Szilárda
0 °C
6 °C

Falus: Ma kezdődött a Fidesz-uralom megdöntése

2014.08.15. 11:51

Miután tegnap nagy nehezen megszületett Budapesten a három baloldali párt megállapodása, elhárult az akadály a közös főpolgármester-jelölt bemutatása előtt is. Falus Ferencet az Európa kávéházban a három jelölő szervezet képviseletében Kunhalmi Ágnes, Molnár Csaba és Szigetvári Viktor mutatta be.

A korábbi tisztifőorvos Falus Ferenc – pályafutásáról, politikai kötődéseiről itt olvashat alaposabban - jelöltsége már tíz napja köztudott, a végső döntés meghozatala nem ment épp zökkenőmentesen. Előbb a főpolgármesteri ambíciókat dédelgető, de az EP-választási eredményeivel Mesterházyhoz hasonlóan megbukott Horváth Csaba akarta – a pártvezetéssel is szembe menve – megfúrni a három párt delegációi által kötött megegyezést. Utána az hátráltatta a végleges döntést, hogy a szocialisták több kerületben is önkényesen megváltoztatták a képviselőjelöltekről szóló hárompárti megállapodás szövegét. Kerületi szinten ezért az Összefogás újratöltése nem is sikerült tökéletesen – a baloldal fellegvárának számító XIII. kerületben például még mindig úgy áll a helyzet, hogy az MSZP külön indul –, de végül sikerült egy mindenki számára elfogadható megállapodástervezetet megszövegezni.

A huzavona után az Európa kávéházban az egymás mellé zsúfolt pártmolinók előtt Kunhalmi Ágnes, Molnár Csaba és Szigetvári Viktor méltatták a megállapodást, és pár szót szóltak Falusról.

A tájékoztatót felvezető Molnár Csaba először is sietett leszögezni, hogy a megállapodási folyamat nem kutyakomédia volt, hanem egy "nehéz tanulási folyamat", mely végül sikerrel zárult. Így azután a DK politikusa szerint nem az esélytelenek nyugalmával, hanem az esélyesek magabiztossággal állhatnak ki, és Falus győzelmén kívül 11 kerületben számítanak arra, hogy a baloldal adja majd a polgármestert.

Ezután az Együtt-PM részéről Szigetvári Viktor következett, aki azt is leszögezte, fontosnak tartják, hogy egyéniben is tud indulni, de azt is, hogy sikerült a megegyezés:

A győzelemre kötnek megállapodást, sok-sok kerületben és egyéni választókerületben.

 Szigetvári szerint Tarlós István még arra is alkalmatlan volt, hogy egy fideszes kormánnyal és a fideszes kerületi vezetőkkel együttműködjön.

Szemben a Fidesszel, az ellenzéknek és Falus Ferencnek van programja, és kész a vitára!

Harmadikként Kunhalmi Ágnes szólt, ő is méltatta, hogy kemény kompromisszumok árán, de megteremtették a Fidesz leválthatóságának feltételeit. Erősen hangsúlyozta, hogy Budapesten már tavasszal is számszerű többségben voltak a kormányváltó erők, és a Fidesz ezért akasztotta a fővárosiak nyakába a választási törvényt. A változtatási szándékot szerinte a főváros állapota is erősíti:

Felszíni felújítások alatt rohad a mély, a főváros közösségeit a Fidesz kőbaltával veri szét.

Kunhalmi szokatlan lelkesedéssel méltatta Falus Ferenc kvalitásait is:

Ritka dolog, hogy egy ilyen intelligens és ilyen kvalitásokkal rendelkező ember politikai pályára adja a fejét.

Ezután az összefogás demonstrálásaként felváltva felsorolták a baloldali polgármestereket, végül pedig maga a jelölt lépett a mikrofon elé. Falus szerint a mai nappal hivatalosan is megkezdődött a Fidesz uralmának megtörése, mert ő felkészült Tarlós István megbuktatására. A budapestieknek egy egészségesebb, boldogabb és szabadabb várost ígér, ahol mindenki fellélegezhet. Azt is hangsúlyozta, hogy ő nem fog a polgárok feje fölött, az ő megkérdezésük nélkül döntést hozni; és amíg naponta gyullad ki a metró, addig véget vet a "csiricsáré" presztízsberuházásoknak.

Ezután kérdésre válaszolva Szigetvári még elmondta, hogy direkt nem akartak írásos ceremóniát, és azt is tisztázta, hogy a XI. kerületben Molnár Gyulát nem támogatja az Együtt-PM. A programját firtató kérdésre pedig Falus elmondta: felkérik az összes – tehát nem csak a baloldali – jelöltet, hogy a velemenyszabadság.hu-ra töltse fel programját, hogy össze lehessen vetni azokat. Állítása szerint amint elkészül, ő is így fog tenni.