A Balaton vízminősége kezd visszatérni az 1960-as évek első felének minőségéhez, a kékalga-virágzások előtti időszakhoz, írta a sonline.hu a Kaposvári Egyetem és az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet közös kutatása alapján.
Az utóbbi évek szélsőségesen magas vízállása több szempontból is jelentős hatással volt a parti övre. A víz felőli oldalon visszaszorult, míg a szárazföldi oldalon terjedt a nád. A vízszintemelkedés 2014-re javította a nagyméretű, szabad szemmel is látható gerinctelen állatok életfeltételeit is, ezáltal javultak például a pontyfélék szaporodási feltételei, nőtt a táplálékbázisuk.
A Balaton déli vízgyűjtőjén található Nyugati-övcsatorna vízrendszeréből ugyanakkor kimutatták egy idegen, úgynevezett inváziós halfajta, az amurgéb egyedeit. Az amurgéb inváziójának még csak a kezdeti terjedési fázisa zajlik, ám az egyedszám később várható robbanásszerű növekedése jelentősen kiszoríthatja az őshonos élőlényközösségeket.