Kiteljesedik egy régi liezon, összejön az LMP és a 4K!
Az Index információi szerint a Lehet Más a Politika (LMP) és a Negyedik Köztársaság Párt (4K!) a hétvégére tető alá hozhatja budapesti együttműködési megállapodását, amely a két szervezet önkormányzati választási együttműködésének módját rögzítené.
Az LMP-t főként az motiválja a partnerkeresésében, hogy nincs elég megbízható párttagja az összes jelölti hely betöltéséhez. Az emberhiány miatt valószínű, hogy a fővárosi kerületek közel felében több önkormányzati képviselőjelöltet is kölcsönöznek majd a 4K!-tól, két kerület jelöltállítását pedig lényegében felesben oldanának meg a kis partnerrel.
Úgy tudjuk, hogy a tervek szerint a Pesterzsébeten a polgármesterjelöltet, a jelölteket és a listavezetőt is a 4K! adja majd, Soroksáron viszont a polgármester-jelölés továbbra is az LMP-nél maradna, a jelöltek fele viszont 4K!-s lenne. A pesterzsébeti 4K!-s polgármesterjelölt negyedikként felkerülne az LMP fővárosi listájára is.
A két párt már az áprilisi országgyűlési választásra is együttműködést tervezett, a 2013 elején megkezdett tárgyalások azonban néhány hónap után zátonyra futottak.
A 4K! 2013 novemberében be is támadta az őt kikosarazó LMP-t, miután az egyik vidéki jelöltje egy félmondatában nem támogatta a könnyű drogok liberalizációját. Schiffer András LMP-s vezető akkor egy Facebook-bejegyzésben próbálta elsimítani a helyzetet, műbalhénak titulálva a hoppon maradt partner beszólásait.
A 4K! végül nem tudta összehozni az országos listához szükséges 16 ezer aláírást, ezért a párt a parlamenti választások előtt egy hónappal úgy döntött: mozgalomként folytatja tovább működését.