Kertész Imre: Hülyeség nem átvenni a díjat

2014.09.04. 22:49 Módosítva: 2014.09.05. 00:43

A Nobel-díjas író Friderikusz Sándorral beszélgetett nem sokkal azután, hogy augusztus 20-án átvette a Magyar Szent István Rend díjat a Sándor-palotában. Sokak szerint a Sorstalanság szerzőjének nem lett volna szabad elfogadnia a kitüntetést a mostani kormánytól  az ATV-n csütörtök este leadott Friderikusz-interjú majdnem fele ezzel a témával foglalkozott.

A díj átvétele előtt Kertész még úgy fogalmazott, hogy „a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele”, a mostani interjúban azonban semmi ilyesmi nem hangzott el.

A riporter kérdésére, hogy miért vette át a díjat annak ellenére, hogy mindenki megrökönyödött rajta, azt felelte: „Amit kínálnak, azt el kell fogadni. Sokan lebeszéltek róla, hogy ez valami bűncselekmény elfogadni. Menjenek a francba, ez hülyeség.” Állítása szerint azért fogadta el a legmagasabb állami kitüntetést, mert magyar állampolgár, és „a magyar állam elnöke kínálta fel, a magyar állam feje”.

A díj átvétele miatt kifejezetten utálják – felelte arra a kérdésre, hogy megosztja-e a közönségét a díj átvétele. 

Kertész azt állította, nem olvas magyar sajtót, mert szerinte az nem magyar nyelven van írva; és mint megjegyezte, gazdasági kérdésekben sem tájékozódik. „Engem nem érdekel a politika, illetve nem értek hozzá” – mondta. Erre Friderikusz felelevenítette, hogy Kertész mindig közéleti ember volt, nyilvánosan állást foglalt. „Elítélted a rezsimet, ezzel hitet adtál nekik, hogy nem ők tévedtek, hanem tényleg alkalmatlan az ország vezetése” – mondta neki Friderikusz Sándor.

Kertész erre azt felelte, hogy ha átvesz egy díjat, „az más”.

Elmondta, hogy Schiff Andrástól kapta a legkeményebb kritikát a díj átvétele után. Nem telefonon hívta, hanem faxot küldött neki.

Az írónak a közelmúltban jelent meg A végső kocsma című könyve, ami – mint fogalmazott – „napló az öregkorral folytatott küzdelemről, nekirugaszkodás a halálnak”. Az író arra is kitért az interjúban, hogy két éve egyebek mellett azért jött haza Berlinből, mert elégedetlen volt az ottani egészségügyi ellátással.