Megdöbbentő, mit gondolnak a magyar egyházak a kivégzésről

A halálbüntetést csak a végső esetben szabad alkalmazni, mikor a társadalom megvédése más módon nem lehetséges. Ma azonban, amikor a büntetőjog egyre fejlettebb, ilyen esetek nagyon ritkák, ha egyáltalán előfordulnak

– fogalmaz II. János Pál pápa  1995-ös enciklikája. Az „Élet evangéliuma” kezdetű szöveg megerősíti a katolikus alapelveket összefoglaló katekizmust, ami nem zárja ki a halálbüntetést. A halálbüntetést csak végső esetben és csak a tettes „kilétének és felelősségének teljes bizonyítását föltételezve” lehet alkalmazni.

„A katolikus egyház a halálbüntetés és az életfogytiglani börtönbüntetés kérdését a jogos önvédelem oldaláról közelíti meg” – foglalta össze a katolikus egyház álláspontját Beran Ferenc egyetemi docens. Ez alapján akit megtámadtak, annak joga van az önvédelemre, mégpedig olyan mértékben, amilyen módon veszélyeztetik az életét. Aquinói Szent Tamás szerint „nem megengedhető, ha védekezésből nagyobb erőszakot alkalmaz az ember, mint amit ellene alkalmaznak.”

A tényleges életfogytiglani szabadságvesztésről (tész) nem szólnak közvetlenül az egyházi dokumentumok, csak általános elveket fogalmaznak meg. Ilyen elv a társadalom jogos önvédelme, a megtorlás, valamint a tettes javítására irányuló törekvés. A már idézett enciklika így fogalmaz: „A hatalom tehát úgy érje el célját, hogy megvédje a közrendet és a személyek biztonságát, ugyanakkor ösztönözze és segítse a bűnöst a megjavulásában.”

Jézus Krisztus engesztelő kereszthalála után a halálbüntetés teológiailag semmivel sem alátámasztható.

Ezt az állásfoglalást küldték a reformátusok az Index megkeresésére. Csepregi Botond, a Református.hu főszerkesztője hozzátette, hogy a válasz „nagyon rövid, de annál egyértelműbb.”

Csepregi továbbította az Amerikai Református Egyház részletes álláspontját is, ami ugyan nem tekinthető a magyar reformátusok hivatalos véleményének, de megjelent a református egyház hivatalos oldalán magyarul. Ebben elsősorban gyakorlati szempontokat hoznak fel a halálbüntetés ellen:

• A halálbüntetés összeegyeztethetetlen a szeretet etikájával, ami „érvényen kívül helyezi a bosszút és megtorlást, mint indítékot, arra késztetve minket, hogy a megváltás, helyreállítás és regeneráció jegyében gondolkodjunk”.
• A halálbüntetés elrettentő hatása kétséges: a legtöbb gyilkosságot felindulásból, drog vagy alkohol befolyása alatt követik el. Ez rámutat arra, hogy a legtöbb esetben a halálbüntetés nem működik elrettentő eszközként.
• Számos amerikai tanulmány kimutatta, hogy az etnikai szempont meghatározó szerepet játszik abban, hogy valakit halálra ítélnek-e vagy sem.
• A halálbüntetés magában hordozza a jóvátehetetlen tévedés lehetőségét.
• A társadalomnak is van némi felelőssége abban, hogy erőfeszítést tegyen a bűnözők neveléséért, a feltételek javításáért.

A halálbüntetés állandósítja a bosszú és megtorlás logikáját. Az amerikai reformátusok szerint az állam

A református egyház szerint a tész a kárhozathoz hasonlít, vagyis a pokolhoz, ahonnan nincs visszatérés, nincs remény a szabadulásra. „Senkit nem ítélhetünk kárhozatra, nem azért, mintha nem hinnénk a kárhozatban, hanem mert Isten jelen időben a kegyelem hirdetését bízta ránk” – írta az egyház kommunikációs szolgálata. A református tanítás szerint „a legsúlyosabb büntetést viselő emberek számára is van remény, van út a teljes élethez, a börtönben és onnan kilépve a szabad életben is”, ezért működtetnek Börtönmissziót, ahol vissza akarják vezetni a fogvatartottakat a társadalmi beilleszkedéshez. Az egyház teljes álláspontja itt olvasható.

