Kiemelt beruházás lett a Miniszterelnökség elköltöztetése a budai Várba

2014.09.05. 12:13 Módosítva: 2014.09.05. 12:24

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány azokat a  közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a  Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges beruházásokhoz kellenek. 

Az erről szóló kormányrendelet a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg. A rendelet kijelöli azokat a hatóságokat, amelyek eljárnak a beruházásnál. Az ügyek koordinálására a fővárosi kormánymegbízottat jelölték ki. 

Kurucz Éva kormányszóvivő az új kormány kabinet első, június 6-án tartott üléséről adott tájékoztatásában jelentette be, hogy 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.

A Karmelita kolostor épületében korábban a Várszínház működött, az utóbbi években pedig  a Nemzeti Táncszínházat helyezték el itt. L.  Simon László egy csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta:  a Nemzeti Táncszínházat a Várkert rendezvénytermébe rakják át egy évre, amíg nem találnak nekik jobb helyet. A táncszínház kálváriájáról korábban  itt írtunk.

A múlt héten a Heti Válasz írt arról, hogy komoly tervek vannak a budai király palota felújítására is, amely kormányzati és reprezentatív funkciót is kapna, de teljes területe látogatható maradna.

Falus Ferenc, a baloldal főpolgármester-jelöltje ugyanakkor programjában az írja: főpolgármesterként minden eszközzel megakadályozná Orbán Viktor és hivatala budai Várba költözését, olvasható aNépszabadságban.