L. Simon László nem tart Simicskától

L. Simon László egyáltalán nem tart Simicska Lajostól, de azért több okból sem szívesen rúgna bele a sajtóbirodalmába, viszont egyelőre még nincs hozzászokva ahhoz, hogy a kormánypárti média is gonosz kérdéseket tesz fel neki, ezért másfél hete egy kicsit elragadtatta magát, amikor egy Hír tévés riporter a Várkert Bazárról faggatta. A miniszterelnökség parlamenti államtitkárával a Hír24 készített nagyinterjút, a legjobb részleteket szemléztük:

Az ellenzéki sajtó piszkálódásait elég jól tűröm, azt viszont még szoknom kell, hogy az önmagát kormánypártiként definiáló média is így áll hozzánk.

– válaszolta arra a kérdésre, miért mondta a Hír tévé riporterének, hogy nehéz lesz az élet a csatornánál, ha továbbra is keresztkérdéseket tesz fel a Várbazár befejezésével kapcsolatban.

L. Simon állítása szerint nem fenyegetésnek szánta a szavait, és csak utólag értette meg, hogy a reklámadó miatt szorult helyzetbe került csatorna munkatársa fenyegetésként is érthette, amit mondott. Az államtitkár azt is elismerte, hogy valami olyasmi is elhagyta a száját, hogy a Hír tévé az utóbbi időben „átállt” az ellenzékhez.

Elismerem, úgy tűnhetett, mintha lenne összefüggés az „átállt” és a „nehéz lesz az élet” között. De persze nincs. Csupán azt szerettem volna a riporter tudomására hozni, hogy ilyen mentalitással, erkölcsi hozzáállással nehéz lesz eredményt elérni. Szerintem ugyanis ezzel a Hír tévé törzsközönsége nem tud mit kezdeni.

Azt azért leszögezte, hogy 

Több okból sem szívesen rúgnék bele a Simicska Lajoshoz köthető sajtóbirodalomba. Szándékosan legalábbis biztosan nem. 

L. Simon szerint Simicska Lajos és birodalmai egyébként sem jelentek központi kérdést „a vezérkarban”. Mint fogalmazott: az Orbán–Simicska-háború egyszer sem került szóba a miniszterelnök környezetében, sőt, az elmúlt években még csak nem is hallotta Simicska Lajos nevét.

Az interjúban a német megszállási emlékmű elmaradt átadásáról is kérdezték az államtitkárt, azon ugyanis egyes információk szerint neki kellett volna beszédet mondania, de nem vállalta, pedig csak formailag nem tetszik neki az emlékmű.

A tartalommal viszont, az 1944. március 19-i megszállás azon értelmezésével, amelyet Orbán Viktortól is olvashattunk, nincs problémám. Olyannyira, hogy a kormányfő vonatkozó gondolatait tartalmazó levelet, Kállay Miklós akkori miniszterelnök írásával együtt az érettségire készülő lányomnak is a figyelmébe ajánlottam.

L. Simon arra is javaslatot tesz az interjúban, mi a teendő az államosított, leszűkített tankönyvpiacra bejutott, sokszor hibás, áthallásos tankönyvekkel. Azt kell velük csinálni, amit a Kádár-korszakban csináltak a tankönyvekkel, újra kell őket értelmezni:

A nyolcvanas években Mohácsy Károly tanár úrhoz jártam egyetemi felvételire fölkészítő különórára. Legendás alak volt, a nyolcvanas években számos gimnáziumban az általa írt tankönyvet használták, hol a hivatalos helyett, hol azt kiegészítendő. Első találkozásunkon azt mondta, „lapozzuk végig a könyveket, s húzzuk ki azokat a szakaszokat, melyeket a kommunisták írattak bele velem”. Amikor elkészültünk, azzal folytatta, hogy „elő a füzetet, és lediktálom neked, fiam, amiket a kommunisták kihúztak ezekből a könyvekből”.