A reformátusok elküldték ezt a videót is, amiben egy 15 évre ítélt gyilkos és egy rablások miatt 22 évre ítélt ember beszél arról, hogy hogyan segíti a társadalomba való visszatérésüket az egyházi közösség.

Az élet Istené... Emberi életet kioltani senkinek sincs joga.

Ezzel az egyértelmű elvi állásfoglalással kezdte Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi tanára az evangélikus egyház hivatalos véleményének összefoglalását. Ezenkívül a reformátusokéhoz nagyon hasonló gyakorlati érveket is felsorolt: kiemelte, hogy a halálbüntetésnek nem bizonyított a visszatartó ereje és egy esetleges tévedés esetén nem lehet jóvátenni. Hozzátette, hogy a halálbüntetés alkalmas lehet a bosszúvágy felkeltésére is.

Bűnbakot képez a halálbüntetés Béres szerint, és ezzel elfedi a társadalom felelősségét. „Bűnbakképző hatása miatt nem ösztönzi a társadalom megfelelő tagjait és intézményeit abban, hogy világossá tegyék felelősségüket az elkövetőt a tettéig vezető úton” – fogalmazott. Az evangélikus egyház ezért „keresi a helyét és szerepét azok közt a társadalmi szereplők közt, akik körülveszik a mindenkori tetteseket és áldozatokat”. Az oktató-nevelő és hitéleti tevékenysége mellett ezért működtet például börtönlelkészetet az evangélikus egyház.

Az egyház szerint a bűntettek a súlyukkal arányos büntetést érdemelnek. A társadalom érdeke, hogy a tettes ne követhessen el újabb bűncselekményt, a tettes védelméhez pedig fontos

A tész esetén viszont csak a büntetés történik meg, mivel ebben az esetben nincs esély a szabadulásra, a „reménytelenség révén” még a bűnbánat után is megfosztja az elítéltet a szabadságtól. A társadalom is rosszul jár Béres szerint, mert így ha akarja, sem tudja jóvátenni a tettes az által elkövetett bűnt.

A nem tényleges életfogytiglani szabadságvesztés csak az évtizedek utáni szabadulás esélyét jelenti. Ennek feltételeit gondosan kell mérlegelni az esetleges szabadságra bocsátáskor, de ez a módszer nem csak emberségesebb (mert reményt ad), hanem a nevelő munka szempontjából is hatásosabb.

Ha valaki vaseszközzel üt meg valakit, és az meghal, gyilkos ő, haljon meg a gyilkos

– idéz Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, és Gádor György, a Páva utcai zsinagóga elnöke és a hitközség ügyvédje közös véleménye Mózes IV. könyvéből. Rögtön hozzáteszik azonban, hogy a Tóra alapján „csak két vagy több tanú egybehangzó vallomása alapján lehetett kiszabni a büntetést”, valamint hogy csak a legmagasabb szintű, 71 tagú szanhedrin bíróságnak volt joga ehhez. Az idézett szabályok alapján már régóta különösen fontosak voltak az eljárási garanciák a legsúlyosabb büntetés kiszabásakor.

Frölich és Gádor azt mondja, annak ellenére, hogy a Tóra lehetővé teszi a halálbüntetést, azt mégsem szabad végrehajtani. „A zsidó jog ismeri ugyan a halálbüntetés fogalmát, annak alkalmazását is megengedi, azonban a vele járó kétségek és bizonytalanságok, valamint a humánum magasabb rendű szempontjai miatt mind kiszabásától, mind pedig végrehajtásától eltekint.

– mondta Frölich és Gádor. Ez a döntés szerintük természetes határt képzett az előző rendszer bíráskodásához képest. „Eltörlése úgy is helyes döntés volt, hogy egyébként a Tóra ismeri ezt a büntetést, mert a világi bíróságok számára az Ószövetség pusztán erkölcsi útmutató, de nem a tételes jogrend része” – tették hozzá.

