Gyöngyi
9 °C
9 °C

Feljelenti az Együtt-PM Seszták Miklóst

2014.06.29. 12:26

Költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tesz az Együtt-PM pártszövetség Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ellen, írja az MTI Juhász Péter társelnök budapesti sajtótájékoztatója alapján. Juhász elmondta, sajtóhírek szerint Seszták Miklós még ügyvédként a 2000-es években közreműködött több száz cég létrehozásában, majd eltüntetésében és ezzel megkárosította a költségvetést. Az Együtt-PM azt várja a minisztertől, hogy adjon magyarázatot ezekre a hírekre, és ha igazak a vádak, akkor mondjon le.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleményben reagált: Seszták Miklós fejlesztési miniszter ügyvédként maradéktalanul betartotta a jogszabályi és a szakmaetikai előírásokat, és visszautasítják a tárcavezető korábbi ügyvédi tevékenységével kapcsolatban megfogalmazott, „lejárató célzatú, alaptalan vádakat”.

Ahogy arról csütrtökön beszámoltunk, Seszták Miklós fejlesztési miniszter lemondását követeli négy ellenzéki párt is, miután az Index megírta, hogy a 2000-es évek elején több száz gyanús, néhány éven belül fantomizálódott vállalkozás alapításában vett részt ügyvédként:

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a párt "felszólítja Seszták Miklóst, hogy mint kamuminiszter, azonnal távozzon a kormányból!" Még akkor is ezt követelik, ha nyilvánvaló, hogy az Orbán-kormány "maffiaszerű működésének" egyik törvényszerű velejárója, hogy "ilyen alakok, akik gazemberség gyanújába keveredhetnek, miniszteri posztot kaphatnak".

Seszták Miklós
Seszták Miklós
Fotó: Index

Szél Bernadett, a Lehet Más a Politikatárselnöke szerint Seszták Miklóst ki sem kellett volna nevezni. Az LMP azért tartotta alkalmatlannak Sesztákot, mert offshore hátterű cégekkel hozható Seszták Miklós kapcsolatba. A Jobbik azt kérte a nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy fedje fel a tömeges cégalapításokkal kapcsolatban a valóságot és önként távozzon a tárca éléről.

Az Együtt-PM pedig, miután Szelényi Zsuzsanna, a szövetség elnökségi tagja elmondta, hogy a kormány új tagja erkölcstelen és hiteltelen, az Együtt-PM számára pedig elfogadhatatlan, hogy ilyen ember vezesse azt a tárcát, amelyik ezermilliárdos nagyságrendű uniós források elosztásáért felel, most feljelentést tett költségvetési csalás gyanúja miatt.

Seszták Miklós ügyes-bajos dolgairól ebben a cikkünkben olvashat bővebben.