Végül teljesen bezárták a Várkert bazárt

2014.06.25. 09:49 Módosítva: 2014.06.25. 09:54

Most már biztos, hogy a Várkert bazár fő érdekessége nem az, hogy miként sikerül helyreállítani az évtizedek óta rohadó műemléket, hanem hogy milyen kommunikációs trükkökkel igyekszik eltitkolni a kormány, hogy hónapos csúszásokkal sem sikerült befejezni a munkát.

A komplexumot négy nappal a megnyitónak álcázott Fidesz-kampányzáró után ugyanis bezárták, hogy folytathassák a munkát. Akkor azzal védekeztek, hogy a Várbazár nyitva van, mert az egyik épületben berendezett múzeum látogatható.

A napokban azonban arra lettünk figyelmesek, hogy a múzeum előtti területen munkagépek dolgoznak, és mikor megpróbáltuk megközelíteni a területet, biztonsági őrök vették körül a kultúrára nyitott újságírót. Hiába mondtuk, hogy a Miniszterelnökség információira hagyatkozva jövünk a múzeumba, a személyzet határozott hangnemben utasított minket a munkaterület elhagyására.

Ezzel a Várkert bazár egészében lett munkaterület, már a múzeum sincs nyitva. Az őr tájékoztatása szerint a múzeumot hetekkel ezelőtt zárták be, és talán augusztusban lesz látogatható ismét. A beruházásért felelős L. Simon László irodáján elmondták, hogy most zajlik a Lánchíd utca felújítása, emiatt nem közelíthető meg a kiállításnak helyet adó déli palota.

„A Várkert Bazár II. ütemének, illetve a felújított Lánchíd utca átadására augusztus végén kerülhet sor. Ekkor nyílik az a nagyszabású Csontváry-kiállítás is, amilyenre 1963 óta nem volt példa Budapesten, és amelynek az előkészítése közben zajlik.”

Hogyan magyarázzuk meg az embereknek?

A helyzet kommunikációs szempontból menthetetlennek tűnik, de csak annak, aki nem követte az eddigi szaltókat. A Fidesz mindenkori álláspontját tolmácsoló Magyar Nemzet véleménycikkben tette helyre azokat az újságokat, amelyek megírták, hogy a megnyitó kamu volt.

Magyarázatuk a következő volt:

Ezek után (ismételten) a tények:

1. A Várkert Bazár felújításának első üteme lett kész, ennek avatója volt április 3-án.

2. A felújítás második üteme augusztus végéig fejeződik be.

3. A déli palotában megnyílt kiállítások zavartalanul látogathatók.

4. A múzeumok nagy többsége hétfőnként zárva tart. Az egész világon ez így van.

Az ugyan nem világos, hogy a 2. pontból miként következik, hogy az elvileg elkészült első ütem területe sem látogatható, de ez jelen témánk szempontjából mindegy. A védekezést a 4. pontra érdemes majd építeni, amely szerint a múzeumok hétfőn zárva tartanak.

Egy gyorsan lezavart egyéni képviselői indítvány segítségével kimondhatják, hogy augusztus végéig a Várkert bazárban és annak ötméteres körzetében folyamatosan hétfő van.

Így a Magyar Nemzet rámutathat, hogy a kekeckedő sajtó megint a tényektől elrugaszkodva kritizálja a kormányt, hiszen hétfőn a múzeumok zárva tartanak, az egész világon így van ez. A másik, ennél is biztosabb megoldás, ha a műemléket átkeresztelik, és neve Várkert bezár lesz.