Helyettes államtitkár lett, akit Lázár megvesszőzött

2014.06.30. 07:58
Titokzatos útitárs, a baloldalt is kiszolgáló, de megbízható káder és volt fideszes parlamenti képviselő is erősíti már a szuperhatalommal felruházott Lázár János csapatát.

Elképesztő hatalom összpontosul a harmadik Orbán-kormányban a Miniszterelnökséget vezető Lázár János miniszter kezében. Olyannyira nagy, hogy sokak szerint ez már nem is a harmadik Orbán-kormány, hanem az első Lázár-kormány alakult meg júniusban. A nagy hatalom persze elképesztő mennyiségű feladattal is jár. Lázárnak nem lesz egyszerű dolga, miután hét minisztériumtól is vett át feladatokat, ezenfelül még a hírszerzés feje is lett. Egyedül kevés lenne ahhoz, hogy mindent átlásson, ezért egy óriási apparátus dolgozik a keze alá. Ahogy arra a Hvg.hu cikke rávilágított: eddig 11, de múlt hét keddtől már 27 helyettes államtitkár dolgozik neki, a frissen kinevezettek nevét szerdán publikálták a Magyar Közlönyben.

Kinek mi jut osztályrészül?

Bár a Közlönyben nem írták meg, hogy melyik helyettes államtitkár melyik területen dolgozik majd, az eddigi életpályájuk alapján ezeken:

Közigazgatás, önkormányzatok, jogi ügyek: Baltay Tímea, Belányi Márta, Wetzel Tamás, Palich Etelka, 

Stratégiai ügyek: Perényi Zsigmond

Építészet: Füleky Zsolt

Fejlesztési, uniós pénzek: Dányi Gábor

Bankrendszer átalakítása: Polacsek Csaba

Adóügyek: Puskás Imre

Agrárium: Mezei Dávid, Viski József

Kultúra: Sárváry István

 Megvesszőzték, most kinevezték

Az újonnan kinevezett helyettes államtitkárok között van Perényi Zsigmond, aki korábban miniszterelnökségi főtanácsadóként tevékenykedett. Közel áll Lázárhoz, és úgy tűnik, nem csak a munka köti őket össze: Perényi volt ugyanis az, aki részt vett azon a fácánvadászaton, ahol 913 fácánt lőttek le és ahol őt éppen Lázár vesszőzte meg – így avatta vadásszá. Jó mulatság lehetett, kár, hogy a bulit megörökítő képeket törölték a Facebookról. Később Perényi nevével Lázár titokzatos külföldi útja miatt találkozhattunk. Perényi is elkísérte ugyanis Lázárt azokra az utakra, amelyeken közel kétmillió forintba került a szállás. Velük tartott Sonkodi Balázs is, aki az új kormány felállása után már államtitkárként erősíti a Lázár-féle szupercsapatot.

Sonkodi a Miniszterelnökség stratégiai államtitkárságát vezeti, ide nevezték most ki helyettes államtitkárnak Füleky Zsoltot, aki az építészetért felel. Füleky viszonylag fiatal, 2004-ben végzett a műszaki egyetemen építészmérnökként, korábban jó nevű irodákban dolgozott, de 2011-től már a Belügyminisztériumban volt főépítészi referens.

A megbízható ember

Az egyik kinevezett például az a Dányi Gábor, akiről a 444 írta meg, mennyire kínos helyzetbe hozta őt Lázár, amikor tavaly átvette a hatalmat az EU-s pénzeket elosztó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felett, aztán be is szántotta az intézményt. A 444 részletesen leírta, hogy Lázár miként ugratta a dolgozók előtt az addig az NFÜ-t vezető Dányit, például leoltatta volna vele a szemét zavaró reflektort egy állománygyűlésen, ahol azt is mondta, sokan tanácsolták neki, hogy inkább szabaduljon meg Dányitól, és a színe is állítólag túl vörös, de ő úgy döntött, lehetőséget ad neki a bizonyításra. Később helyettesként vitte ott az operatív ügyeket, most pedig már helyettes államtitkárként számíthat rá Lázár. Dányit megbízható káderként emlegetik, nem véletlenül.

Az „elmúltnyolcévben” Gyurcsány Ferenc felesége őt bízta meg a később EMIR névre keresztelt pályázatkezelő program legyártatásával. Ezzel a szoftverrel lehetett később lehívni az uniós pénzeket. A feladat testhez állt, Dányi ugyanis a fülkeforradalom előtt az NFÜ informatikai hátterét irányította, a fülkeforradalom után pedig a fejlesztési minisztériumba került ugyanolyan pozícióba, mint amiben most lesz: helyettes államtitkár lett. A 444 azt írta Dányiról, hogy azért élhette túl a bal- és a jobboldalt, mert évekre visszamenőleg tudja, „hol vannak a hullák a szekrényben”.

