Tényleg határőr alezredest indít az MSZP novemberben

2014.09.29. 22:05

Ahogy azt már sejteni lehetett, Horváth Imre önkormányzati képviselőt indítja az MSZP a november 23-i újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson. 

Trippon Norbert az MTI-nek elmondta, hogy a választókerületi társulás taggyűlése hétfőn egyhangúlag támogatta Horváth Imre indulását. A kerületi elnök úgy értékelte, hogy Horváth Imrének "erős helyi beágyazottsága van", 2006 óta képviselő, bizottsági elnök az újpesti önkormányzatban. 2010-ben a nyugdíjas határőr alezredes volt az egyedüli az MSZP jelöltjei közül, aki egyéni választókerületben tudott nyerni az önkormányzati választáson a kerületben. Horváth ugyanakkor a mostani önkormányzati választáson is indul képviselőjelöltként, a két poszt pedig összeférhetetlen.

Budapest 11-es számú választókerületében (amely Újpestet, Káposztásmegyert illetve Angyalföld északi részét fedi le) Kiss Péter halála miatt kell újra parlamenti választást tartani november 23-án.

Mint arról írtunk, az újpesti MSZP-sek először Kunhalmi Ágnest, a párt budapesti elnökét szerették volna elindítani, mivel a tavaszi választáson is jól szerepelt a XVIII. kerületben. De Kunhalmi, aki listáról már bejutott a parlamentbe, ezek szerint jobban ragaszkodott a XVIII. kerülethez. Így maradt a második forgatókönyv, egy helyi politikus.