Pedig néha egész normálisnak tűntek

2014.08.05. 10:20
Hét bölcs, hét csoda, Róma hét dombja, a hét vezér, szamuráj, mesterlövész, a Göncölszekér hét csillaga. A hét prímszám, ráadásul Mersenne-prím (kettő harmadik hatványánál eggyel kisebb), hetet kapunk, ha a dobókocka bármelyik két szemközti oldalát összeadjuk, hét főbűnről és hét fő erényről tudunk (villámkvíz: melyik felsorolásba tartozik a torkosság?). De ez nem minden: összeszedtük a hét legnagyobb ufóhívőt, a nemzetközi mezőnybe politikusok és magasrangú katonák mellett a magyar földönkívüli-szcéna legnagyobb alakjai is befértek, Nemere Istvántól Széles Gáborig. Cikkünk végén szavazzon, hogy ön kinek hisz a legjobban!

Figyelem: cikkünk a világot érthetetlenül komolyan vevők megzavarására alkalmas állításokat tartalmaz. Az összeesküvés-elméleti napra készült többi cikkünket itt találja. (Ezt a közleményt felsőbb erők utasítására, utólag illesztettük ide.)

Széles „Ufók vitték el a maláj gépet” Gábor

„Lassan be kellene vallani, hogy hova tűnhetett a repülő, miután az égvilágon még semmi nem került elő a roncsokból. De a gép eltűnésének idejében a kínai állami televízió leadta azt az UFO-felvételt, melyen egy huszonöt mérföldes (nem tévedés a méret megadása/) űrhajó volt látható a kínai égen″ – írta a Facebookon a híreket követő békemenet-szervező, aki saját ufót is szeretne építeni, mivel „ismerjük az ionfáklyát, a nanoszálas technológiát és a térugró hajtóművek titkát is! Egyedül teleportálni nem tudunk még, na de hát az emberiség mindenre képes, ez is csak akarat és idő kérdése”.

Ronald „Cikkcakkozó fehér fény” Reagan

„Kinéztem az ablakon és megláttam a fehér fényt, ami cikkcakkban ment körbe. Beszóltam a pilótának, hogy megkérdezzem, látott-e már valaha ehhez hasonlót. Megdöbbenve annyit mondott: soha. Percekig követtük, egészen Bakersfieldig, ahol hirtelen, legnagyobb megdöbbenésünkre egyenesen felszállt a mennybe. Amint leszálltam a gépről, mindent elmeséltem Nancy-nek” – emlékezett vissza földönkívüli élményére a volt amerikai elnök a Telegraph szerint.

Pataky „Földönkívüliszex” Attila

Patakyt már tizenkét évesen elvitték a földönkívüliek, de nem szexeltek vele. Pedig földi emberek valóban szexelnek ufókkal, csak ezt valakik megpróbálják eltitkolni, ennek ellenére már a legősibb írásokban is van erről feljegyzés. Legalább hetven-nyolcvan fajta civilizáció van itt jelen, különböző létformákban, „lehet 30 százalék emberi és 70 százalék másfajta DNS, ez zajlik a világban". A földönkívüli szexpartnerek magas szőkék és kis szürkék, valószínűleg nem egyszerre. Pataky amúgy nem velük, hanem egy három méter magas fénylénnyel találkozott, pár éve egyébként a Volton is mesélt ezt-azt a témáról:

Pataky Attilát hozzák-viszik az ufók

Usztics „A sumérok a Nibiruról jöttek” Mátyás

A sumérok szerint a Nap körül tíz bolygó kering, és ők a tizedikről származtak, ami nem más, mint a Nibiru. Mégsem várható egyhamar a világvége, mivel a Kitalált középkor című könyvből kiderül, hogy 300 évet belehazudtak a középkorba. A szíriuszi magyar űrkultúra létezésére rengeteg bizonyíték van, a parazsat evő ló például egy hőleadással működő gépezet, de a láthatatlanná tévő sapka is lehet, hogy létezik, az indiaiak pedig légi ütközeteket és lángszórókat írtak le hajszálpontosan. Lehetséges, hogy máshol már túlléptek a fogyasztói társadalmon („Vedd meg ezt a telefont, hogy aztán majd lehallgathassunk!”). Semmi nem úgy volt, mint ahogy ma tanítják, mert nem lehetett úgy – összegzett egy ismeretterjesztő előadásán a színművész, egyben a Magor nyelv és történelem című könyv szerzője.

