Kehi: Nem kértük a NANE önkénteseinek a nevét

2014.09.11. 10:10 Módosítva: 2017.01.12. 13:08
Érzékeny adatok is a rendőrség birtokába jutottak az Ökotársnál tartott hétfői házkutatás során, így például a bántalmazott nőket védő egyesület önkénteseinek a neve, de a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal azt állítja: ilyen adatokat nem kért be az egyesülettől. Az egyik leszbikus egyesületnél pedig a Kehi szerint „beszámláztak” a vezetők, ezért kérték be a szerződéseket a nevek kitakarása nélkül.

Nem kérte a bántalmazott nők és gyerekek védelmét segítő NANE egyesület önkénteseinek a nevét a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) – közölte a szervezet azután, hogy megírtuk, az önkéntesek személyes adatai is a rendőrség birtokába jutottak az Ökotárs Alapítványnál tartott hétfői házkutatás során. Az Ökotárstól ugyanis a nyomozók olyan dokumentumokat is elvittek, amelyeken a NANE egyesületnek segítő önkéntesek neve is szerepel. Márpedig a NANE nemcsak azokat védi, akiket bántalmaznak, hanem azokat is, akik a bántalmazottakon segítenek, a védelmet pedig alapvetően az anonimitással tudják biztosítani.

Arról is írtunk, hogy az Ökotárstól olyan dokumentumok is a nyomozók birtokába jutottak, amelyekben szerepelhet a Labrisz Leszbikus Egyesület tagjainak, segítőinek neve, márpedig az egyesület – érthető okokból – ezeket az adatokat is szeretné titokban tartani.

A Kehi lapunkat arról tájékoztatta, hogy a Labrisz a Norvég Civil Alapból több mint 62 ezer euró támogatást nyert arra, hogy középiskolákban, valamint felsőoktatási intézményekben „Melegség és megismerés” tárgyban órákat tartson a tanulók és a pedagógusok számára, valamint hogy már működő leszbikus, meleg, biszexuális és transzvesztita közösségeket fejlesszen.

Az egyesület a pályázati dokumentáció egy részét a honlapján közzétette, bizonyos dokumentumokat azonban a Kehi többszöri kérésére sem hajlandó átadni. A Kehi kérte többek között a projekt megvalósításában önkéntesként részt vevő személyekkel kötött szerződéseket (a személynevek kitakarása nélkül), mert a Kehi szerint a vizsgálat során felmerült a gyanú, hogy „a szervezetben önkéntes tevékenységet díjazás nélkül ellátó személyek ugyanezekre a feladatokra más jogcímen pénzt kaptak az Egyesülettől, ez pedig jogszabálysértő”.  (Az önkéntes szerződéseket az egyesület önrészként beállította az elszámolásába.) A Kehi lapunknak azt állítja, hogy az egyesületi tagok nevét nem kérte.

Bár a vizsgálat még nem zárult le, a Kehi szerint már a most rendelkezésre álló iratokból látszik, hogy a támogatásból az egyesület volt, illetve jelenlegi vezetői több jogcímen is részesültek, mivel az egyesület felé „beszámláztak”. A Kehi azt állítja, hogy a Labrisz elszámolta annak a szerződésnek a költségeit is, amelyet egy olyan szervezettel kötöttek, amelynek képviselője a Norvég Civil Alap értékelői, illetve az egyik lebonyolító szervezet vezetői között is megtalálható volt. A Kehi szerint ráadásul a Labrisz olyan céggel is szerződött, amely a szerződéskötés időpontjában még be sem volt jegyezve, és az e szerződés alapján kifizetett díjat szintén a Norvég Civil Alap finanszírozta.

A rendőrség hétfőn megszállta a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeit kezelő Ökotárs Alapítvány irodáit, és lefoglalta a szervezet kölcsönzési ügyeiről szóló dokumentumokat. A Magyar Nemzet a Kehi feljelentése nyomán már a múlt héten írt arról, hogy az Ökotárs jogtalanul nyújtott kölcsönökkel segített civil szervezeteket, hétfőn aztán szokatlanul nagy erőkkel ki is vonult készenléti rendőrség házkutatást tartani.

Frissítés:

A NANE munkatársa, Tóth Györgyi szerint nem igaz, hogy a Kehi nem kérte tőlük az önkéntesek neveit. Tóth idézett egy levélből, amiben a Kehi ezt írta nekik júliusban, "hiánypótlás" tárggyal:

A projekthez szükséges önerő biztosítását igazoló dokumentumok, az önkéntesekkel kötött szerződések.

"Természetesen nagyon örülök, ha ez a sor véletlenül került bele a nekünk írott levélbe, esetleg egy másik szervezetnek szánt levélből maradt ott. De attól még igaz, hogy ez szerepel az e-mailben" - mondta Tóth az Indexnek. 

A Kehi erre is reagált. Azt írták: az ellenőrzés során az önkéntesekkel kötött szerződések megküldését kérték a NANE-tól. "Miután a NANE a szerződéseket az önkéntesek neveinek kitakarásával bocsátotta a Kehi rendelkezésére, a Kehi a NANE felé további adatkéréssel nem fordult, mivel esetükben a Labrisz Leszbikus Egyesülettel kapcsolatban ismertetett visszaélés gyanúja nem merült fel" - írták.