Tóthék: Úgy bukott be a baloldali Összefogás, hogy ilyet Örkény se tudna kitalálni

2014.08.12. 16:31 Módosítva: 2014.08.12. 19:15

Két Tóth torpedózta meg a baloldali fővárosi megállapodást, és még egy másik helyi vezető.

A XIII. kerületi Tóth József és a XIV. kerületi, zuglói Tóth Csaba, illetve a III. kerületi MSZP-pártelnök, Czeglédi Gergő.

Az MSZP fővárosi vezetése már hajlott a megállapodásra, akár annak árán is, hogy több, a partnerek érdekeinek megfelelő álláspontot is elfogadnak, de 3-4 kerületben nem sikerült összehozni a helyi szintű kompromisszumot. 

Berágtak az Együtt politikusai a szocikra

„Egyszer ès mindenkorra elég volt az elvtelen kompromisszumokból! Nyilvános tárgyalási pozíciónk és együttműködési feltételünk volt az arànyos mértékű jelöltállítás! Ezek után még mi engedtünk a kerületi elvárásainkból, hogy legyen megállapodás, és a budapesti választók eséllyel tudjàk leváltani a regnáló korrupt fideszes vezetést! Aztán pénteken az MSZP vezetése önhatalmúlag átírta a végső megállapodást, amiről elfelejtette értesíteni nemcsak a tárgyaló partnereit, hanem a teljes közvéleményt is! Még egyszer megadtuk az esélyt, hogy tisztázza magát az MSZP, de ma reggelig semmi nem történt! Ebből elég volt, ennek így semmi értelme! Mi mindent (sőt még annál is többet) megtettünk, de ilyen partnerrel nem lehet...″ (Pápa Levente)

„Mi folyamatosan nagyvonalú gesztusokat tettük, de az MSZP vezetői egy nem létező, nem a tárgyalásokon elfogadott szerződéstervezetet vitt be a testületeik elé, amit mi elfogadhatatlannak tartunk. Így nincs értelme összefogni. Lehetnek kerületek, ahol külön indítunk polgármester-jelölteket. (...) Ezt a háborút az MSZP robbantotta ki!” (Juhász Péter)

Ahol nem volt vita, marad a megállapodás, de ahol az MSZP "belenyúlt" az egyezségbe, ott külön indulnak, így Angyalföldön, Zuglóban és Óbudán is. Újpesten és Kispesten, vagy ahol győzelmi esélye van az MSZP-nek, nem indít ellenjelöltet az Együtt-PM, de ahol még a létezésüket is kétségbe vonják, mint például Angyalföldön, ott indulnak. Még az is előfordulhat, hogy polgármesterjelöltet is állítanak Tóth Józseffel szemben a XIII. kerületben. (Szigetvári Viktor, Klubrádió)

A budapesti MSZP nem tudott mit kezdeni a kerületi MSZP-sekkel

Ahogy korábban megírtuk, Tóth József angyalföldi polgármester konkrétan 15-0-0 leosztásban gondolkodott első körben. Ez azt jelenti, hogy bár május 25-én az MSZP 18%-a mellett az Együtt-PM 16, a DK pedig 15%-ot szerzett a kerületben, Tóth ragaszkodott hozzá, hogy az összes egyéni önkormányzati körzetben az ő emberei induljanak. Múlt hétfőn a hárompárti tárgyalásokon végül sikerült 9-3-3-as arányban megállapodni, de Tóthék ezt megtorpedózták és egyoldalúan egy 11-2-2-es felosztásra mondtak igen.

A zuglói Tóth Csabának pedig Karácsony Gergővel nem sikerült dűlőre jutnia. A kerületi MSZP vezetője nem fogadta el, hogy a 15 zuglói körzetből pártjának 8 jut, és ragaszkodik hozzá, hogy 12 körzetben MSZP-s képviselőjelölt álljon rajthoz. 

Kedd délutánra viszont forrásaink szerint Zuglóban már megegyezésközeli állapotot sikerült elérni. A XIII. kerületi vezetés álláspontja azonban nem puhult, a valódi problémát viszont már nem is Angyalföld, hanem a III. kerület jelenti, ahol a helyi pártelnök, Czeglédi Gergő nem hajlandó elfogadni az Együtt-PM feltételeit. A helyi szocialisták abba állításuk szerint már belemennének, hogy az Együtt-PM három helyett megkapja az eredeti megállapodásban szereplő négy önkormányzati körzetet, viszont azt nem hajlandóak elfogadni, hogy az Együtt-PM választhassa ki ezt a hármat. A III. kerületi MSZP-s vezetés úgy értékeli, így is túl sokat engedtek, és többet már nem tudnak.

Úgy tudjuk, hogy az MSZP budapesti elnöke, Kunhalmi Ágnes többször is próbált személyesen hatni a helyi MSZP-s politikusokra, hogy ne erősködjenek, mert az egyéni ambícióikkal tönkreteszik az egész baloldal esélyeit. Nem járt sikerrel.

Az országos MSZP pedig nem akart semmit sem kezdeni a budapesti MSZP-vel

Eközben az MSZP országos vezetése és Tóbiás József pártelnök végig a háttérben maradt a budapesti egyeztetése során, annak ellenére is, hogy a másik két párt tárgyalódelegációját országos csúcsvezetőik alkották. Így végül a hatalomtechnikában jártas Gyurcsány Ferenccel és Molnár Csabával, valamint a korábban számos MSZP-kampányt levezénylő Szigetvári Viktorral a vezetési tapasztalattal nem rendelkező Kunhalmi Ágnesnek kellett lelülni. Kunhalmi „csapatát" ráadásul tovább gyengítette az a Horváth Csaba, aki számára saját főpolgármester-jelöltségének elérése volt a legfontosabb az egyeztetéseken.

Több szocialista politikus az országos MSZP-vezetés háttérbe húzódását tudatos döntésként magyarázta. Így ugyanis a súlyos pozíciófeladásokkal, illetve a várható rossz őszi szerepléssel járó felelősség nem az ő vállukat nyomja.