Mi is el tudtuk rabolni az embereket

Két évvel ezelőtt jelent meg első könyve (Az alvilág zsoldjában), nemrég pedig ugyanannak a sztorinak a folytatása. Mindkét könyvben a saját életéről ír, bemutatva közben a kilencvenes, valamint a kétezres évek szervezett bűnözését. Alvilági karrierje azonban jóval korábban, a nyolcvanas években kezdődött. Az viszont egyik könyvéből sem derül ki, hogyan indult el ezen a pályán.

Komáromban születtem. 15-16 évesen ki akartam törni a vidéki világból. Mindig úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell azt, hogy több vagyok annál, mint aki voltam. Arra gondoltam, hogy ezt akkor érem el, ha sok pénzt szerzek. Sok pénzt pedig illegálisan lehetett szerezni. 1983 környékén felkerültem Pestre és megismertem egy-két komolyabb arcot, rosszfiút.

A nyolcvanas években az alvilág krémjét betörők alkották. Az egyik ilyen vezéregyéniség Markó Béla volt, aki később a kaliforniai magyar maffia egyik meghatározó figurája lett. Ön is a Markó-féle társasághoz tartozott?

Markó Bélát is ismertem, de én egy másik körhöz tartoztam. Azokkal voltam egy csapatban, akikről 1988-ban könyv is jelent meg Mesél az alvilág címmel.

Abban a riportkönyvben négy betörő, Sanya, Bika, Csülök és Juszuf mesél az alvilágról, a betörésekről, nőkről, bulikról, a Kádár-rendszer éjszakai életéről. Tényleg ezzel a társasággal kezdte az ipart?

Igen. 16-17 évesen a könyvben is szereplő Sanyán keresztül kerültem be ebbe a társaságba és ragadtam fel Pesten. Ők négyen később megbuktak egy nagy betörés-sorozaton. Aztán én is bekerültem a börtönbe, ahol ugye muszáj keménynek lenni, hogy túléld. Eleve jó adottságaim voltak, megvolt a tehetségem, jól verekedtem, erős is voltam. A börtönben kikeményedtem.

Sanyáékkal együtt bukott be?

Nem. Én is részt vettem velük betörésekben, de más ügy miatt már börtönben voltam, amikor ők bebuktak. 1984-ben kerültem először börtönbe, akkor egy évet ültem. 

A Mesél az alvilágban Sanyáék azt mondták, hogy amikor elmentek bulizni, több tízezer forintot vertek el, ami a nyolcvanas években óriási pénz volt. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy ezek a fiúk sok mindenben vetítettek, nagyzoltak a velük készült mélyinterjúkban.

Nem nagyzoltak. Én annak idején voltam Sanyával, Juszuffal bulizni, és tényleg költöttek ennyit. 

Tudja, hogy mi lett velük később?

A Sanya-féle kör a rendszerváltás után külföldre ment, Sanya például Svájcba, Pötyi azt hiszem Amerikába. A kétezres évek közepén Juszuf okoskodott az éjszakában, üzletelgetett, de nem komoly szinten. Régóta nem tudom, mi lehet velük. 

Nem véletlenül említettem az elején Markó Bélát. Sanyáékkal ellentétben a Markó Béla-féle betörőbanda több tagja a szervezett bűnözés kulcsfigurájává vált a kilencvenes években. Köztük voltak a későbbi olajos cég, az Energol, illetve a Conti-Car vezetői, ők emelték fel a karrierjét telefonok kifosztásával kezdő Portik Tamást is. Ha jól tudom, a Sanya-féle társaság tagjai és azok, akikből később az olajosok lettek, már a nyolcvanas években sem ugyanazon a szinten álltak.

Valóban nem ugyanaz a két kör, viszont voltak barátságok, összefonódások. Tény, hogy abból a körből kerültek ki az olajosok, akikről ön beszél. Ők a rendszerváltás körül összeszedték az erősebb csapatokat, feltörekvő kis pesti gengsztereket. Ütőbrigádokat szerveztek, őrző-védő cégeket alapítottak. Ilyen volt például a Tasnádi Peti, akit nagyon szeretek, tisztelek. Védelmi pénzek, prostitúció, amfetamin. Volt miből élniük. 

És ön ekkor a szervezett bűnözés egyik katonája volt?

Először valóban katona voltam, dolgoztam itt-ott. A kilencvenes évek közepe-vége felé pedig kialakítottam a saját csapatomat, azokkal intéztük az emberek problémáit. A Nyugati környékén tevékenykedtünk. Mindenkinek megvolt a területe. Voltak kisebb súrlódások, de ha probléma volt, leültünk, megbeszéltük. Persze nem volt meghatározva, hogy innentől én vagyok az úr, onnantól te, de nagyjából tudtuk, ki hol dolgozik. 

