Csak ősszel hoznak ítéletet a hummeres gázoló ügyében

2014.06.24. 12:40

A Szegedi Törvényszék várhatóan csak ősszel hoz első fokon ítéletet annak az osztrák férfinak az ügyében, aki a vád szerint 2012 októberében  Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt.

A keddi tárgyaláson levetítették a vádlott útitársai által készített felvétel leglényegesebb, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkatársai által feljavított részeit. Ezek alapján Szőke Zoltán igazságügyi közlekedési szakértő megerősítette korábbi véleményét: a vádlott Hummerjét üldöző sértett mintegy 15 méterre az autó előtt támasztotta le motorját. A terepjáró előbb lassan elkezdett előre gurulni, a rendőr pedig sietve az autó felé tartott, amikor a férfi és a kocsi között nagyjából tíz méter lehetett a távolság, a sofőr padlógázt adott, majd az útpadka felé kitérni próbálkozó felé kormányozta járművét.

A szakértő szerint azonban valószínűsíthető, hogy a vádlott a kormánymozdulatot már az előtt elhatározta, hogy észrevette volna a rendőr menekülési kísérletét. Szőke Zoltán hangsúlyozta ugyanakkor, a sértett a Hummer haladási sávjában volt, a vádlott akkor is elütötte volna a rendőrt, ha nem kormányoz oldalra.

Joó Attila tanácsvezető bíró helyt adott Buza János ügyvéd indítványának, és elfogadta, hogy a keddi tárgyaláson elhangzott kiegészített szakértői vélemény miatt a perbeszéd megtartására a védőnek hosszabb felkészülési időre van szüksége.

Az ügyészség a 36 esztendős férfit hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja.