László
19 °C
26 °C

Használhatatlan garázst talált az Együtt-PM Habony lakhelye alatt

2014.07.07. 14:16
Az Együtt-PM szerint 100 millió forintos foghíjtelket tart üresen az V. kerületi önkormányzat csak azért, hogy lejárót építhessen annak a társasháznak a mélygarázsához, ahol Habony Árpád, valamint Rogán Antal kiszemelt utódja lakik. Az önkormányzat szerint viszont senkinek sem áll autója a Szerb utcai garázsban, mert azt még a Steiner Pál vezette önkormányzat építtette meg úgy, hogy azóta is használhatatlan. A telket tényleg nem építik be, de Rogán szerint azért, mert túl sok szomszédnak nyílik oda ablaka.

Egy 100 millió forintot érő foghíjtelket tart üresen a Belvárosi Önkormányzat vélhetően csak azért, hogy be lehessen hajtani annak a Szerb u. 9. szám alatti háznak a garázsába, melynek egyik önkormányzati bérlakásában él – többek között – Habony Árpád, Orbán Viktor tanácsadója, valamint Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi alpolgármester, közölte az Együtt-PM nevében Juhász Péter, a párt társelnöke.

Juhász elmondta, hogy Szentgyörgyvölgyi – aki hivatalosan is  a Fidesz polgármesterjelöltje Rogán Antal helyett – töredékáron vásárolta meg az ingatlanát.

Még Steiner építtette

Az V. kerületi önkormányzat közleménye szerint valótlanok az Együtt-PM vádjai. Az önkormányzat szerint ugyanis a Szerb utcai társasházban senkinek semmilyen garázs nem jár a lakáshoz.

A teremgarázst még a Steiner Pál vezette önkormányzat 2005-ben úgy terveztette meg, hogy abban épített egy garázst, bejárat nélkül, ami azóta is használhatatlan. Ezen okok miatt Juhász Péternek saját politikai szövetségesét, Steiner Pált kell bírálnia.

Az épületben keletkezett tűzkár helyrehozatalát nem az önkormányzat, hanem a biztosító fedezte, a tűzkárra is kiterjedő biztosítási kár kedvezményezettje tulajdonosként az önkormányzat volt. „Juhász többi állítása hazugság” - áll a közleményben. Szentgyörgyvölgyi Péter a jogszabályokban biztosított minimális kedvezményt kapta.

A kerületben 1992 óta 2500-an vehették meg a bérlakásukat. A kerület baloldali képviselői lakásuk megvásárlásakor ennél nagyobb kedvezményt kaptak.

Rogán Antal szerint a foghíjtelket valóban nem építik be, de csupán azért, mert a szomszédos házakból sokan nyitottak ablakot a területre.

Juhász közölte: Rogán Antal és társai nem bujkálhatnak tovább a kérdések elől, és immár az ügyészség hallgatása is megengedhetetlen.

Az Együtt-PM politikusa szerint jelentős kár éri a Belvárosi Önkormányzatot amiatt, mert a kerület egyik bizottsága úgy döntött, hogy egy 100 millió forintos foghíjtelket üresen tart.

Juhász szerint az is tisztázatlan, hogy fizetnek-e az ott lakók a tranzakcióért, és ki fizeti a beállást lehetővé tevő beruházást.

Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke szerint kérdés továbbá az is, hogy mennyibe került a beruházás tervezése, mennyi lesz a garázsbejáró, fel kell-e ehhez bontani a méregdrágán felújított utcaburkolatot.

Az ominózus bérlakásban több olyan személy is lakik, aki Orbán Viktorhoz, Rogán Antalhoz és a helyi Fideszhez áll közel.

Szentgyörgyvölgyi Péter kevesebb mint 20 millió forintért, 25 éves kamatmentes részletre meg is vásárolhatta a 60 millió forintot érő ingatlant azok után, hogy az önkormányzat 3 héttel azelőtt egy rendelettel azt lehetővé tette.


View Larger Map

Ráadásul a Habony Árpád által használt lakást az elmúlt években 50 millió forint értékben az önkormányzat föl is újíttatta, miután egyes hírek szerint az ingatlanban kigyulladt  a beépített szauna .

Juhász szerint továbbra sem tudni, milyen jogcímen lakik Habony Árpád az említett önkormányzati tulajdonú ingatlanban. Ahogy azt sem, volt-e engedély Habony Árpád szaunájára, ami miatt állítólag a tűz keletkezett.

„Bevett gyakorlat-e, hogy a Rogán Antal által vezetett önkormányzat szaunatűz-károsultakat kártalanít az adófizetők pénzéből?” – kérdezte Juhász. 

„Ha az ügyészség annak idején – helyesen – vizsgálatot tudott indítani a VII. kerületben Hunvald György és társai ellen, akkor a felmerült tények és visszaélésgyanús ügyek alapján ugyanezt tegye meg az V. kerületben Rogán Antallal és társaival szemben is” – mondta a társelnök.