Paul „Tudjuk, kik irányítják Amerikát” Hellyer

Kanada volt védelmi minisztere szerint nemcsak az biztos, hogy léteznek földönkívüliek, hanem az is, hogy legalább ketten az amerikai kormánynak dolgoznak. Hellyer úgy tudja, négy különféle fajba sorolhatók a földönkívüliek, akik más-más csillagrendszerekből érkeztek és elképzelhető, hogy az emberiséggel kapcsolatos terveik is eltérnek. Ja, a Földet egy titkos társaság vezeti, melynek tagjai többek közt a nemzetközi bank- és olajkartell, a titkosszolgálatok, a Bilderberg-csoport és Kanada. A szeptember 11-ei terrortámadás után Hellyer szerint George Bushnak jobban oda kellett volna figyelnie Oszama bin Ladenre, aki pontosan megindokolta a támadást, részletek itt.

BREAKING!!! UFO ALIEN DISCLOSURE by Canadian Minister of Defense May 2013

Richard „61 évig hallgattam” French

Nyolcvanhárom éves koráig tartotta titokban az amerikai légierő volt ufó-leleplező szakértője, hogy valójában ő is hisz a földönkívüliekben, amióta a saját szemével látta őket az ötvenes években. French az amerikai légierő nyugdíjazott alezredes,e az ötvenes években a Blue Book projektben dolgozott, pont az volt a feladata, hogy ufókkal kapcsolatos bejelentéseket vizsgáljon ki, megpróbálva bebizonyítani, hogy tévesek vagy félrevezetőek.

Disclosure Col Richard French USAF My Primary Job Was to Debunk UFOs - Washington D.C

French csak nemrég szedte össze a bátorságát, hogy bevallja, az egyik bejelentés kivizsgálása közben maga is látta a földönkívülieket, de hivatalos jelentésében inkább elkente az ügyet. 1952-ben Újfundlanban egy bejelentés vizsgálatakor a saját szemével látta „a tiszta tengervízen át, ahogy a földönkívüliek javítják a tengerben felszín alatt lebegő köralakú űrhajóikat. Az űrhajók átmérője 5 és fél méter volt, és körülbelül egy méter magasak voltak, a lények körülbelül 60-90 centisek voltak és szürkék, hosszú kezük volt és két-három ujjuk. A fejük búbja szélesebb volt, mint az állkapcsuk, a szemük pedig ferde volt, pupillát nem láttam bennük.”

Nemere „Nem adatott meg, hogy lássam őket” István

Nagy baj lehet abból, ha idejönnek a szívélyes idegenek, és valamilyen módon elénk tárják az általunk még ismeretlen fizikai és egyéb törvényszerűségeket, amelyek a világűrben hatnak. „Netán elmondják azt is, milyen felfedezések várnak bennünket ezer tudományágban a következő tízezer évben... Akkor mi lesz? Baj lesz. Minden civilizációnak a maga módján, az általa jónak tartott tempóban kell megismernie a világot. Mit érnénk vele, ha már most tudnánk azt, amire kilencezer év múlva lesz szükségünk? Ilyen nagy ugrást semmiképpen nem viselne el a civilizációnk” – írta a TVR-Hét hasábjain már 1998-ban az ufóhívő író, aki csak azt sajnálja, hogy neki nem jutott osztályrészül egy harmadik típusú találkozás.

Most pedig szavazzon:

Kinek a tanait tartja a leghihetőbbnek?