Nem fogják kitalálni, mivel kísérletezik Érpatak polgármestere!

2014.07.14. 15:43
Az érpataki polgármesternek annyira fontos a lelki üdvösség elősegítése, hogy két évvel ezelőtt négy civil szervezetet is alapított a cél érdekében. Orosz Mihály Zoltán sokakkal ellentétben pozitív gondolkodású: a cégei rajta vannak a végrehajtás alatt álló adózók listáján, amit ő ki is használ egy jó kis kísérletre.

Érpatak polgármestere, Orosz Mihály Zoltán több vallási szervezet vezetője is, mindegyik ilyen szervezet a saját lakcímére van bejegyezve. Orosz az atyja a zéró toleranciát hirdető „érpataki modellnek”. Jó kapcsolatokat ápol a Jobbikkal és olyan szélsőjobboldali szervezetekkel is, mint például a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vagy a Betyársereg. Szívesen vett volna részt az idei Budapest Pride-on, de hiába akart a tömegbe menni, nem engedték be, ami miatt azóta is neheztel a szervezőkre

Orosz meglehetősen aktív, és úgy tűnik, nem csak polgármesterként: 2012-ben négy vallási szervezetet is létrehozott. Az egyik a Becsület Légiója. A szervezetről keveset tudni, de a polgármester időnként katonai gyakorlóruhában jelenik meg itt-ott, és egy korábbi, az Átlátszó.hu-nak küldött helyreigazításában azt írta, hogy ez a ruha a Becsület Légiója formaruhája.

De mi a Becsület Légiójának a célja hivatalosan? Íme:

A lelki üdvösség elérésének segítése lelki-spirituális tevékenység végzésével, az élet életfölötti értelme megtalálásának segítése, továbbá egyéb, az alapszabály 2-3. §§-aiban foglaltak szerint.

Ugyanarra a címre van bejegyezve az A Nap Szíve Lovagrend nevű szervezet is. Vajon mi ennek a szervezetnek a célja hivatalosan? Ugyanaz, mint a Becsület Légiójának:

A lelki üdvösség elérésének segítése lelki-spirituális tevékenység végzésével, az élet életfölötti értelme megtalálásának segítése, továbbá egyéb, az alapszabály 2-3. §-aiban foglaltak szerint.

És ha ez a két szervezet még nem lenne elég, van még ezeken kívül három. 

Az egyik a Benefícium Szeretetszolgálat. De vajon ez a szervezet mit akar? Íme a hivatalos céljuk:

A lelki üdvösség elérésének segítése lelki-spirituális tevékenység végzésével, az élet életfölötti értelme megtalálásának segítése, továbbá egyéb, az alapszabály 2-3. §-aiban foglaltak szerint.

De most őszintén, ki érné be három ilyen fantasztikus szervezettel, amely mind egy irányba, egy cél érdekében alakult? Még szép, hogy kell még két szervezet ezek mellé! Az egyiket úgy hívják, hogy Szent Korona Rend.

És vajon mi a Szent Korona Rend célja? Soha nem fogják kitalálni:

A lelki üdvösség elérésének segítése lelki-spirituális tevékenység végzésével, az élet életfölötti értelme megtalálásának segítése, továbbá egyéb, az alapszabály 2-3. §-aiban foglaltak szerint.

De csalódniuk kell, ha azt hiszik, hogy Orosz Mihály Zoltánnak annyira fontos a lelki üdvösség elérésének segítése, hogy az ötödik szervezete is ezért küzd. A Múzsák Ihlete Európai Integrációs Térségfejlesztési, Telekommunikációs, Kulturális és Ismeretterjesztő Alapítvány földhözragadtabb célokat tűzött ki maga elé:

Az emberi értékek, s a szellemi, kulturális (természeti, közösségi, stb.) kincsek és javak gyarapítása és védelme, ismeretterjesztés, közművelődés elősegítése.

És miközben Orosz mások lelki üdvét próbálja elősegíteni, a cégei lelki üdvéért az adóhatóság gondoskodna.  Az Érpataki Modell Kft. szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtás alatt álló adózók listáján, de Orosz többi cégével sincs minden rendben: az Apollón „777” Kft. adószámát évekkel ezelőtt jogerősen felfüggesztették, a Hermész-777 Kft. pedig tavaly óta van NAV-végrehajtás alatt. 

Nekik magasabb céljaik vannak, mint nekünk

Megkerestük a polgármestert, hogy a vallási szervezeteiről és a cégügyeiről érdeklődjünk. Orosz Mihály Zoltán – miután előkapta a kamerát, és rögzítette a teljes beszélgetést – készségesen válaszolt a kérdéseinkre, noha többször hangsúlyozta, hogy az Indexet a szabadkőművesek és mindenféle külföldi ügynökök irányítják. De nem baj, mert előbb-utóbb úgyis Isten előtt kell felelnünk a tetteinkért. 

