Legyen szíves, csináljon úgy, mintha csinálna valamit!

2014.07.15. 16:29

Németh Szilárd rezsibiztos kedden egy újabb rezsipontot adott át a József körút 6. szám alatt. Minden megyében van egy rezsipont, plusz egy volt eddig is Budapesten, amihez most egy újabb iroda csatlakozott.

Na de várj, én még soha nem hallottam erről a rezsipontról.

Pedig már fél éve működnek! A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság meghatározása alapján a rezsipontok a lakossági panaszokkal foglalkoznak, ahol "részletes tanácsadó tevékenységet látnak el, megvizsgálják az ügyet, s amennyiben szükséges igényérvényesítési eljárás kezdeményezése, abban segítséget nyújtanak". Sőt, Németh Szilárd elmondása alapján olyan sikeresen, hogy ezért volt szükség új irodára a fővárosban az eddig Városház utcai mellé.

Ezek szerint én vagyok az országban az egyedüli, aki még sosem járt rezsiponton?

Nem igazán. Az elmúlt fél évben 1500-an keresték fel a Városház utcai rezsipontot, a 19 megyei irodát pedig 3000-en. Ez azt jelenti, hogy az utóbbi 19 irodát naponta átlagosan 16-an keresik fel – már hogy nem egyet-egyet ennyien, hanem a 19-et összesen.

Ez persze így nem hangzott el a mai sajtótájékoztatón, hanem inkább a rezsipontok növekvő kihasználtságáról és a fogyasztókat megtévesztő szolgáltatokról esett szó. A fenti kép azt a pillanatot örökíti meg, amikor az egyik operatőr vágóképezés közben megkérte az újságírókat szemlélő három rezsipont-alkalmazott egyikét, hogy akkor most legyen szíves csináljon úgy, mintha csinálna valamit.