A reménytelenséget nevezik a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés legnagyobb veszélyének, hiszen egy ilyen elítélt viselkedése nagy kockázatot jelent. A reménytelenség ráadásul a megtérés és a bűnök megbánásának esélyét is csökkentheti. Frölich és Gádor szerint tiszteletben kell tartani a strasbourgi emberi jogi bíróság döntését a tész eltörléséről, a magyar szabályozás ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével.

Emberségesnek lenni, az emberi jogokat tiszteletben tartani a történelem ismeretében követendő helyes út, amiről nem szabad letérni

– zárják véleményüket.

A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás alapján az emberi életet Istentől származónak tekintjük. Az emberi élet védelme magába foglalja a halálbüntetés, mint büntetési nem alkalmazásának a jogi lehetőségét

– írta a Hit Gyülekezete sajtóirodája. Álláspontjuk szerint a halálbüntetés alkalmazása nem ütközik az újszövetségbe, álláspontjuk szerint „a jogállam létezése Isten akarata, melynek erkölcsi kötelessége a bűn jogszerű büntetése”. Az egyház szerint szigorú feltételek mellett van lehetőség a halálbüntetés alkalmazására: törvényesen felállított igazságszolgáltató testületnek, minden kétséget kizáró módon kell döntenie és csak szándékos, előre kitervelt gyilkosság esetén alkalmazhatja a legsúlyosabb büntetést.

A Hit Gyülekezete elismeri, hogy ha az állam lemond a halálbüntetésről, akkor érthető igény, hogy az életfogytig tartó halálbüntetés tényleges legyen. Az ember megváltozásának lehetőségéről lemondani viszont szerintük is helytelen, ezért például 30-40 év után célszerű lenne felülvizsgálni „az elítélt aktuális állapotának társadalomra veszélyességét vagy annak megszűntét”.

A védikus korokban, amikor szent és bölcs királyok uralkodtak és a gyilkosokat halálra ítélték, akkor valójában kegyet kaptak, hiszen a büntetés kiegyenlítette a gaztettet és azért nem kellett egy későbbi életben szenvedniük 

– a Krisna-tudatú hívők szerint a „jótett helyébe jót várj”, de a „szemet szemért, fogat fogért” elv is a természet törvénye. Ebből szerintük az is következik, hogy „a gonosztett, amit esetleg az emberi igazságszolgáltatás elnéz vagy elszalaszt, nem marad büntetlenül. A sors, vagyis a karma törvénye gondoskodik a büntetés kiszabásáról és végrehajtásáról, ha nem is feltétlenül abban az életben, amelyben a bűnös a gaztettet elkövette, hanem esetleg egy későbbiben.”

A védikus tanítások szerint Kali-júgának, vagyis a félreértések, veszekedések és háborúk korának nevezett jelenkorban az igazságszolgáltatás nem tud olyan jól működni, mint a bölcs királyok uralkodása alatt, írta Mérő Mátyás, Krisna-hívő lelkész. Az erkölcsi romlásra példa az, hogy az állatok megölését megengedik, noha a Védák szerint ez ugyan olyan súlyú bűn, mint a gyilkosság. Az abortusz legalizációja előtt ugyancsak „elképedve áll” a közösség.

Mivel a mai korban nem minden esetben lehet kideríteni a teljes igazságot, ezért „a halálbüntetés opcionális megoldás:”

A tészről nincs hivatalos álláspontja a Krisna-tudatú egyháznak, ezért Mérő csak a saját álláspontját fejtette ki. Eszerint nagyon fontos, hogy a börtönök ne csak izolálják az elkövetőt, hanem támogatniuk kell abban, hogy „a személyiségzavartól, rossz tulajdonságoktól és szokásoktól megszabaduljon, illetve lelkileg tisztuljon, spirituális útra lépjen”. Ennek hiányában a börtön „hatalmas kockázatot vállal, és felelős lesz egyrészt az adófizetők szinte eredménytelenül felhasznált pénzéért, másrészt azokért az esetleges további bűncselekményekért, amit az egyre reményvesztettebb és frusztráltabb elítélt a rács mögött elkövet”.