Orosz elmondta, hogy a négy szervezet nem egyház, hanem vallási egyesület volt, de most már csak vallási szervezetek. Különböző célból alakultak, és azért van fő célként ugyanaz feltüntetve, mert „nemcsak földi céljaik, hanem magasabb céljaik is vannak”, ráadásul vannak átfedések köztük.

Megtudtuk tőle, hogy a Becsület Légiója a „közjogi frontharccal” foglalkozik, és olyan liberális ügynökökkel veszi fel a küzdelmet, mint például az Index. Ezért például azon is fáradozik, hogy lapunk társadalompusztító tevékenységét feltárja, merthogy amit mi csinálunk, az nemzetpusztítás.

A Nap Szíve Lovagrend a lovagrendi hagyományokra fókuszál, a lovagias szellemiséget viszi tovább, a lovagrend emlékeit, az ismeretlen csatákat tárja fel. A Benefícium Szeretetszolgálatról azt mondta, hogy az egy karitatív szeretetszolgálat, „elesettekkel, öregekkel, fogyatékosokkal foglalkozik”, míg a Szent Korona Rend a szakrális államrenddel. A Muzsák Ihlete Alapítvány pedig – ahogy azt a neve is sugallja – térségfejlesztéssel.

Amikor arra voltunk kíváncsiak, hogy ezeknek a nemes célból létrehozott szervezeteknek mégis hány tagjuk van, kitérő választ adott. Azt mondta, a törvény által meghatározott létszám megvan, ez pedig szervezetenként tíz fő.

A nagy kísérletező

Orosz Mihály Zoltán egyébként nemcsak az érpataki modellel kísérletezik, hanem az élet egyéb területeit is kihasználja arra, hogy a körülötte lévő világ természetét megismerje. Ez akkor derült ki a számunkra, amikor rákérdeztünk:

Ha ennyire fontos neki a rendpártiság és a szabályok betartása, akkor miért vannak a cégei rajta a végrehajtás alatt álló adózok listáján?

A polgármester természetesen elmagyarázta: 

  • A könyvelője súlyos beteg volt és elfelejtette beadni a nullás adóbevallást. Merthogy ezek nem működő cégek.
  • Az állam – ahelyett, hogy a milliárdos adócsalókra csapna le – rájuk szabott ki maximális, 200 ezer forintos bírságot, ami igazságtalan. 
  • A bírságot majd be fogja fizetni, de egyelőre ez az egész számára egy nagyon jó kísérlet arra, hogy megnézze, hogyan működik az államapparátus ilyen esetben. Ezért minden lehetőséget végig akar járni, és majd csak a folyamat végén fizet. Az pedig, hogy ilyen brutális bírságot szabtak ki a cégeire, a megszálló hatalom érdeke. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor fogadta az Európai Tanács elnökét

Orbán Viktor fogadta az Európai Tanács elnökét

Az uniós csúcs volt a téma.

február 25., 15:54

  • Belföld
A kormány bejelentései után Magyar Péter már államcsődről beszél

A kormány bejelentései után Magyar Péter már államcsődről beszél

Nem látja reálisnak a Fidesz terveit a Tisza Párt elnöke.

február 25., 13:25

  • Belföld
Távozott posztjáról a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

Távozott posztjáról a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka

Pár éve még a Magyar Érdemrend lovagkereszt katonai tagozata kitüntetést vehette át.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Kovács Gergely: Inkább tőlem tudjátok meg, itt járt a hivatalban Tiborcz István

Kovács Gergely: Inkább tőlem tudjátok meg, itt járt a hivatalban Tiborcz István

Több üggyel kapcsolatban is egyeztettek.

február 25., 17:23

  • Belföld
Lázár János fogadta Toroczkai Lászlót, és egyetértettek egy fontos kérdésben

Lázár János fogadta Toroczkai Lászlót, és egyetértettek egy fontos kérdésben

A Mi Hazánk javaslatából születhet majd meg az új törvény.

február 25., 14:50

  • Belföld
Orbán Viktor Budapesten fogadja az Európai Tanács elnökét, az uniós csúcsról egyeztetnek

Orbán Viktor Budapesten fogadja az Európai Tanács elnökét, az uniós csúcsról egyeztetnek

Rendkívüli csúcsot tartanak március elején az uniós tisztviselők részvételével.

február 25., 13:56

  • Belföld
„Édesanyámhoz közel csapódott be a rakéta, ez győzte meg, hogy hagyjuk el Ukrajnát”

