Falus Ferenc lemondta a vitát

2014.09.24. 21:01

Lemondta a részvételt Falus Ferenc azon a csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen, amelyre a Republikon Intézet a budapesti főpolgármester-jelölteket hívta - értesült az Index. Az intézet honlapján még mindig az szerepel, hogy a "Helyzetértékelés önkormányzati választások előtt" című konferencián részt vesz Falus Ferenc mellett Bodnár Zoltán, a Liberálisok, Bokros Lajos, a MoMa, Csárdi Antal, az LMP jelöltje, illetve a függetlenként induló Magyar György.

Rácz Krisztina, az Együtt-PM sajtófőnöke viszont megerősítette az Indexnek, hogy Falus biztosan nem lesz ott a vitán. szerinte az elejétől fogva világossá tették a szervezőknek is, hogy csak abban az esetben lesz ott Falus, ha Tarlós István főpolgármester is elfogadja a meghívást. Tarlós neve ugyanakkor nem szerepel a rendezvény meghívójában. "Tarlós István nélkül kevésbé látjuk érdeminek a vitát" – mondta a sajtófőnök. Szerinte Falus ugyanakkor bármikor és bárhol kész a vitára Tarlós Istvánnal, aki eddig nem reagált a kezdeményezésre.

A beszélgetést azért előzi meg nagyobb várakozás, ugyanis ez lett volna az első nyilvános rendezvény, ahol a baloldali főpolgármester-jelöltek együtt mutatkoznak. Magyar György korábban azt mondta az ATV-ben, hogy az itteni előadások alapján az is eldőlhet, hogy valaki visszalép a másik javára, ő például nem zárta ki, hogy Bokros javára lép vissza.