Mi az, ami a legjobban jellemezte ezt a korszakot?

A kilencvenes évek volt a magyar gengszterkorszak vadnyugata. Akkor még szinte bármit meg lehetett csinálni, a nyílt utcán el lehetett rabolni, meg lehetett verni, le lehetett lőni, fel lehetett robbantani embereket. A rendőrség gyenge volt.

Pedig a főszereplőket – ha máshonnan nem – akkor a hetvenes-nyolcvanas évekből ismerhették a nyomozók.

Persze, sejtették a rendőrök, hogy kik voltak az elkövetők, de nem tudták bizonyítani. A bűnözők konspiráltak, nem beszéltek a nyomozóknak, nem vallottak egymásra, de a sértettek sem mertek tanúskodni. Amikor például az egyik ismert gengszter fejét ketté akarta vágni egy szamurájkarddal egy másik, akkor a sértett nem vallott ellene, azt mondta a rendőröknek, hogy fogalma sincs, ki támadta meg. Egyébként csak azért nem tudta a támadó kettévágni a fejét, mert a szamurájkard életlen volt. (Jurányi az első könyvében is leírja ezt az esetet, ami valóban megtörtént. A jelenleg a Romkert diszkó felgyújtása miatt előzetes letartóztatásban lévő T. György fejezte le majdnem az olajosok körében ismer Cs. Attilát valamikor a kilencvenes években – a szerk.) Mi is el tudtuk rabolni az embereket, mert az áldozat a bíróságon azt vallotta, hogy sosem látott minket. A helyzet akkor változott meg, amikor 1998-ban az FBI oktatni kezdte a magyar rendőröket.  

Az első és a második könyvének a főhősét is Kántor Alexnek hívják, aki az alvilág katonájából lett menő, már-már karikaturisztikusan rettenthetetlen gengszter. Kántor Alex és ön mennyiben ugyanaz a figura?

Mondhatjuk azt, hogy ugyanaz. Tőlem is tartanak a mai napig. Hiába vagyok már beteg ember, nagyon jól tudják, hogy vigyázni kell velem. Mert ha arról van szó, meg tudok bolondulni. 

Említette, hogy a kis csapatával intézték az emberek problémáit. Elmesélne egy ilyen „problémát”, amit sikerült megoldaniuk?

Ezekről a problémamegoldásokról az első könyvemben sokat írok. Csak egy példa. Annak idején Kántor Alexet megkereste egy egyetemi tanár, akinek a lánya valakivel eltűnt. Az apa tudta, hogy kinek lehetett köze a lánya eltűnéshez, de hiába mondta el ezt a rendőrségen, semmi nem történt. Kihallgatták azt a srácot, aki érintett volt az ügyben, de ő azt mondta, nem tud semmiről. Nem kértek a lányáért váltságdíjat, de a csaj két hónapja nem jelentkezett. Végül Alex emberei megfogták a srácot, berakták a csomagtartóba, elvitték egy helyre, kihallgatták. Persze nem úgy, ahogy a rendőrök. A srác aztán elmagyarázta, hogy a lány apjától szereztek volna egy kis pénzt, a buliban benne volt a lány is, tehát ez ilyen önelrablás lett volna. De a fiúk később meggondolták magukat, a lány viszont megfenyegette őket, hogy akkor kitálal. Emiatt aztán már meg is akarták ölni a csajt, de ehhez nem volt bátorságuk. Végül egy lakatlan házba zárták, ahol felváltva vigyáztak rá. Ki akarták éheztetni. A végén Alex és csapata kiszabadította a lányt, és visszaadta az apjának. 

Szép kis történet. Az arcán lévő gigantikus sebhelyet hogyan szerezte?

Erről nem beszélek. Hadd misztifikálják az emberek. 

Egy korábbi interjújában azt mondta, 1994 és 1995 között a délszláv háborúban is harcolt. Embert ölt?

Hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni? Az nem emberölés, hanem járulékos áldozat.

?

Figyelj, itt vagyunk egymással szemben. Egy háborúban vagy te lősz le engem, vagy én téged.

Ezt a mentalitást sikerült kamatoztatnia, amikor hazatért?

Természetesen. Az alvilágban a háborús múltamat is misztifikálták, ez pedig jól jött nekem. Mindenki engem akart, mert megvolt mindenhez a stratégiai tudásom, az erőm, a fanatizmusom. 

