6,7 forintba kerül egy BKK-jegy

2014.07.14. 14:45
A BKK egy évvel az elektronikus jegyrendszer bevezetése előtt tért át az új, hőpapíros jegyekre és bérletekre, de úgy számolnak: a hamisítások visszaszorulása miatt akár pár hónap alatt is megtérülhet a rendszerre költött 85 millió forint. A jegyek előállítása ugyanannyiba kerül, mint a korábbi rendszerben, a nyomtatók fenntartására viszont gyakorlatilag az áramon kívül nem kell költeni.

A BKK az új jegyautomaták kihelyezésével párhuzamosan májusban vezette be az új, hőpapíros jegyeket és bérleteket, amelyekről Vitézy Dávid korábban azt nyilatkozta: nehezebb lesz őket hamisítani. A BKK vezére úgy számolt, ezzel megszűnhet a hamisítás által eddig okozott, évi 2-3 milliárd forintos kár.

Az új jegyekről hamar kiderült, hogy elhalványulnak (bár elvileg csak „extrém külső hatásra”), és az is, hogy az eddig összetűzve árult 10-es jegytömböket az automatákból kiszórt 10 különálló jegy plusz fedőlap idegesítő kombinációja váltotta fel (egyébként már a BKK is vizsgálja, hogy hogyan lehetne megkönnyíteni ennek használatát).

Az Indexnek adott májusi interjúban Vitézy arról is beszélt: 

A nyomtatók beszerzése és az informatikai háttér körülbelül 85 millió forintba kerül, a bérlet- és jegyalapanyag viszont így olcsóbb lesz. Nem lesz ugyanis sokféle különböző színű és tartalmú papír, amiből mindig van maradvány a pénztárosnál, amit raktározni, szállítani kell, lesz viszont egy papírtekercs, amire azt nyomtat a pénztáros, amit az utas kér.

Az viszont nem derült ki, hogy az új technológiával egy jegy előállítása összesen (az alapanyagot és a nyomtatási költséget, plusz a nyomtatók üzemeltetési költségét is beleértve) olcsóbb vagy drágább lesz-e, mint a korábbi rendszerben.

Ezzel kapcsolatos kérdéseinkkel a BKK-hoz fordultunk, ahonnan megtudtuk, hogy az új jegyek átlagosan

ugyanannyiba fognak kerülni,

mint a régiek, vagyis,

egy jegyet vagy bérletet átlagosan 6,70 forintból lehet előállítani.

Ez egyébként ugyanaz a szám, mint ami a hőpapírt előállító és szállító cégekkel, a Pátria Nyomda Zrt.-vel és az ÁNY Biztonsági Nyomda Nyrt.-vel kötött (a BKK oldalára hiányosan feltöltött) szállítási keretszerződésben is szerepel, és kevesebb annál a 8 forintnál, amennyire 2005-ben nyomdai szakértők taksálták a korábbi BKV-jegyek előállítási árát. Több nyomdát, illetve nyomdai szakértőt is megkerestünk azzal kapcsolatban, hogy mennyibe kerülhettek a hőpapír bevezetése előtti BKK-jegyek, de erről vagy üzleti titokra vagy információhiányra hivatkozva egyikük sem akart nyilatkozni.

A 6,7 forintban benne van a hőpapír, ami egyben a festékanyagot is tartalmazza, ezért nyomtatási költség tulajdonképpen nincsen, a nyomtatók üzemeltetését leszámítva. A BKK szerint viszont ez sem kerülhet sokba (bár itt konkrét összeget nem említettek), mivel

a thermo nyomtatóval dolgozó rendszerek nagyon kevés szervizt igényelnek, strapabíróak, nagyon ritkán fordul elő, hogy nyomtatók esnek ki a rendszerből műszaki hiba miatt. Extrém időjárási körülmények között, hidegben és melegben egyaránt stabilan működnek

– írták. További előny, hogy a cég „belső logisztikai folyamatai jelentősen egyszerűsödnek”, mivel mindenhova csak a thermopapír-tekercseket kell kiszállítani, ami nem függ attól, hogy mennyi fogy az egyes jegytípusokból.

Az új nyomtatókra összesen 30 millió forintot, a szoftverfejlesztésre 55 millió forintot költöttek, így a rendszer kiépítése valóban a Vitézy által beharangozott 85 millió forintba került. Ez a BKK szerint akár pár hónap alatt meg is térülhet, ha valóban sikerül megelőzni a hamisítások által okozott kárt. Egy általunk megkérdezett nyomdai szakértő szerint egyébként a hőpapír önmagában nem biztonságosabb, mint a korábban használt papír, de úgy tudja, hogy a thermopapíros jegyeket újabb biztonsági elemekkel látták el, ami valóban csökkentheti a hamisítások számát. Egy másik nyomdai szakértő szerint a hamisítást az is nehezíti, hogy a papír helyben, a nyomdában készül, ezért a hamisítók nagyon nehezen tudják ellopni.

A hőpapírra egyébként nemcsak a biztonság, hanem az új automaták miatt is át kellett térni: a közlekedésszervező cég szerint technikailag kivitelezhetetlen lett volna, hogy ezekből előrenyomtatott formában áruljanak több mint 70 fajta jegyet vagy bérletet. A helyben nyomtatásnak köszönhetően viszont az új automatákból – a korábbiakkal ellentétben – a BKK összes jegy- és bérlettípusát meg lehet venni.

Nem tart örökké

A hőpapíros rendszer bevezetését érdemes abból a szempontból is vizsgálni, hogy hamarosan jön az elektronikus rendszer, amelyben erre már nem lesz szükség. Az új jegyautomaták telepítése már ennek nulladik lépése volt: ezek a készülékek képesek lesznek a majdani utazási kártyák kiadására vagy a kártyák feltöltésére. Az érintés nélküli kártyák a BKK tervei szerint már jövőre meg fognak jelenni, a jegylyukasztók pedig eltűnnek.

Így ha az elektronikus jegyrendszer bevezetése a tervek szerint halad, túl sok időnk nem lesz megszokni a hőpapírt (a BKK a nyomdákkal kötött szerződése is csak 2014-2015-re garantálja a megrendeléseket), de ha a rendszer kiépítésére elköltött 85 millió forint valóban pár hónapon belül megtérül, akkor mégsem volt felesleges az átmeneti váltás.