Részletes vallomást tett Labanc Ferenc

2014.08.08. 19:44 Módosítva: 2014.08.08. 21:04
Házi őrizetbe helyezte a bíróság Labanc Ferencet és társát aki korábban szintén rendőr volt. Többek között befolyással üzérkedéssel gyanúsítják őket.

Szabadon távozhatott a bíróság épületéből Labanc Ferenc, a BRFK egykori főnyomozója és társa, a kecskeméti maffiaperben, a maffia támogatásával is megvádolt dr. P. Zsolt, miután a több mint kétórás ülés után 30 napra házi őrizetbe helyezték őket - számolt be a Híradó.hu. Labanc Ferenc nyilatkozni nem akart. Ügyvédje azonban elmondta: védence fellebbezett a végzés ellen, és panaszt jelentett be a gyanúsítás közlésével szemben. Részletes vallomást tett, ebben kifejtette az álláspontját az üggyel kapcsolatban - tette hozzá Lakatos Ádám ügyvéd.

A TEK fogta el őket szerdán

A BRFK egykori életvédelmi főnyomozóját, a most magánnyomozóként dolgozó Labanc Ferencet a Terrorelhárítási Központ, üzlettársát pedig a Készenléti Rendőrség munkatársai fogták el szerda hajnalban. Az ügyészség szerint a két férfi tavaly pénzt vett át valakitől azt ígérve, hogy hivatalos személyeket megvesztegetve különböző rendőrségi nyilvántartási adatokat szereznek meg.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye miatt a két férfi házi őrizetének elrendelésére tett indítványt.

Vesztegetéssel üzérkedtek?

A Híradó más forrásból úgy értesült, hogy Labancék egy híradástechnikai berendezéseket forgalmazó kft. ügyvezetőjétől kaptak megbízást a cég üzleti partnerének ellenőrzésére, amiért több mint százmillió forintnak megfelelő eurót és angol fontot kaptak. Úgy tudják, a két magánnyomozó nem számolt el a pénzzel, sőt további tízmilliókat követeltek.

Labanc Ferencet és társát az ügyészség többek között vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel gyanúsítja. Ezért akár 8 év börtönt is kaphatnak.