Hoffmann Rózsa most már kritizálja a Kliket

2014.09.17. 20:39
Korábban sikertörténetnek nevezte, most már viszont kritizálja az állami iskolákat felügyelő Klebelsberg Intézményfenntartó Központot Hoffmann Rózsa. Azt mondta, ő már oktatási államtitkárként is szólt, hogy ez ebben a formában nem fog működni.

"Egy központból 198 tankerületet közvetlenül lehetetlen jól irányítani".

Ezt nem egy ellenzéki képviselő, hanem Hoffmann Rózsa mondta az RTL Klub Híradójának. A kijelentés azért meglepő, mert éppen a KDNP-s képviselő felügyelte oktatási államtitkárként a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) létrehozását.

A Klik 2013 januárjában állt fel, és azóta fenntartóként felügyeli az állam összes iskoláját. A Klik a munkáltatója az országban dolgozó nagyjából 130 ezer pedagógusnak is. Hoffmann az intézmény megalakításakor azt mondta:

"ez valódi sikertörténet".

Azóta kiderült, hogy a 198 tankerületet összefogó Klik működésével távolról sincs minden rendben. Egy minisztérium által rendelt átvillágítás szerint - mint arról beszámoltunk - hibás gazdasági döntések, valótlanságok állítása, rossz vezetési stílus és a jobbító javaslatok figyelmen kívül hagyása jellemzeter a Klik azóta már távozott vezetőjét.

Hoffmann is leköszönt az államtitkári posztról tavasszal, az új Orbán-kormányban már Czunyiné Bertalan Judit felel az oktatásért. A legfrissebb tervek szerint megerősítik majd a megyei szintet, hogy onnan irányítsák a tankerületeket, és ez az államtitkárság szerint "finomhangolás".

Hoffmann egyetért átalakítással, mert - mint az RTL Klubnak fogalmazott - egy központból lehetetlen irányítani ennyi tankerületet. A riporter kérdésére, hogy korábban miért gondolták úgy, hogy működni fog, úgy válaszolt:

"ezt a jogszabályt nem én alkottam, úgyhogy azért is szóltam elég hamar, hogy ez nem fog működni, de valamiért ezt nem sikerült akkor megcsinálni."

A Klik felálíltásáról a jogszabályt hivatalosan az emberi erőforrások minisztere nyújtotta be valóban, de azt a parlamentben képviselőként Hoffmann is megszavazta.