Zsanett, Janka
17 °C
27 °C

Sikerágazat a turizmus, mégis menesztették a vezetőjét

2014.09.15. 12:40
A kormányzat sikerágazataként, a gazdaság hajtómotorjaként beszél a hazai turizmusról, a napokban mégis vezetőcserét hajtott végre Varga Mihály a területért felelős helyettes államtitkárságon.

A turizmus hatalmas fejlődéséről számolt be a napokban a közszolgálati televízió. 2014 első hét hónapjában több mint 5 és fél százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma az egy évvel korábbihoz képest, a szálláshelyek bruttó árbevételének növekedése pedig megközelítette a 10 százalékot, és csaknem elérte a 180 milliárd forintot.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) akkor közleményben emelte ki, hogy a turizmus idei adatai új rekordokat fognak felállítani, hiszen a belföldi vendégszám és a szállásdíjbevétel továbbra is tartja a 10 százalék feletti növekedési ütemet.

Varga Mihály gazdasági miniszter a sikerjelentéssel egy időben mégis leváltotta a turizmusért felelős helyettes államtitkárt. A még Matolcsy György minisztersége idején kinevezett Horváth Viktóriát indoklás nélkül menesztették, és helyére szeptember 9-ével a KDNP-s Ruszinkó Ádámot nevezték ki.

Ruszinkó első nyilatkozatában arról beszélt, hogy új pozíciójában az NGM fontos kérdésként kezeli majd a többi tárcával, valamint a szakmai szervezetekkel való együttműködést is.

Úgy tudjuk azonban, hogy a hivatalos szerveken kívül fontos kérdés lesz a kapcsolattartásban a miniszterelnök lánya is. Mint arról az Index is beszámolt, Orbán Ráhel tavaly tavasszal készítette el szakdolgozatát, amely a Magyar Turizmus Zrt. által kiírt „Az év turisztikai témájú szakdolgozata pályázaton” rögtön első díjat is kapott „újszerű témaválasztás” kategóriában.

A Budapesti Corvinus Egyetemen a szakdolgozatírás idején Orbán Ráhel konzulense Nemes Andrea docens volt, aki párhuzamosan a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztályvezetője is, és ebben a minőségében ő adta át a díjazottaknak – köztük a miniszterelnök lányának is – a Magyar Turizmus Zrt. díjait.

Forrásaink szerint Nemes Andrea és Orbán Ráhel személyes kapcsolata azóta is megmaradt, és Orbán Ráhel gyakran megfordul az NGM helyettes államtitkárságán is, ahol egyre többen nagy becsben tartják szaktanácsait.

A miniszterelnök lánya a hétköznapokban is a vendélátással foglalkozik. A legutóbbi időkig a Kempinski Hotelban dolgozott értékesítési menedzser gyakornokként több mint két éven át, a közelmúltban pedig Zsidai Zoltán "Roy" étteremcsoportjánál tevékenykedett. Zsidaié a Gozsdu udvarban a Spíler és a Spíler Shanghai, valamint a Várban a Baltazár, a Pest-Buda és a Pierrot étterem is, de Zsidai magával a Kempinskivel is szoros kapcsolatban áll: a szállodában működik a kettejük által üzemeltetett ÉS bisztró.