Jenő
3 °C
8 °C

Így bokrosodott meg a baloldal kedves kis lova

cover
2014.09.29. 08:30
Az Együtt-PM − karöltve a másik két baloldali ellenzéki párttal − az elmúlt hónapokban a szemünk láttára kötözött egy embert a lábánál fogva egy ló után, és vonszolta végig a testét Budapest utcáin, majd lökte félre egy árokba. De nehogy azt higgyék, hogy ez az ember nem tett meg mindent azért, hogy ezt gond nélkül megtehessék vele. Végigvettük, mik vezettek Falus visszalépéséhez, még ha sokaknak fájdalmas is ezeket újra végiggondolni. Falus politikai karrierje minden bizonnyal tananyag lesz a politikai kommunikációban.

Augusztus elején jelentette be az MSZP, a DK és az Együtt-PM, hogy hetekig tartó tárgyalások után eldöntötték: Falus Ferencet küldik harcba Tarlós István ellen Budapesten. Falus hivatalosan az Együtt-PM jelöltjeként kezdett neki a kampánynak, amelyet saját stábbal, saját emberekkel kívánt végigharcolni.

És itt kezdődtek a problémák.

A pártok a jelöltség eldöntése után Falust magára hagyták, és csak az első, látványosan rosszul sikerült lépése, a vödrös videó után próbálták menteni, amit lehet. Szeptember végére ugyanakkor a baloldali pártok vezetői is belátták: rossz lóra tettek. Falus elmúlt pár hete a jól felépített, hangzatos ígéretektől hemzsegő, Tarlós Istvánt zavarba hozó kampány helyett a baloldali jelölt kommunikációs hibáiról szólt.

Összeszedtük, mit ne csináljunk, ha a baloldal véletlenül minket kér fel főpolgármester-jelöltnek.

Nincsenek politikai ambícióim

Már az sem volt túl szerencsés, hogy mielőtt megismerhettük volna Falus Ferenc nevét, ismét olyan castingot rendezett az MSZP, ami kellőképpen megágyaz szinte bármilyen jelöltnek. Így a hosszú válogatás után szült döntés után még erősebb kritikákkal szemben indult neki a megmérettetésnek. És bár az ellenérvek rögtön szembetűnőek voltak – szürke, nem sokat ért a várospolitikához, túlságosan a ballib establishment része, nem egy politikus alkat, és a többi, és a többi –, Falus nem segített áthidalni ezeket a problémákat, amikor első komolyabb megszólalásában kijelentette, hogy nincsenek politikai ambíciói, ami ugye Bajnai Gordonnak is milyen remekül bejött. Ezt a kijelentését később a nekünk adott interjújában megmagyarázta: félreértés, ő csak pártpolitikai ambícióra gondolt.

A világ legjobb vödrös videója

Ha valamit nem kell már senkinek sem bemutatni, az Falus Ferenc legendássá vált vödrös videója. Nem lennénk meglepve, ha Magyarország indítaná ezt a kisfilmet valamelyik nemzetközi rövidfilmfesztiválon. Bár a filmes világ jól reagált a videós magán akcióra, Klapka Györgynek is tetszett, ismertséget is hozott Falusnak, az őt támogató pártok vezetői azonban annyira kiakadtak, hogy eldöntötték: nem hagynak nagy mozgásteret saját főpolgármester-jelöltjüknek. Először elbocsátottak egy tagot Falus csapatából, majd azt a szabályt hozták, hogy a főpolgármester-jelölt kampányfőnökének minden délelőtt egyeztetnie kell az MSZP-s, DK-s és Együtt-PM-es stábbal.

A ló tulajdonképpen nem egy okos állat

Az Indexnek adott interjúja szintén újabb bombát robbantott: Falus Ferenc a kérdésre, hogy milyen állathoz hasonlítaná magát, azt válaszolta:

Lóhoz. A ló az egy nagyon strapabíró, nagyon kedves, nagyon unalmas, tulajdonképpen nem okos állat.

Nem túl szerencsés válasz, egy hétig megint mindenhol erről kérdezték Falust.

Van is program, meg nincs is

Az ember, aki még Horváth Csabából is képes volt egy pillanatra komoly politikust csinálni, éppen egy hónapja egy nyilvános beszélgetésen még azt sem volt hajlandó elárulni, hogy mi a programjának legfőbb üzenete. Nem akarta lelőni a poént a programbemutató előtt. Az előtt a bemutató előtt, ami az eredetileg ígérethez képest hetekkel később történt meg, ráadásul tiszta szerencse, hogy nem esett az eső aznap, mert akkor máig nem ismernénk a programot. Vagyis a tervezetet, de ez persze már nem is olyan fontos.

Találkozás a legnagyobb támogató párt elnökével

Falus és a stábja dolgát végig nehezítette az MSZP egy részének alig leplezett távolságtartása tőle. Ennek legnyilvánvalóbb jele az volt, hogy amikor végre találkozott Tóbiás Józseffel, az MSZP elnöke – többektől úgy tudjuk – határozottan kérte, hogy ne kelljen közösen kiállni Falussal, sőt, még közös fotó se készüljön. Nem is volt semmilyen közös sajtóesemény a találkozó után.

