Pásztor Albert: Kutakodnak utánam

2014.09.02. 10:45

Pásztor Albert független miskolci polgármesterjelölt azt állítja: „szakemberek” kutakodnak utána, és ismeretlenek „a zsarolás határait súroló” ajánlatokat tettek neki.

A függetlenként induló, de az MSZP és a DK által támogatott politikus kedden az MTI-hez eljuttatott nyílt levelében azt írta: az elmúlt napokban számos, egymástól független forrás arról értesítette, hogy „szakemberek” politikai indíttatásból keresik ismerőseit, adatokat gyűjtenek róla,

ahogy a szakzsargon mondja: dolgoznak rám

– fogalmazott, hozzátéve: több alkalommal is megkeresték ismeretlenek, és ajánlatokat tettek, hogy milyen feltételekkel, miben tudnának neki „segíteni”.

Azon kevesek közé tartozom, aki vállalja a múltját, szembenéz vele, és el tud vele számolni

– mondta Pásztor, aki 2009-es kijelentéseit, többek között azt, hogy „a közterületi rablások elkövetői cigány emberek”, a Facebookon próbálta tisztázni.  Pásztort eredetileg az MSZP, a DK és az Együtt-PM közösen jelölte, de korábbi kijelentései fényében az Együtt-PM kihátrált mögüle. Ez a párton belül komoly konfliktusokat generált, amelyek végül a miskolci választókerületi elnök leváltásához vezettek.

Pásztor keddi közleményében a politikai ellenfeleinek, ellenlábasainak, „bérenceiknek”, magánnyomozóknak, konspirátoroknak is üzent: azt kérte, ne próbálják zsarolni, ne üzengessenek, hanem „jöjjenek elő a farbával!”.

Pásztor Albert 2000-től 2011-ig volt Miskolc rendőrkapitánya. Akkor vált országszerte ismertté, amikor öt éve egy sajtótájékoztatón azt mondta: Miskolc a rablások tekintetében a legfertőzöttebb az országban, és az elmúlt időszakban valamennyi ilyen típusú bűncselekmény elkövetője cigány származású volt. A rendőrkapitányt pártok, civil szervezetek támadták kijelentése miatt, eltávolítását szorgalmazták, ám sokan, köztük más pártok, civil szervezetek kiálltak mellette, és maradt a posztján 2011-ig.