Nem lehet Fidesz-jelölt, mert nem szavazott törvénytelenül

2014.08.21. 16:11
Júniusban még egyhangúlag megszavazták, augusztusban azonban már le is vették az őszi önkormányzati választási jelöltek listájáról a váci önkormányzat művelődési és oktatási bizottságának elnökét, Schmuczer Istvánnét. A helyi politikus azért nem újrázhat, mert nem támogatta a városvezetés jelöltjét a művelődési ház igazgatói posztjára, így hatodszor sem sikerült keresztülverni a döntést a testületen.

„Jogom van, hogy ne támogassak törvénytelenséget” – mondta az Indexnek Schmuczer Istvánné, a Fidesz eddigi váci politikusa. Schmuczerné azonban most már úgy látja, hogy ezt a jogát nem tolerálták igazán.

Schmuczer Istvánné a váci önkormányzat művelődési és oktatási bizottságának elnöke, a 2010 óta 7-ről 4 tagúra olvadt Fidesz-frakció tagja augusztus 13. óta nem tagja az októberi önkormányzati választás váci kormánypárti jelöltgárdájának, pedig eredetileg rajta volt. Június végén a váci Fidesz-csoport összeállította az indulók listáját, egyhangúlag meg is szavazta. Ekkor Schmuczernét még nem kritizálta senki, megkapta a 4. sz. választókörzet képviselő-jelöltségét.

Közbejött azonban a Madách Imre Művelődési Központ igazgatói állásására pályázók újabb meghallgatása. Sorrendben a hatodik.

Schmuczerné elmondta, hogy a pályázók között volt az a személy is, akit a fideszes városvezetés támogatott. Őt eddig két alkalommal szavazta le az önkormányzat általa vezetett illetékes bizottsága. Schmuczerné kijelentette, ő sem támogatta a protezsált pályázót, mert nem felelt meg a pályázatban kiírt követelményeknek, amit törvény ír elő. Konkrétan nem rendelkezett a felsőfokú szakmai végzettséget követő kulturális intézményben töltött 5 éves szakmai gyakorlattal.

„A szavazáson nem vettem részt, azért, mert úgy érzem, képviselőként a törvénytisztelő magatartásnak fokozottabban kell érvényesülnie a döntéseim meghozatalában” – mondta a képviselő, aki elmesélte ezt is, hogy a távolmaradást kiszavazásnak könyvelték el, aminek rögtön politikai következményei lettek. Harrach Péter választókerületi elnök hamarosan levélben értesítette, hogy levette a jelöltlistáról.

Megkerestük Harrach Pétert is, aki elismerte, hogy a váci jelöltek végső listáján már nincs rajta Schmuczerné. Harrach szerint a neve csak a jelöltállítás egy korai stádiumában merült fel, és azért kellett lecserélni a 4. választókerületről, mert „nem mindenki alkalmas egy munkára, Schmuczerné például a terepmunkára nem volt alkalmas”.