Újpesten még névleg sem lesz KDNP, úgy összeveszett a Fidesszel

2014.08.25. 12:13 Módosítva: 2014.08.25. 12:27
A kisebbik kormánypárt – bár szeretett volna – nem kapott az eddiginél számottevően több helyet a Fidesztől a fővárosi önkormányzati osztozkodásban. Újpesten pedig annyira megromlott a két párt helyi képviselői között a viszony, hogy ott egyáltalán nem lesz KDNP, a kereszténydemokraták budapesti elnöke is független jelöltként indul.

Az Index információi szerint a KDNP a nyáron csendes, de összehangolt akciót indított annak érdekében, hogy a budapesti kerületekben 2014-től növelje képviselői számát. Az akció lényege az volt, hogy a jelöltállítási időszakban mindenütt megkeresték a fideszes vezetőket, és azt kérték, hogy a 2010-es arányokat változtassák meg a kereszténydemokraták javára.

A Fidesz azonban nem mutatott különösebb hajlandóságot a kérés teljesítésére, így az akció lekerült a napirendről. Újpesten viszont kifejezetten romlani fognak a kereszténydemokrata pozíciók,

mivel a párt eddigi egyetlen egy képviselőhelye is veszőfélben van.
Szalma Botond
Szalma Botond
Fotó: kdnp.hu

A IV. kerület önkormányzatban Szalma Botond, a KDNP fővárosi elnöke képviselte a kisebbik kormánypártot. Igaz, 2010-ben ő is Fidesz (és Újpestért Egyesület) színekben jutott egyéni mandátumhoz, és csak később alapított külön frakciót.

Az elmúlt négy év során azonban nagyon megromlott Szalma és a helyi Fidesz kapcsolata.

Szalma Botond 2011-ben keveredett először nyílt vitába az önkormányzat több fideszes képviselőjével, és egyszer le is csicskázta a „nagy testvér” IV. kerületi elnökét. A legsúlyosabb összetűzés akkor robbant ki, amikor az önkormányzati testület fideszes többsége elfogadott egy, a kerület gazdasági bizottsága által korábban elutasított vagyonkezelői beszámolót, amely egyébként még a választások előtti időszakot is magábafoglalta. A gazdasági bizottságot akkor természetesen Szalma vezette, de ezután visszahívták Szalmát és két társát a testületből.

Szalma később transzparensekkel demonstrált az ülésen, és lopással vádolta meg a kerületi vagyonkezelőket.

Az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. az eset miatt beperelte a KDNP-s politikust, és másfél millió forintos nem vagyoni kár megállapítását kérte a Fővárosi Bíróságtól, és azt is indítványozta, hogy Szalmát kötelezzék nyilvános bocsánatkérésre, amiért megsértette a fideszes önkormányzat cégének jó hírnevét. Szalma megnyerte a pert - pontosabban a bíróság kimondta, hogy a vagyonkezelőnek, mint közszereplőnek tűrnie kell a képviselői beszólásokat -, elvesztette viszont saját pártja támogatását. Újpesten így októberben ismét külön indul a Fidesz, és nem lesz KDNP-s helyi jelölt, mert Szalmának is függetlenként kell indulnia.

Harrach: Nem kötünk kompromisszumot!

Harrach Péter KDNP-frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján az MTI szerint arról beszélt, fegyelmezetten, a célokat szem előtt tartva kötöttek szövetséget. Az egyeztetéseken elsősorban a választókerületi elnökök vettek része, ahol helyben nem született megegyezés – kevesebb mint tíz helyen –, ott pártelnöki szintű döntés született.  A frakcióvezető szerint a KDNP világnézeti pártként elvi kérdésekben nem köt kompromisszumot, és olyan megállapodásra törekedtek, amely biztosítja a keresztény értékrend képviseletét a közéletben. 

Elismerte, mind a pártján, mind a szövetségen belüli nézeteltérések vagy személyes ambíciók az önkormányzati választásokra való felkészülés során is okoztak feszültséget, ezeket azonban képesek voltak kezelni, szövetségük stabil. Azt mondta, a KDNP az önálló indulás lehetőségével viszonylag kevés helyen és elsősorban kistelepüléseken élt.