Karcagi vagy? Politikus leszel!

2014.09.15. 11:12

Összesítettük a parlament őszi ülésszakát kezdő képviselők adatait, és néhány érdekes, sőt nehezen megmagyarázható összefüggésre bukkantunk. Az már sok helyen elhangzott, hogy ismét macsóparlament alakult: a nők aránya mindössze 10 százalék a Házban. Ezzel a világranglistán a 125. helyet foglaljuk el Malajzia és Bahrein között. Arról ne is álmodjon senki, hogy valaha elérjük Ruandát, ott ugyanis 63 százalék a nők aránya a parlamentben.  

A parlament legidősebb tagja az 1935-ös születésű Turi-Kovács Béla, a legfiatalabb Dúró Dóra. Orbán Viktorral egy évben (1963) 13 képviselő született. Ha a miniszterelnök generációját az 1960–1965 között születettek körében határozzuk meg, akkor ebből a nemzedékből 48 képviselő ül a parlamentben, azaz a képviselők egynegyede.

22222
Fotó: szarvas / Index

A térképről kiugrik, hogy képviselő nagyobb eséllyel a Budapesten születettekből lesz: a honatyák egynegyede tősgyökeres (fő)városi ember.

A következő dolgokat viszont egyszerűen nem tudjuk megmagyarázni:

  • A képviselők többsége vajon miért az ország keleti feléből származik? Azon belül is különösen sokan az elmaradott régiónak számító Borsodból és Nyírségből, illetve Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyéből?
  • Ha kilenc miskolci születésű képviselő van, hogy lehet, hogy csak ketten származnak Szegedről?
  • Miért ad annyi politikust Eger (6) és Szombathely (5), miközben Veszprémből vagy Kecskemétről csak ketten-ketten származnak?
  • Vajon jobb a víz, vagy valami titokzatos elektromágneses sugárzás okozza, hogy a parlamentben 5 karcagi születésű képviselő van? Vagy úgy megmagyarázhatóbb önöknek a dolog, hogy itt született a DK-s Vadai Ágnes, a független Oláh Lajos, a jobbikos Lukács László György és két miniszter is: Varga Mihály és maga a Nagy Megtekintő, Fazekas Sándor?
  • Miért van az, hogy Pápa Gyurcsány Ferenc ellensúlyozására három fideszest: Kövér Lászlót, Kontrát Károlyt és Győrffy Balázst adta az országnak?

Segítsenek ezen kínzó kérdések megfejtésében. Önök szerint? Írjanak nekünk erre az emailcímre.