-három millából, ami pedig ezért a silány szarért irtó pofátlan ár.

Új Magyarország Párt

Az ÚDP-t szinte másolja beszámolójában testvére, az ugyancsak Zuschlag Jánossal összefüggésbe hozott ÚMP. A két párt gyakorlatilag ugyanazokban a körzetekben és a gyanú szerint ugyanazoknak az ajánlásával tudott elindulni, csak hát így még egyszer 149 millió állami támogatást tudtak leakasztani.

És hogy az egyezés még hihetetlenebb legyen:

a beszámolók szerint mintha ugyanaz a kampánystratéga ugyanazokra a feladatokra ugyanolyan arányban csoportosította volna a forrásokat az ÚDP-nél és az ÚMP-nél.

Az ÚMP esetében üzemanyag- és szállásköltségre 62,8 milliót (ÚDP: 65 millió), nyomdai szolgáltatásra, reklámanyagokra 28,3 milliót (ÚDP: 37,8 millió), reklámfilmre pedig 42 milliót (ÚDP: 41,4 millió) költöttek saját bevallásuk szerint. Íme, így néz ki az ő negyvenmilliós filmjük, melyre arányaiban az összes, a kampányra költött pénzük több mint 28%-át szánták:

Új Magyarország Párt

Az indexvideósokat itt is megkérdeztük, mennyiből lehetne szerintük leforgatni egy ilyen filmet. Bár az ÚMP videója kísértetiesen hasonlít az ÚDP-jére, itt extraköltséget jelenthet, hogy vidéki helyszínek tűnnek fel (fuvarköltség), drónnal készült felvételeket is bevágnak, valamint több szereplő is megszólal. Kollégáink becslése szerint ugyanakkor reálisan ezért sem lehet többet elkérni 500 ezer forintnál. 

Végül álljon még itt az ÚMP 2013-as gazdálkodásáról szóló, nem kevésbé beszédes beszámoló is:

ÚMP.png

Ezt tényleg meg lehet úszni? Igen.

A magyar államtól az áprilisi 18 listaállító párthoz összesen 5,8 milliárd forint kampánytámogatás csordogált, a listaállító pártok közül tucatnyi a gyanú szerint hamisított, másolt és pénzért vett ajánlásokkal jutott hozzá a legalább 149 millió ingyenforinthoz. Minden pontosan úgy történt, ahogy azt a Transparency International már 2013 őszén megmondta, a parlamenti kormánytöbbség mégsem változtatott a rendszeren.

És most úgy tűnik, a kamupártok meg fogják úszni. A fenti beszámolók ugyanis lehetnek bármilyen gyanúsak, a kampányvideók lehetnek bármennyire túlárazottak, az üzemanyag- és szállásköltségek bármennyire nevetségesek, a kampánypénzek ellenőrzésével megbízott Állami Számvevőszék (ÁSZ) a pártbeszámolóknak kizárólag a formális jogszerűségét nézi. Hogy egy-egy kiadási tétel mögött található-e valódi teljesítés, azt bizony nem. Ráadásul nem jár semmiféle szankció azért, ha egy párt a beszámolót szabálytalanul tölti ki, de ami ennél is ijesztőbb,

az ÁSZ kizárólag a mandátumot szerző pártok költéseit vizsgálja hivatalból. 

Az Együtt-PM ugyan kezdeményezte az ÁSZ-nál a kamupártok vizsgálatát, de a szervezet korábbi gyakorlatát ismerve kevés a remény a sikerre.

Megpróbálkoztunk volna a kampányköltések tüzetes átvizsgálásával mi is. Írtunk első körben a Magyar Államkincstárnak, hogy kikérjük a kamupártok által leadott összes dokumentumot, számlákat és teljesítési igazolásokat. Ezt a választ kaptunk:

A jelölteknek, illetve jelölő szervezeteknek nyújtott támogatás felhasználására vonatkozó elszámolás átfogó, tételes, számlaszintű ellenőrzésére kizárólag a Magyar Államkincstár és az Állami Számvevőszék jogosult, más szerv illetve személy nem.

Tettünk egy kísérletet az ÁSZ-nál is, hátha ők valamiért engedékenyebbek lesznek. Nem lettek azok. Hogy a kamupártok milyen cégeknek vagy magánszemélyeknek folyattak ki százmilliókat, jó eséllyel soha nem fog már kiderülni, a 2014-es parlamenti választás pedig az évtized bizniszeként vonulhat be a történelembe. A Számvevőszék ugyanis ezt válaszolta:

Az ellenőrzés során az ellenőrzött szervezetről vagy annak dolgozójáról, tisztségviselőjéről megszerzett információk a jelentés készítésén kívül – ha törvény eltérően nem rendelkezik – nem használhatók fel más célra. A számvevő a tudomására jutott minősített adatot vagy egyéb, törvény által védett titkot köteles megőrizni, azt külön felhatalmazás nélkül harmadik személynek nem adhatja át, és feladatkörén kívül nem használhatja fel.