Nemzetbiztonsági kockázat megtudni, hol szállt meg Lázár
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Fellebbezett a Miniszterelnökség a bíróság döntése ellen, amely arra kötelezte, hogy áruljon el részleteket Lázár János utazásairól – derült ki az Origo volt főszerkesztő-helyettese által kezdeményezett per mai tárgyalásán. Most semmilyen ítélet nem született, a bíró ugyanis október végére halasztotta a tárgyalást, mivel a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól is meg kell várni egy dokumentumot.
Pethő András még az Origo munkatársaként indított pert a Miniszterelnökség ellen Lázár János külföldi utazásai miatt. A Transparency International blogjában a volt főszerkesztő-helyettes részletesen leírta, miért kezdett el foglalkozni az akkor még államtitkári rangban lévő Lázár kiküldetéseivel: felkeltette a figyelmét, hogy a Miniszterelnökség által küldött összesítésben Lázár utazásainál nagyobb összegek szerepeltek, mint más hivatali vezetők kiküldetéseinél.
A cikksorozata szerint egy 2012. november végi háromnapos angliai utazáson például 920 ezer forint volt Lázárék szállásköltsége, egy tavaly márciusi kétnapos svájci úton 469 ezer forintba, egy tavaly júliusi, szintén kétnapos olaszországi úton pedig 582 ezer forintba került a szállás.
A szálloda neve titok
A Miniszterelnökség nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem árult el részleteket az utakról, Pethő ezért perelt. A Miniszterelnökség képviselője a mostani tárgyaláson is a nemzetbiztonsági okokra hivatkozott. Az ügyvéd például kijelentette:
a szálloda nevének a kiadása nemzetbiztonsági kockázatot jelentene.
Lázár ugyanis olyan ügy miatt járt Angliában, amely titkos adatnak minősül, és az erről szóló dokumentumot Csák János, Magyarország londoni nagykövete minősítette titkosnak. A Miniszterelnökség képviselője emiatt azt is megemlítette, hogy szerinte Pethőnek nem is a Miniszterelnökségtől, hanem az adatkezelő Külgazdasági és Külügyminisztériumtól kellett volna megkérdeznie, mit csinált Lázár azon az utazáson. Az ügyvéd azt is megjegyezte, hogy szerinte amúgy semmilyen plusz információt nem jelentene, ha megtudnánk azoknak a hoteleknek a nevét, ahol Lázár megszállt.
A Pethőt képviselő ügyvéd, Németh Zsolt erre úgy reagált, hogy éppen azért lenne lényeges megtudni, hol szállt meg Lázár, mert csak így lehet tisztázni, hogy megfelelően használta-e fel a közpénzt. Pethő ugyanis éppen azt szeretné megtudni, hogy miért magasabbak Lázár szállásköltségei, mint más állami vezetőké.
A bíróság május végén hozott egy részítéletet, amelyben az újságírónak adott igazat: kötelezte a Miniszterelnökséget, hogy a svájci és az olaszországi út esetében adja ki azokat az információkat, hogy milyen státuszú és titulusú tárgyalópartnerekkel találkozott Lázár János, és azt is, hogy pontosan melyik szállodákban szállt meg. (Az angliai utazásról egy titkos irat miatt nem lehetett dönteni, és most kiderült, hogy tovább kell várni.) Ezen a májusi tárgyaláson derült ki, hogy Lázárnak egy kísérője volt ezeken az utazásokon, vagyis ketten hozták össze a kirívó hotelszámlákat.
Lázár a döntés után közölte, hogy saját pénzéből befizeti a nagyjából kétmillió forintot, amelyet egy munkatársával együtt három utazáson, összesen hét nap alatt szállásra költött. Mindezt azért, mert szerinte az ország érdeke, hogy ne kerüljön nyilvánosságra azoknak a neve, akikkel találkozott az utazásain. Emellett ugyanakkor kijelentette azt is, hogy „készséggel állok utazási szokásaim részleteivel is a független magyar bíróságok rendelkezésére".
Ezek után nyár közepén, amikor kézhez kapta mindenki a részítéletet, a Miniszterelnökség meglehetősen ellentmondásos módon annyit árult el, hogy „Lázár János a bíróság döntését végre fogja hajtani, a megadott határidőig fellebbezést nyújt be". Most kiderült, hogy Lázárék benyújtották a fellebbezést, vagyis az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
A cikksorozat szerzője, Pethő András, illetve több tucat munkatárs is június elején felmondott az Origónál azt követően, hogy meg nem erősített hírek szerint e cikkek miatt kellett távoznia a lap főszerkesztőjének, Sáling Gergőnek.