Judit
-2 °C
8 °C

Veszélyben a Széll Kálmán tér felújítása

2014.06.20. 14:18
Közérdek miatt a kivitelezői szerződés engedélyezését kéri a BKK a Közbeszerzési Döntőbizottságtól a Széll Kálmán tér felújítása ügyében. A tender eredményét ugyanis megtámadta a vesztes résztvevő. Az elhúzódó eljárás miatt elveszhet az uniós támogatás, de túlkopott sínek sem bírják már a forgalmat.
  • A Széll Kálmán téri vágányhálózat több helyen úgy el van kopva, hogy ha a felújítás kezdete eltolódik, akkor lehet, hogy le kell állítani a villamosforgalmat
  • A Gomba Presszó üres épülete életveszélyesen düledezik
  • A tér melletti százéves víz- és szennyvízcsövek felújításának eltolódása súlyos üzemzavarveszélyt okoz
  • Ha kivárják az eljárás végét, pont iskolaszezon kezdetén kell lezárni a fél várost

Ezeket az érveket hozza fel a BKK a KDB-nek írt levelében (amire a cég honlapján leltünk), amik a közérdeket és a felújítás elkezdését jelentő szerződéskötést indokolják.

Nincs ugyan a levélben, de súlyos veszteség az is, hogy elveszhet a budai fonódó villamos Széll Kálmán téri ágának 9,6 milliárd forint uniós támogatása, ha a beruházás kicsúszik a 2015 év végi határidőből.

A kivitelezésre kiírt tendert májusban nyerte meg a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.-WIS Holding Zrt. konzorcium 5,3 milliárd forintért a Swietelsky-Strabag konzorcium előtt, akik 6,5 milliárdért vállalták volna a munkát. Versenyben volt egy darabig a Hídépítő Zrt. is (6,3 milliárdos árral), ám a cég ajánlatát a BKK megfelelő referenciák hiányára hivatkozva érvénytelennek nyilvánította.

A Hídépítő ezután a KDB-hez fordult, sőt felszólította a BKK-t arra, hogy a győztes céget zárja ki és bírálja újra az ajánlatokat.

A KDB vizsgálata azonban úgy elhúzódhat, hogy végül az egész projekt veszélybe került, és már nem is lesz mit megnyerni.

A fonódó villamoshálózat célja, hogy átszállásmentes kapcsolatok jöjjenek létre Észak-, Közép- és Dél-Buda között. A projektben a 17-es villamos egyesül három budai járattal. Óbudáról átszállásmentes kapcsolat létesül a Batthyány tér, a Széll Kálmán tér, a BAH-csomópont, a Móricz Zsigmond körtér, Albertfalva, valamint Kelenföld felé.