A luxusautójában agyonlőtt Seres Zoltánt ismerte? Könyvében azt írja, hogy Kántor Alex a testőre volt valakinek, aki a leírás alapján nagyon hasonlít Seresre.

Igen, ismertem Serest. A nagybátyám dolgozott neki, üzlettársak is voltak. Kis híján ő is benne ült a Bentleyben, amikor Serest és az olasz üzleti partnerét agyonlőtték Tahitótfalunál. Sokan beszélnek hülyeségeket, meg azt mondják, hogy Seres oroszok kutyája volt. Jó, voltak neki hülyeségei, de jó ember volt. 

1998-ban került ismét börtönbe, és 2005-ben szabadult. Akárcsak könyvének főhöse, Kántor Alex. Magát miért csukták le?

Volt egy pár dolog. Zsarolás, emberrablás, kábítószer, lőfegyver, ilyenek. Volt ellenem egy életellenes vádpont is, de azt nem tudták bizonyítani. Volt egy ember, aki a könyvemben is szerepel. Elárulta Kántor Alexet. Ez az ember később eltűnt, és valaki azt vallotta a rendőrségen, hogy én és a spanom megöltük és elástuk a holttestet. De aztán a nyomozóknak nem tudta megmutatni a tanú, hogy hol ástuk el.

És azóta előkerült ez a bizonyos ember? 

Nem. Biztos külföldön van. (kacsint)

Mihez kezdett, amikor 2005-ben kijött a börtönből?

Nyolc hónapot voltam szabad, aztán Németországban lecsuktak, ez a sztori is benne van a második könyvemben. Utána a müncheni éjszakában dolgoztam, ugyanazt csináltam, mint itthon, ott is megtaláltam a foltomat. Kint ültem két évet, 2010 környékén jöttem haza. 

2010 után a rendőrség újra elővette a kilencvenes évek megoldatlan leszámolásos ügyeit. Ha valóban ennyire benne volt a sűrűjében, akkor gondolom önt is kihallgatták, ahogy sok más, akkoriban aktív rosszfiút.

Engem nem. Tisztában vannak a rendőrök azzal, hogy velem nem tudnak mit csinálni. Én nem fogok beszélni.

Ehhez képest ír egy könyvet. A környezete egyébként mit szólt ahhoz, hogy ha fikciós regényen keresztül is, de mégiscsak feltárja a nyilvánosságnak ezt a világot?

Van pár ember, akik számomra a mai napig fontosak. Nagyrészt már ők is visszavonultak, vagy próbálnak visszavonulni, vagy börtönben vannak. Nekik mondtam, hogy megírom ezeket a sztorikat. Mondták, hogy oké, csak a neveket és a helyszíneket változtassam meg. A karakterük maradhat. Ennyi volt a kérésük. És vannak, akiknek leszarom a véleményét. Az alvilágot sokan túlmisztifikálják, mások elhallgatnak dolgokat. Én viszont realisztikusan írok erről a témáról, mert benne éltem.

A könyvében a kétezres évek nagyobb visszhangot kiváltó ügyei is felismerhetőek, például a kecskeméti maffiaper sztorija. A könyvében arra utal, hogy a perben elítéltek ártatlanok voltak. Köztük az a Radnai László is, aki később azért is szabadulhatott a börtönből, mert Portik Tamásra és másokra is vallott. Miből gondolja, hogy Radnaiékat ártatlanul ítélték el a kecskeméti perben, ha valójában nem volt a tanúja annak, ami akkor történt?

Maradjunk annyiban, hogy megbízható hátterekből tudom ezeket a dolgokat. Ezeknek az ügyeknek a végkifejletét már szabad emberként éltem meg. Ráadásul nagyon jó viszonyban vagyok pár olyan emberrel, akik benne voltak. És tudom, hogy amit nekem elmondtak, az úgy is történt.

De miért pont ön látna tisztán azokban az ügyekben, amiknek a hátterét sokszor még az érintettek sem ismerik teljesen? Az éjszakai élet tele van legendákkal, pletykákkal, egy-egy megoldatlan ügyet is ezerféle verzióban ismer a rendőrség, a sajtó, az ügyészség.

 Az éjszakában van egy olyan szokás, hogy ha nagyon fontos ügyről van szó, akkor nem hazudozunk egymásnak. Tehát vagy elmondjuk, amit biztosan tudunk, vagy nem mondunk semmit. Te is tudsz valamit, ő is, ő is és így jönnek az információk. Mozaikdarabkákat kapunk, információkat, és ezeket a mozaikokat össze tudjuk aztán rakni egy képpé. Végül összeáll a történet.

De ebben benne van a tévedés lehetősége is.

