Sneider Tamás elismerte, hogy részt vett Göncz Árpád kifütyülésében

2014.06.30. 23:23

Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke a Hír TV hétfő esti Híradójában elismerte, hogy részt vett 1992. október 23-án a Kossuth téren Göncz Árpád köztársasági elnök kifütyülésében.

Az 1992. október 23-i eseményekről a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) által készített jelentést, valamint a Füzessy Tibor nemzetbiztonságért felelős tárca nélküli miniszternek írt értékelő jelentést az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapján hozták nyilvánosságra. A titkosszolgálati jelentés kitér az egri szkinhedekre, akik készültek a Göncz-beszéd megzavarására. Vezetőjüket név szerint nem említi a dokumentum, de azt írják róla, hogy ő készítette elő a budapesti utat.

A leírtak ráillenek az Országgyűlés jelenlegi jobbikos alelnökére - hangzott el a Hír Tv-ben, és megjegyezték, hogy Sneider Tamás akkoriban a Nemzeti Ifjak Egyesületének vezetője volt. A Hír TV riporterének kérdésére Sneider Tamás azt mondta: a Nemzeti Ifjak Egyesülete képviseletében utaztak vonattal Budapestre, illetve ekkor - október 23-án - alakult a Független Kisgazdapártnak az ifjúsági szervezete.

Akkor már egy rég működő szervezet nevében utaztunk fel, a Nemzeti Ifjak Egyesülete nevében, illetve ekkor alakult a Független Kisgazda Pártnak az ifjúsági szervezete, ez 23-án alakult meg, és vonattal utaztunk fel. Tehát gyakorlatilag magamra ismerhetek, csak nyilvánvalóan ezt a szkinhed jelzőt nem tudom elfogadni

- mondta a képviselő a Hír TV-nek.

A képviselő arra a kérdésre, hogy azért mentek-e, hogy megzavarják az eseményeket, azt felelte, hogy 

nem. Azért, hogy megalakuljon a Kisgazda Párt ifjúsági szervezete, és utána átmentünk a Kossuth térre, ahol ez a fütyülés megtörtént, abban részt is vettünk, mert én személy szerint – nem szégyellem – Göncz Árpáddal nem tudtam egyetérten.

 Az mno.hu május 6-án írt arról, hogy Molnár Zsolt - aki 2006 óta a szocialista párt országgyűlési frakciójának tagja, jelenleg a nemzetbiztonsági bizottság elnöke - egykor együtt tüntetett szkinhedekkel. Molnár Zsolt az MTI-nek hétfőn azt mondta: sajnálja, hogy 22 évet kellett várni a jelentés megismerésére. Ismét kijelentette: nem volt szkinhed, neve nem szerepel a jelentésben.