nonono

Levelet írt Obamának a CÖF

2014.09.05. 12:34

Nyílt levélben fordul Barack Obama amerikai elnökhöz a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a Magyarországot elmarasztaló írásokkal kapcsolatosan, jelentette be Csizmadia László, a CÖF alapítója. 

Fricz Tamás CÖF-alapító a levél megírásának motivációról elmondta: közös, kölcsönösen tiszteletben tartott alapértékek – a szabadság és a nemzeti önállóság iránti vágy és elkötelezettség – kötik össze a két országot, és éppen ezért meglepő fordulat, hogy az elmúlt időszakban az Egyesült Államok meghatározó lapjai Magyarország elleni szankciókra szólítják fel a saját országok és az Európai Unió politikai vezetését – tudósít az MTI.

A levélben többek között azt írták, azért fordulnak Barack Obamához, mert a CÖF tagjai közül is egyre többen fejezik ki aggodalmukat az amerikai kormányzat, illetve a közvélemény Magyarországgal kapcsolatos megnyilvánulásai kapcsán, pedig Magyarország mindig szövetségesként gondolt az Egyesület Államokra.

Véleményünk szerint komolyan és negatívan befolyásolja egymás megértését azok a közvetlenül, illetve a sajtón keresztül megfogalmazott kritikák és támadások, amelyek többnyire a magyarországi körülmények meg nem-, vagy félreértéséből, illetve tudatos félremagyarázásából fakadnak

– olvasta a levelet Csizmadia László.

A CÖF különösen aggasztónak tartja, amikor az amerikai diplomácia nyilvánosan megfogalmazott, a magyar belpolitikát illető kritikái úgy jelennek és fogalmazódnak meg, hogy az a magyar belpolitika befolyásolására törekszik.

Bízunk benne, hogy az amerikai diplomácia az egyenrangú és befogadó párbeszéden keresztül képes lesz megváltoztatni hozzáállását – melyre nagy szükség lenne a jelenlegi, Ukrajnában zajló, illetve a világot elborzasztó közel-keleti terrorcselekmények fényében

– fogalmaztak.

A levélben a CÖF biztosítja az amerikai elnököt arról, hogy a magyar nemzet és a civil társadalom egy tapodtat sem kíván eltávolodni „nyugati szövetségeseitől, és velük együtt örömmel és állhatatosan kíván dolgozni a jogállamiság keretei között megvalósuló szabadság és demokrácia értékeiért”. A nyílt levelet úgy zárták,

meggyőződésünk, hogy országaink vezetőinek személyes találkozása lehetne a legmegfelelőbb forma a kölcsönös bizalom és elkötelezettség megerősítésére.

A nyílt levelet a sajtótájékoztatót követően adják át a budapesti amerikai nagykövetségen André Goodfriend ideiglenes ügyvivőnek.  Fricz Tamás közölte, arra kérik a közéleti személyiségeket, szerkesztőségeket, hogy „fejezzék be a szankciókkal való fenyegetőzést”, és vegyék figyelembe a magyarországi civilek véleményét, és azokat is, amelyek nem a balliberális oldalról származnak.

Az, hogy a szabadságjogok, és a jogállamiság mennyiben, vagy egyáltalán sérül-e Magyarországon az Orbán-kormány alatt, az lehet vita tárgya, de nem lehet szankciók kérdése

– tette hozzá Fricz Tamás.