Somogy szépen kér 500 milliárd forintot

2014.06.18. 20:22

Somogyban több mint ötszázmilliárdos forrásigénnyel 1400 projekt terve érkezett a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklus fejlesztéseit koordináló megyei önkormányzathoz - mondta Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP) közgyűlési elnök, országgyűlési képviselő szerdán Kaposváron az MTI beszámolója szerint.

Gelencsér Attila a somogyi települések vezetőit, fejlesztési szakembereit a megyeházán tartott területfejlesztési konferencián tájékoztatva elmondta: a megyében a fő fejlesztési irányok egyike az élelmiszer-gazdaság, zöldség- és gyümölcsfeldolgozók, hűtőházak építését, illetve bővítését tervezik. Az öko- és egészségturizmus, az ipari parkok fejlesztése, a gyógynövény-feldolgozás, a piacorientált szakemberképzés, az önellátó falvak kialakítása szintén a kiemelten fejlesztendő célok között szerepel.

Az önkormányzatoktól, gazdasági társaságoktól és civil szervezetektől beérkezett fejlesztési elképzeléseket a megyei közgyűlés pénteken fogadja el, és július végéig beterjesztik a kormány elé, de szeptember végéig még benyújthatók új tervek.

Somogy a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban közvetlenül több mint 51 milliárd forint felett rendelkezik - jelezte a közgyűlési elnök. Ebből a megállapodás szerint a megyei önkormányzat 22 milliárd, Kaposvár megyei jogú városként 14 milliárd, a kistérségek pedig 15 milliárd forint felhasználásáról dönthetnek. Ez nem jelenti azt, hogy csak ennyi forrás érkezik a megyébe - hangsúlyozta Gelencsér Attila, hozzátéve, a további forrásokra az ágazati operatív programoknál kell pályázni.