15 évet kapott a csecsemőgyilkos apa

2014.09.30. 16:15

Tizenöt év fegyházra ítélte nem jogerősen a Kaposvári Törvényszék azt a 23 éves helybéli férfit, aki tavaly novemberben megverte és megfojtotta öthónapos kislányát.

A kislány – a család második gyermeke – a születése után nevelőszülőkhöz került, ugyanis a gyámhatóság alkalmatlannak tartotta szüleit és életkörülményeiket az újabb gyermek nevelésére. A kicsi négyhónapos korában került vissza a szüleihez.

Az apja azért bántotta és fojtogatta a csecsemőt, mert sírásával zavarta, nem tudott tőle aludni. A gyermek a koponya- és agysérüléseibe, valamint légzési elégtelenségbe halt bele. Azt, hogy nem lélegzik, az anyja vette észre. Felébresztette az apát, majd hívták a mentőket, de ők sem tudtak segíteni.

A vádlott a bíróságon visszavonta a rendőrségen tett beismerő vallomását, a szakértők véleménye szerint azonban a gyermeket úgy bántalmazhatták, ahogy a férfi a rendőrségen elmondta. Annak is voltak jelei, hogy a csecsemőt korábban is megverték.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így jogerős ítéletet a Pécsi Ítélőtábla hoz majd, írja az MTI.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport