Hasít az MSZP, majdnem beérték a Jobbikot

2014.08.14. 15:28
A szocialisták a júniusi történelmi mélypont után 150 százalékkal bővítették táborukat. A Fidesz továbbra is utcahosszal vezet. A Jobbik továbbra is a második legerősebb párt.

Megállíthatatlanul tör fel a népszerűtlenség mély bugyraiból az MSZP, derült ki az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Már júliusban is ráálltak a felfelé tartó pályára, most pedig már szinte szárnyalnak: egy hónap alatt 10-ről 12 százalékra duzzadt a táboruk. A DK és az Együtt-PM is hasít, mindkét párt 2-ről 3-ra lépett előre. Az LMP és a Jobbik stagnál a múlt hónaphoz képest, előbbi 3, utóbbi 12 százalékos erőt képvisel. A Fidesz továbbra is magasan vezet, akár csak júliusban, augusztusban is 33 százalékra mérték őket.

A biztos pártválasztók között sincs meglepetés, a Fideszt 49 százalék választaná (múlt hónapban még 56 százalék volt így), a második a Jobbik 19, harmadik pedig az MSZP 18 százalékkal. A többi párt 3 százalékos.

A Fidesz-tábor kimagasló részvételi hajlandósága is csökken (70-ről 61 százalékra), különösen a 35 év alatti, a középréteghez tartozó és a vidéki Fidesz-szimpatizánsok körében. Az MSZP nyár végi szárnyalása az 50 év felettiek és a szakmunkás képzettségűeknek köszönhető. Az Ipsos szerint a többi párt szavazótábora lényegében változatlan.

Az önkormányzati választásokon a pártszimpátiák alapvetően a megyei közgyűlések összetételét meghatározó listás szavazásokat befolyásolják majd, a többi leadandó voksra kisebb lesz a hatásuk. Ugyanakkor a korábbi tapasztalatok alapján még az is valószínű az Ipsos szerint, hogy a pártpreferenciák szerepet játszanak a közepes és nagyobb városok polgármester- és egyéni képviselőjelöltjei közötti döntésekben. Ezért sokat mondóak a mostani mérési adatok a tízezer fő feletti lakosságszámmal rendelkező városok leendő önkormányzatainak összetételét illetően. 

Ebben a települési kategóriában a Fidesz a legerősebb, de az országos átlagánál alacsonyabb, 28 százalékos eredménnyel. A második-harmadik helyen az MSZP és a Jobbik áll, 13 illetve 12 százalékos támogatottsággal. A következő pozíciót a DK foglalja el 6 százalékos eredménnyel, az Együtt-PM-nek 4, az LMP-nek 3 százaléka van.

A tízezer főnél alacsonyabb lélekszámú településeken az átlagosnál sokkal nagyobb a Fidesz fölénye: 39 százalékon áll, míg a második helyezett Jobbik 12 százalékos támogatottságot élvez. A baloldali pártok itt nem igazán népszerűek: az MSZP-re 8, az Együtt-PM-re 3, a DK-ra 1 százalék szavazna a kis településeken. Az LMP-nek is kevés híve van ebben a kategóriában, 2 százaléknyian támogatják.