Így van. Ha most azt mondanám, hogy nincsen benne, akkor nagyképűnek tűnnék. De utólag kiderült, hogy tíz esetből nyolc úgy történt, ahogy mi gondoltuk. 

Milyen sztorik vannak még a tarsolyában?

Lehet, hogy írok még a müncheni éjszakáról. És kapok olyan sztorikat, amik másokkal történtek meg. Lehet, hogy azokat is megírom.

Ehhez nem árt szabadlábon maradni. Sokakat meglepett, hogy az első, 2012-ben megjelent könyve után újra börtönbe került. 

Az első könyvemben már megpendítettem azokat a rendőri-bűnözői összefonódásokat, amik a Vizovicki-ügy kirobbanásakor váltak nyilvánvalóvá. Fel voltak háborodva rendőrök, hogy hogyan írok én ilyeneket. Fel akartak jelenteni rágalmazás miatt, de aztán kijött a Vizo-ügy és bebizonyosodott, hogy igazat írtam. Volt egy kocsmám Kecskeméten, jöttek a NAV-osok állandóan, házkutatásokat csináltak. Na jó, adtam rá alapot.

Hogyan?

Néha szívogattam, cuccoztam, meg megvettem pár lopott dolgot, amit aztán tovább adtam. Ennyi kapcsolatom volt még a bűnözéssel akkoriban, na de hát ezt manapság szinte mindenki megcsinálja, nem kell ahhoz bűnözőnek lenni. Megvesz egy lopott tévét, ami leesik a kamionról, aztán húszezerrel többért eladja. Előzetesbe tettek egy évre.

Akkor egy börtöninterjúban azt mondta, végleg szakítani akar a múltjával. Miért döntött így?

Egyrészt megbetegedtem. És elegem volt már a börtönből. Nagyon besokalltam, sokat ültem. Van egy kisfiam, akinek az anyjával tönkrement a kapcsolatom, amikor előzetesbe kerültem. 

Hol rontotta el?

Azt gondoltam akkor, hogy elég a kiszálláshoz az, ha valaki aktívan nem bűnözik mindennap. De nem. Csak úgy lehet kiszállni, ahogy ma csinálom. Ha mindenkinek, aki ebből a világból megkeres, azt mondom, „ne haragudj, de nem érdekel”.

És most miből él?

Megtanultam csórón élni. Amikor 2012-ben volt bőven pénzem, és fel kellett jönnöm Pestre, akkor nem mondtam azt a könyvemet kiadó Ulpiusnak, hogy fizessék ki az üzemanyagomat. Most megkértem erre. Most egy kis Citroennel jöttem, tavaly még S osztállyal jártam, azelőtt egy Audival. Régen százezer forintos ruhákba jártam, most nem. A változáshoz nekem kellett az utolsó egy év előzetes letartóztatás. Az, hogy a feleségemmel tönkremenjen a kapcsolatom, és kellett az, hogy a gyerekem el legyen hanyagolva, hogy háromévesen még ne legyen szobatiszta. A nulláról kellett kezdenem. Amikor jól ment, akkor nem érdekelt, hogy az első könyvemből mennyi pénzt kapok a kiadótól, de most már az is érdekel, hogy mennyit kapok majd a második könyvemért. Valószínű, hogy az írásból fogok élni. Van egyébként egy új élettársam, a kisfiamat én nevelem, a volt párom külföldön él.

A kocsmája még megvan?

Bezártam. Az új élettársam nővérének van Komáromban egy kávézója, abban leszek üzlettárs. Szüksége van a tanácsaimra, tapasztalatomra, presztízsemre. Lesz majd egy kis könyvessarkom ott, tudom majd árulni a könyveimet. És lehetséges, hogy valamennyi pénz jön majd a kávézóból is.  

A könyveiben többször tesz utalást arra, mennyire megváltozott már az alvilág, bezzeg régen más, jobb volt – mármint a bűnözők szemszögéből. Mi bántja?

Régen, a nyolcvanas években is voltak besúgók, vamzerok, akiknek úgy hálálta meg a munkáját a rendőrség, hogy benyelték egy-két ügyüket, eltéptek egy-egy jegyzőkönyvet. De ma már az van, hogy aki a rendőrségnek dolgozik, annak hatalmat adnak. A mostani fiatalokkal nem lehet versenyezni. Ha erősebbek nálad, akkor szétbasznak, ha nem erősebbek, elvitetnek a rendőrökkel. Már nincs betyárbecsület. De velem nem mernek szórakozni. Tudják, hogy lehet, hogy ez a csóka megöregedett már, de tuti el van ásva neki egy kézigránát vagy egy géppisztoly, és ha megbolondul, szanaszét lő minket.