Vendel
6 °C
21 °C

Karambolozott a 68-as busz, egy ember meghalt

2014.08.22. 11:34 Módosítva: 2014-08-22 12:50:28

Egy ember meghalt, amikor délelőtt összeütközött a 68-as busz és egy autó a X. kerületi Jászberényi úton, a felüljáró közelében történt, írja az MTI. 

A csuklós busszal ütköző autó roncsai közül a tűzoltók kimentettek egy fiatal férfit, de a mellette ülő idős emberen már nem tudtak segíteni, ő a helyszínen életét vesztette. A buszon tízen utaztak, közülük két embert vizsgálnak a mentők.

A forgalom jelenleg fél pályán halad. A mentés idejére a Jászberényi utat teljes szélességében le kellett zárni.

A Budapesti Közlekedési Központ a Facebookon közölte: a 68-as, 161-es, 161A, 162-es, 162A, 168E és a 262-es autóbusz a baleset miatt terelve közlekedik, nem áll meg a Kossuth Nyomdánál, a 168E autóbusz pedig a Jászberényi út/Tarkarét utca megállót nem érinti.

Frissítés fél egykor: A rendőrség híradása szerint befejezték a helyszínelést, és mindkét sávon zavartalanul halad a forgalom.