Halálos karambol Vácnál, gyerekek is megsérültek

2014.08.23. 13:06 Módosítva: 2014.08.23. 16:48

Ketten meghaltak, hárman megsérültek a 2-es főúton, ahol két autó karambolozott délben a szobi leágazás közelében, tájékoztatott a Pest megyei katasztrófavédelem. Egyik olvasónk azt írta, egy Katalinpuszta felől érkező autó sodort el egy Vác irányából érkező másikat, amelyik megcsúszott a kanyarban.

Az egyik autóban öten utaztak, két felnőtt a helyszínen életét vesztette. Az autóban két gyerek is volt, egyiküket mentőhelikopterrel vitték a váci kórházba. A roncsból egy felnőttet és egy gyermeket a váci tűzoltók szabadítottak ki feszítő-vágó segítségével, a másik gyermeket még a tűzoltók kiérkezése előtt a mentősök kiemelték az autóból.

A Velvet információi szerint a balesetet két, egymással autóversenyző férfi okozta, mikor az egyikük nekiment annak a Toyotának, amiben öten utaztak. A két, helyszínen meghalt felnőtt az egyik, autóban utazó gyerek anyja és apja volt. A harmadik felnőtt és a másik gyerek pedig a szülők barátnője, és annak gyereke volt. A balesetet okozó audist a rendőrök letartóztatták és elvitték, írja a Velvet.

A rendőrség megerősítette, hogy őrizetbe vettek egy 23 éves férfit, akit halálos közúti baleset okozásával gyanúsítanak. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

A baleset helyszínén a 2-es utat mindkét irányba lezárták. A rendőrség 15 óra 50 perckor feloldotta az útlezárást, a forgalom mindkét irányba újra zavartalanul halad.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport