Levente, Irén
17 °C
27 °C

Itt a tejrezsicsökkentés: kampányban csak 7 forint egy liter, ami pár éve még 180 volt

2014.09.24. 16:29 Módosítva: 2014-09-24 16:38:59
Erzsébetvárosban osztogatták a helyi Fidesz megbízásából, amíg meg nem jelent az Index fotósa. Agresszívan léptek fel ellene, majd inkább elmenekültek. Nem értjük.

Sor kígyózott szerda dél körül az Almássy téren a Vattamány Zsolt polgármestert népszerűsítő fideszes stand előtt – pontosabban a stand mellett, ugyanis nem éppen a narancssárga tollak és szórólapok hozták ennyire lázba a helyieket. Egy furgonról hét, azaz hét forintért osztogatták a termelői tej literjét. Az akciót pár nappal korábban postaládákba beszórt szórólapokon hirdették meg. Igaz, akkor még csak tíz forint volt egy liter.

Amikor kollégánk a helyszínre érkezett, hogy megnézze és lefotózza, vajon mi ez a nagy tömörülés a téren éppen ebédidőben, a tejosztásban részt vevők közül többen rögtön agresszívan léptek fel és megpróbálták akadályozni a munkájában. Az aktivisták valamiért idegesen telefonálgatásba kezdtek, miközben a tejesek pár perc alatt mindent bepakoltak a furgonba és elhajtottak.

Az a cég, melynek furgonjáról a hétforintos tejet árulták, 2011-ben az önkormányzat lapjában, az Erzsébetvárosban még 180 forintért hirdette „tejeskocsiból, hozott flakonba″ a termelői tej literjét. A magyarázatot a szórólap adja meg, melyet az LMP-s Heltai László posztolt is saját Facebookjára: a tejosztás valójában „egyedülálló jótékonysági akció″ volt a kerületi Fidesz szervezésében. A helyieknek mindössze a lakcímkártyájukat kellett bemutatniuk. 

Tejrezsicsökkentés

2011: 180 Ft -> 2014. szeptember 20. környéke: 10 Ft -> 2014. szeptember 24.: 7 Ft

fidesztej
Fotó: Index / Olvasói fotó

A Kettős Mérce blog szerint a tejet „Szeretettel, Fidesz" matricával díszített flakonban osztogatták, a kistermelő pedig a rezsicsökkentett tejről azt mondta,

a kormány támogat minket, ezért ilyen olcsó a tej.

A tejosztással kapcsolatban kerestük telefonon Vattamány Zsolt polgármestert, de egyelőre nem sikerült elérnünk. Pedig szeretnénk megkérdezni többek között azt,

  • miért viselkedtek a tejosztók ennyire ellenségesen a fotósunkkal,
  • miért próbálták meg akadályozni a munkájában,
  • és az sem fér a fejünkbe, hogy amennyiben a tejakció minden szempontból rendben zajlott, miért menekültek el akkora hirtelenséggel a helyszínről. 

Tényleg nem értjük.