Seszták: Az embernek volt múltja, meg lesz is

2014.06.26. 20:27 Módosítva: 2014.06.26. 21:03

Csütörtöki cikkünkben írtuk meg, hogy az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere, Seszták Miklós évekig volt részese olyan vállalkozások alapításának, amik cégtemetőkben végezték rövid, nehezen átlátható működésüket. Orosz és ukrán állampolgárok nevére néhány kisvárdai címre legalább 700 betéti társaságot jegyeztek be.

Seszták Miklós az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem nyilatkozott nekünk az ügyről, de a cikk megjelenése után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményt adott ki, amiben visszautasítja az Index "Seszták Miklóst támadó, nyilvánvalóan lejárató célzatú cikkében foglalt, rosszindulatú állításait". 

"A miniszter május óta szüneteltetett ügyvédi tevékenységével kapcsolatban tiszteletben tartja a jogszabályi és szakmaetikai elvárásokat, így az ügyvédi titokra vonatkozó követelményeket is. A minisztérium csak annyiban kommentálja a hírportál információira hivatkozó pártnyilatkozatokat, hogy a megszólalók sikertelenül próbálnak fogást találni az új kormánytagon" - áll a közleményben.

A miniszter lemondását a mai napon négy ellenzéki párt is követelte.

Seszták Miklós este az RTL Híradójában nyilatkozott, és nem tagadta, hogy ügyvédként részt vett a cégek megalapításában, de szerinte semmilyen szabálytalanságot nem követett el. "Logikusan az embernek volt múltja, meg lesz is" - mondta.

Azt nem mondta meg, pontosan hány cég alapításánál működött közre. "Nem szeretek számokkal dobálózni, hiszen itt összemosták a cégek bejegyzését az én ügyvédi munkámmal. Abban az időszakban körülbelül száz ügyvéd dolgozott betéti társaságok alapításán, ez egy akkori MLM-cég hálózatterjesztésének a része volt" - jelentette ki.

Azt állítja, információi szerint a cégeket nem azért alapították, hogy csődbe vigyék a társaságot, vagy nem akartak adót fizetni, legtöbbjük meg se kezdte működését.