Ez Orbán új államideálja

A fogalmat Fareed Zakaria újságíró vezette be a politológiába 1997-ben. A Foreign Affairsben megjelent cikkének lényege, hogy csak Nyugaton (Amerikában és Nyugat-Európában) magától értetődő, hogy a demokrácia (a pártok közti jogszerű, szabad választáson alapuló népuralom) liberális is egyben, vagyis védi az egyén törvényes jogait, a hatalmi ágak egymás fékeként és ellensúlyaiként különválnak, sajtó-, szólás- és vallásszabadság van, amit a jog uralma garantál.

Orbán a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén arról beszélt, hogy az új rendszerre azért van szükség, mert szerinte „a korábbi liberális magyar állam”:

• nem gondoskodott eléggé a határon túli magyarokról: „Nem volt képes arra, hogy kötelezze a mindenkori magyar kormányokat a nemzeti érdek képviseletére.”
• nem állt ki a devizahitelesekért: „Nem védte meg a közösségi vagyont, az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az adósrabszolgaságtól.”
• nem volt munkaközpontú, ezért „a politikai vezetés ma arra tesz kísérletet, hogy az emberek személyes munkája és érdeke a közösség és a nemzet érdekével szoros összefüggésben álljon”.

Az alapvető különbség Orbán és Zakaria felfogása között, hogy Orbán pozitív fényben láttatja a gazdaságilag viszonylag sikeres nem liberális demokráciákat, követendő példát találva bennük, míg Zakaria az elvileg demokratikusan megválasztott, de az emberek jogait a gyakorlatban mégis eltipró, valójában önkényuralmi, autokratikus rezsimeket működtető vezetőket negatív példaként hozza fel.

Ügynökök, joguralom, autonómia

Zakaria cikkének, és általában az angolszász politikai gondolkodásnak az egyik kulcsszava a jogállam (angolul a jog uralma, rule of law), amit az ellentétéhez képest a legegyszerűbb megérteni. Ez pedig az „ember uralma”, egy olyan vezetőé, aki saját, és nem a választók akarata szerint kormányoz. A jog uralma azt jelenti, hogy a jogrendszer kiszámítható, az állam hatalmát erős intézmények és érvényesíthető jogok korlátozzák. „Ez a nyugati történelemben ismert hagyomány, mely arra törekszik, hogy az egyén szabadságát és méltóságát megvédje” – írja Zakaria.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn

Fotó: Beliczay László / MTI

A szabadságjogok őrzői az állami intézmények mellett a civil szervezetek, melyek Magyarországon az utóbbi időben nyílt támadás alá kerültek. Orbán Tusnádfürdőn is elmondta: szerinte „itt nem civilekkel állunk szemben, hanem külföldi érdekkörök által fizetett politikai aktivistákkal, ezért nagyon helyes, hogy felállt a magyar parlamentben egy olyan bizottság, amely a külföldi befolyásszerzésnek a folyamatos figyelésével, nyilvántartásával és nyilvánosságra hozatalával foglalkozik”. Ez a retorika szinte szó szerint a putyini Oroszországot idézi, ahol a külföldről származó pénzekből is gazdálkodó szervezetek képviselőinek törvény írja elő, hogy megszólalásaikban jelezzék: „külföldi ügynökök”.

Bár beszédében Orbán is emlegette az emberi jogokat, a szövegkörnyezetből úgy tűnik, őt elsősorban a határon túli magyarok jogai érdeklik – leszögezte például, hogy ha az erdélyi közösség abba a helyzetbe kerülne, hogy a neki járó forrásokat a román költségvetésből nem kapja meg, számíthat Magyarország támogatására. Ilyen értelemben a szabadság alatt, amire általánosságban mint fontos értékre utalt, valószínűleg az erdélyi autonómiatörekvéseket értette, nem a nyugati értelemben vett egyéni szabadságjogokat.

Képzeljék el, ha felelősségre vonhatnának

„A konstitucionalista liberalizmus a hatalom korlátozásáról szól. [...] A demokratikus kormányzat hajlama, hogy elhiggye, abszolút hatalma van, a hatalom központosításához vezethet, gyakran alkotmányellenes módon, gyászos eredménnyel” – írja Zakaria, aki szerint egy sor példa van arra, hogy megválasztott kormányok elbitorolják más kormányzati szervek, gazdasági és civil szereplők hatalmát, erre Lukasenkót és a perui Fujimorit hozza fel példaként, utóbbi magát az alkotmányt is felfüggesztette Peruban.

Az ellenőrizetlen központosítás a liberális demokrácia ellensége, a jó célok nevében felhalmozott hatalmat rosszra is lehet használni.

– teszi hozzá. Orbán ehhez képest elrettentő példaként hozta fel az amerikai törvényhozás jogát, hogy az elnöki hatalom ellensúlyaként beperelhesse az elnököt hatáskörtúllépés miatt: „Képzeljék el Magyarországon, amikor a parlament beperelné a miniszterelnököt és a bíróság el is ítélne. Meddig tudnék én hivatalban maradni, tisztelt hölgyeim és uraim?” – tette fel a szónoki kérdést.

Fotó: Beliczay László / MTI

Az Orbán-kormány leglátványosabb lépései ilyen szempontból a gazdaságiak voltak. A túl magasnak ítélt végkielégítésekről szóló visszamenőleges jogalkotás, a magán-nyugdíjpénztári befizetések kezelése, a trafikmutyi mind a jogbiztonság határait feszegették, ahogy az Alkotmánybíróság jogköreinek visszametszése és a koalíciós jogalkotást bíráló Baka András leváltása a Legfelsőbb Bíróság éléről is. A választási törvény átírása a demokratikus választás keretei közt a választás tisztességességét kérdőjelezte meg, a reklámtörvényt pedig sokan egyértelmű hajtóvadászatként tartják számon az RTL Klub ellen, ami személyre szabott jogalkotásként szintén a jog uralmának mond ellent.

Orbán nem is tagadta, hogy nem az emberi jogok terjesztését látja a nyugati világ feladatának: szerinte Magyarországnak azt a célt kell kitűznie, hogy a világ minden jelentős szereplője abban legyen érdekelt, hogy „sikeresek legyünk”, ez a nemzeti külpolitika, melyben

emberi jogi tételek felmondása helyett konkrét, gyakorlati, relációközpontú együttműködéseket kell kialakítani.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!