Aki Sólyomot szereti

Lázár csapatában helyettes államtitkárként dolgozik mostantól Baltay Tímea is. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2001-ben végzett jogász annak idején azt a parlamenti képviselőknek írt nyílt levelet is aláírta, amiben jobboldali értelmiségiek Sólyom Lászlót akarták államfőnek – végül Schmitt Pált kapta meg a nemzet. 

Helyettes államtitkárként erősíti a Lázár-stábot Belányi Márta is, aki korábban a Navracsics Tibor vezette közigazgatási minisztériumban volt vezető. 2012-ben egyike volt azoknak, akik a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeleteinek részletes szabályairól szóló törvénytervezetet elkészítették. Jó munkaerő lehetett, mert 2013. augusztus 20-án Navracsics Tibor kitüntette. Tavaly már a fővárosi kormányhivatalban dolgozott, a főigazgató helyetteseként. Belányi nagyon jól ismeri az önkormányzati rendszert, korábban többedmagával jogi szakkönyvet is írt ebben a témában.

A kormányhivatalban Belányi főnöke az a Palich Etelka volt, akit most szintén a Lázár-csapatot erősíti, ő is helyettes államtitkárként. Ahogy Dányi, úgy Palich sem a jobboldali érában kezdte hivatali karrierjét, hiszen a Gyurcsány-kormány alatt is a környezetvédelmi minisztériumban dolgozott, közvetlenül a kormányváltás előtt pedig ugyanott humánerőforrás-vezető volt. Palich nagyon sikeresnek tartja azt, amit csinál, tavaly például azt mondta, hogy ügyintézésben még a multikat is lekörözi a magyar közigazgatás. Tényleg ezt mondta:

Az államigazgatásnak nincs mit szégyellnie. Tiszteletet érdemelnek azok, akik ilyen rövid idő alatt, ilyen példás átalakítást hajtottak végre. A közigazgatás ügyintézése sok esetben jobb, mint a multinacionális vállalatoké.

A nagy átalakítók

Jó eséllyel a bankrendszert érintő átalakításokban lesz feladata a Lázár-féle csapatban Polacsek Csabának, aki 2010 óta számos vállalatfelvásárlási, privatizációs és tőkepiaci ügyletben (Mol, Richter, OTP, FHB stb.) segédkezett már, mint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. társasági portfólióért felelős főigazgatója. Szintén gazdasági vonalon lehet szerepe a '73-as születésű Bartal Tamás frissen kinevezett helyettes államtitkárnak, aki korábban a Magyar Fejlesztési Bank jogi igazgatója volt. (Az előző ciklusban ugyancsak az MFB-ből érkezett Fellegi utódja, Németh Lászlóné is, akinek a helyére most Seszták Miklós került.)

Politikus is érkezett. A Lázár-minisztériumban helyettes államtitkár lett Puskás Imre, aki az előző ciklusban még adóügyekkel foglalkozó fideszes országgyűlési képviselő volt. 

Puskás persze kakukktojás, a szupercsapatba igazolt új helyettes államtitkárok közül a legtöbben minisztériumokból és hivatalokból érkeztek. A korábban EU-s szakértőként ismert Mezei Dávid Csaba tavaly év végén igazolt le a vidékfejlesztési minisztériumba, Lázárék onnan „szerződtették”. De ezen a területen jártas Viski József is, ő korábban a vidékfejlesztési tárcának a stratégiai főosztályát vezette.

És Lázár csapatát erősíti Wetzel Tamás is. A Pázmányon doktorált Wetzel az előző Orbán-ciklusban az egyszerűsített honosítási eljárásért felelős miniszteri biztos volt a Navracsics-féle KIM-ben. 

Végül a kultúra sem maradhat ki, ezen a téren is lesz szerepe Lázárnak. Vagyis nem neki, hanem annak a Sárváry Istvánnak, aki szintén a frissen kinevezett helyettes államtitkárok között van. Sárváry eddig a magyar művészvagyont kezelő Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatójaként volt ismert, és arról, hogy L. Simon László embere. Feltehetőleg utóbbi is vitte be Lázár csapatába. Nem mellesleg L. Simon is ezt a csapatot erősíti, csak ő parlamenti államtitkárként.