„Édesanyámhoz közel csapódott be a rakéta, ez győzte meg, hogy hagyjuk el Ukrajnát”

Különleges történetekről számoltak be lapunknak a Magyarországra érkezők, volt, akinek aknamezőn keresztül kellett menekülnie.

február 25., 13:49

  • Belföld
Újra terítékre kerül a 3-as metró korrupciógyanús felújítása

Újra terítékre kerül a 3-as metró korrupciógyanús felújítása

Gy. Német Erzsébet feljelent, Tarlós István visszaemlékezést tart.

február 25., 13:21

  • Belföld
A magyarok egy része kételkedik az új gazdasági lépésekben

A magyarok egy része kételkedik az új gazdasági lépésekben

A nyugdíjasok áfa-visszatérítésével és a gyerekesek szja-mentességével kapcsolatban is hasonlóan gondolkodnak.

február 25., 16:40

  • Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk

Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk

Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.

tegnap, 21:59

  • Belföld
Kubatov Gábor üzent az ősi riválisnak: Ennél még Újpest is jobbat érdemel

Kubatov Gábor üzent az ősi riválisnak: Ennél még Újpest is jobbat érdemel

Jó tanácsot küldött az újpestieknek a Fidesz pártigazgatója.

február 25., 17:53

  • Belföld
Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést kedden

Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést kedden

Havazás várható Magyarországon.

február 25., 06:15

  • Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!

Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!

Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.

tegnap, 19:12

  • Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül

Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül

Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.

tegnap, 16:05

  • Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló

Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló

A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.

tegnap, 18:04

  • Belföld
Vitézy Dávid: Minden híreszteléssel ellentétben a főváros működik

Vitézy Dávid: Minden híreszteléssel ellentétben a főváros működik

Nem kímélte a kormányt és a BKV-t sem.

február 25., 18:08

  • Belföld
A KRESZ előzési szabályain módosítana a kormány

A KRESZ előzési szabályain módosítana a kormány

Eddig nem tudtak velük mit kezdeni.

február 25., 11:18

  • Belföld
Úgy szóltak be Orbán Viktornak, hogy ott sem volt

Úgy szóltak be Orbán Viktornak, hogy ott sem volt

Az egyik felszólalást bekiabálás akasztotta meg.

február 25., 11:29

  • Belföld
Kihallgatták a férfit, aki puszta kézzel akarta megállítani a 4-es, 6-os villamost

Kihallgatták a férfit, aki puszta kézzel akarta megállítani a 4-es, 6-os villamost

Tettére eddig nem adott magyarázatot.

február 25., 12:04

  • Belföld
Szekrényben bújt el egy férfi a rendőrök elől, miután kifosztotta 83 éves áldozatát

Szekrényben bújt el egy férfi a rendőrök elől, miután kifosztotta 83 éves áldozatát

A rendőrség videóra vette az elfogást.

február 25., 10:21

  • Belföld
Kiderült, mikor dönt az Országgyűlés az energiaitalokról

Kiderült, mikor dönt az Országgyűlés az energiaitalokról

A KDNP javaslatát csaknem egy évvel később fogadhatják el.

február 25., 10:20

  • Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből

Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből

A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.

tegnap, 20:06

  • Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros

Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros

Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.

tegnap, 19:04

  • Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.

tegnap, 20:13

  • Belföld
Honvédelmi miniszter: Pénz áll a házhoz

Honvédelmi miniszter: Pénz áll a házhoz

Szalay-Bobrovniczky Kristóf állítja, hogy hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák.

február 25., 10:07

  • Belföld
Megszólalt a kormány a Pride további sorsával kapcsolatban

Megszólalt a kormány a Pride további sorsával kapcsolatban

Orbán Viktor kijelentése mögött sokan a felvonulás esetleges betiltását kezdték el felfedezni.

február 25., 06:59

  • Belföld
Vitézy Dávid benyújtotta a törvényjavaslatot, amivel felgyorsítaná a budapesti villamosokat

Vitézy Dávid benyújtotta a törvényjavaslatot, amivel felgyorsítaná a budapesti villamosokat

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint minőségibb villamosok kellenek a fővárosnak.

február 25., 10:56

  • Belföld
Kiugrott az ablakon egy ember a XIX. kerületben

Kiugrott az ablakon egy ember a XIX. kerületben

A környéken élők közül többen látták az esetet.

február 25., 15:50

  • Belföld
Az unokahúgát bántalmazta szexuálisan egy nagykátai férfi

Az unokahúgát bántalmazta szexuálisan egy nagykátai férfi

Pornográf felvételeket is készített a sértettről.

február 25., 09:29