A találkozás tényét ráadásul Falus egy beszélgetésben véletlenül bökte ki. Csak úgy mellesleg. Mintha nem ez lett volna napokig az egyik legerősebb, kritika, amit nap mint nap megkaptak, hogy mégis hogy lehet, hogy a támogató pártok legnagyobbikának elnökével még csak nem is találkozott soha. Azzal az elnökkel, akinek a kampány közepén sikerült azt nyilatkoznia, hogy nem tudja, hogy Falus alkalmas jelölt-e, mivel még soha nem találkozott vele. BADUMTSSSHHH!

Konferenciára megyek, vitára nem. Vagyis arra is megyek, csak mégsem.

Van még két hét? Akkor váltsunk stratégiát!

A baloldali pártok két héttel a választások előtt, a legutolsó pillanatban döntöttek Falus Ferenc lecseréléséről és Bokros Lajos támogatásáról. A döntés meglepő, de nem mondhatjuk, hogy nem láttunk még soha ilyet.

A baloldali pártok pontosan ugyanúgy az utolsó pillanatban váltanak stratégiát, mint tavasszal a parlamenti választások előtt. Akkor Mesterházy Attila és Bajnai Gordon hónapokig magyarázta, hogy miért a legjobb konstrukció, ha külön listán indulnak, és miért nem lehet Gyurcsány Ferencéket bevenni az összefogásba. Majd három héttel a jelöltállítás előtt összefogtak Gyurcsányékkal, és már a közös lista előnyeit sorolták.

A kapkodás ezek után a tavaszi kampányban is sorra tetten érhető volt: leglátványosabb jeleként egy hónappal a szavazás előtt a baloldal lecserélte a nevét, szlogenjét összefogásról kormányváltásra. A történet végét ismerjük: a Fidesz simán, kétharmaddal megnyerte a választásokat.

A Republikon Intézet kerekasztal-beszélgetést szervezett a budapesti főpolgármester-jelölteknek, amin Falus Ferenc nem jelent meg. Ennyi biztos, ezen kívül minden homályos. Falus szerint az elejétől kezdve világossá tették, ha nincs ott Tarlós, ő nem megy el. A konferenciát szervező intézet vezetője szerint azonban a meghívást Falus feltétel nélkül fogadta el, majd ahogy közeledett a konferencia, szép lassan kitáncolt belőle. Rákérdeztünk, nekünk pártpolitikai játékokról és nettó hazugságokról beszélt. Akárhogy is volt, jól nem jött ki a dologból.

Én vagyok az egyetlen. Vagy mégsem. Vagy mégis.

Egy hatsoros kiáltvány vagy inkább szabadvers jelent meg 26-án délután Falus Ferenc hivatalos Facebook-oldalán Én vagyok az egyetlen címmel. Majd eltüntette, legalábbis az oldaláról nem elérhető, bár ettől függetlenül a poszt linkje él. Együtt-PM-es forrásunk szerint maga Falus írta ki a szöveget a Facebook-oldalára, majd később ő maga döntött arról is, hogy elrejti. Hogy miért, azt nem tudjuk továbbra sem, mindenesetre amikor rákérdeztünk, hogy akkor mi is történt ezzel a kampányhajrában igencsak fontos bejegyzésével, azt mondta, nem tud róla, hogy bárki hozzányúlt volna, és különben is minden szava igaz. De akkor miért akarta eltüntetni ő vagy a stábja? Nem ez az egyetlen kérdés ami megválaszolatlanul marad.

Fagyi, gázgyár, macska

Falus rövid főpolgármester-jelölti pályafutása alatt szinte mindennap hozott valami kis színt a kampányba:

  • Emlékezetes, amikor egy felújított gáztorony előtt kérte számon annak felújítását.
  • Amikor az Ökotárs melletti tüntetésen megjelent, azt mondta, csak fagyizott az unokájával, véletlenül járt erre. Persze csak viccből, újságíróknak. Jó vicc volt, bár kellett egy fél nap, mire tisztázni tudták, hogy nem véletlenül, hanem szándékosan ment el a Szerb utcába, hogy szolidaritást vállaljon az Ökotárssal.
  • Amikor az ATV-ben Falust már napokkal a szerencsétlenül sikerült lovas hasonlata után kérdezték erről, és rátrómfolt a nem okos állatra: azt ecsetelte, hogy a macska is okosabb a lónál. Szerencsére nem kezdte el hosszasan sorolni, hogy mi minden és ki mindenki okosabb annál az állatnál, amihez hasonlította magát.
  • Falus Ferenc soha nem volt túl magabiztos a visszalépés dolgában, ezt a mai napon persze könnyű kimondani, de korábban is volt néhány csavar. Egy hónapja nyilatkozta azt, hogy kész félreállni, ha van nála alkalmasabb jelölt, majd amikor a Nézőpont jóval Bokros Lajos alá mérte, akkor azt mondta, hogy nem lép vissza, hisz „nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást”. Most pénteken a Hír Tv-ben már azt mondta, nem zár ki semmit, ma délben pedig bejelenti visszalépését.
15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft