Vilma
-7 °C
4 °C

Kalocsán vannak az eladott magyar tankok

2014.08.22. 19:32 Módosítva: 2014-08-22 19:32:47

A Honvédelmi Minisztérium válaszolt az Index kérdéseire, amiket még szombaton küldtünk nekik. Az orosz külügyminisztérium a múlt héten azzal vádolta Magyarországot, hogy fegyvereket szállít Ukrajnának egy közvetítőn, a cseh érdekeltségű Excalibur Defense Kft-n keresztül. A hír egy szélsőjobboldali kötődésű, és láthatóan oroszpárti ismeretlen magyar hírportálról, a Hídfő.netről indult el.

Mi lett azzal a nyolcvan T-72-es tankkal, amit márciusban és júliusban megvett tőlünk az Excalibur Defense Kft?

Egyelőre Kalocsán vannak, várják, hogy a vevő elszállítsa őket. Azért adták őket el, mert már harcképtelenek, és a tárolóhelyek fenntartása is sokba kerül. Független szakértő határozta meg a vételárukat, a nyertes pályázó az általa megállapítottnál végül többet fizetett. Nem igaz, hogy darabonként kétmillió forint volt az ár.

Nem szovjet, hanem lengyel, cseh és belarusz gyártmányúak. Így az orosz fél engedélye sem volt szükséges az értékesítéshez. A vevőnek engedélye volt a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivataltól.

Hová adták el a tankokat?

A pályázaton a vevőnek meg kellett jelölnie a végfelhasználási helyet. Nem Ukrajnába, hanem az Európai Unión belülre adja majd tovább az Excalibur Defense a harckocsikat.

Miért volt szükség a hétvégi tankszállításokra?

Azért, mert 2014. december 31-ig bezárják a Kalocsán és Kálon lévő raktárakat. Több százmillió forintot nyernek a raktárbezárással, a feleslegessé váló ingatlanok egy része civil vagy önkormányzati tulajdonba kerül. 2013 szeptemberében kezdték meg az átalakítást, az ukrajnai válsághoz semmi köze.

A Kalocsán lévő harckocsik egy részét eladták, másik részét átszállították a nyírteleki raktárbázisra, az erről készült fotókat lehetett látni a Hídfő.net-en. Miután megérkeztek a tankok Nyírtelekre, megmutatták őket az orosz katonai attasénak. Egy fotót is posztoltak a Facebookra, amin pont ugyanaz a 626-os számú tank látszik, ami a Hídfő.net olvasói fotóin is szerepel.

Itt van:

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.