TASZ: A fajvédőt is védi a törvény

2014.09.30. 19:30

A szólás- és mozgásszabadságot is megsértve akarja a belügyminisztérium betiltani a a hétvégére Budapestre tervezett fajvédő konferenciát – írta honlapján a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az amerikai székhelyű szélsőséges National Policy Institute rendezvényével kapcsolatban.

„A TASZ határozottan elítéli a hétvégére tervezett fajvédő konferenciát. Ugyanakkor azt is határozottan állítja, hogy a konferencia belügyminiszteri betiltása, valamint a résztvevők beutazási és tartózkodási tilalmának elrendelése nem jogszerű és nem hatékony módja a fajvédőkkel szembeni fellépésnek, az sérti a véleménynyilvánítás szabadságát és a résztvevők szabad mozgáshoz való jogát.”

A konferencia – amelyen a radikális nézeteket valló, Kremlhez közeli gondolkodó, a Lomonoszov egyetem korábbi tanszékvezetője, Alekszandr Dugin is felszólalni készül – azonban magánterületen zajlana, így a TASZ szerint a magyar jognak megfelelően még csak be sem kell jelenteni a rendezvényt. Így tehát sem a belügyi kormányzat, sem a rendőrség nem tilthatja meg a rendezvényt. „Amíg a konferencián nem valósul meg bűncselekmény, nem sérülnek mások jogai – márpedig erről semmilyen nyilvános információ nem árulkodik –, addig a rendezvény békésnek minősül, azaz jogszerűen megtartható.” – írta a TASZ.

Ma a rasszistát, holnap a demokratát?

A szervezet kifogásolja a belügyminiszter által elrendelt beutazási és tartózkodási tilalmat is a fajvédőkkel szemben, mert ezzel a kormányzat mozgásszabadságot is jogtalanul korlátozza. „A tényleges jogsértés megelőzése helyett a konferenciát csak azért nem tarthatják meg, mert a kormány és a parlamenti pártok szerint a rendezők és a résztvevők rasszisták. Márpedig egy demokráciában rasszistának lenni, fajvédő nézeteket vallani önmagában nem lehet bűncselekmény és nem lehet alapja állami beavatkozásnak.

Jogi szankcióval sújtani egy eszmerendszerrel egyetértőket a diktatúrák sajátja. Holnap kit és mit fog betiltani a kormány csak azért, mert nem tetszik a véleménye?”

– veti fel a TASZ, többször is hangsúlyozva, hogy irtózik a fajvédő eszméktől, ám az eszme mások jogait nem, csak jóérzését sérti, ezért hatalmi eszközzel való betiltását nem fogadhatja el.

Már csak azért sem, mert az a fajvédők javára válhat, azzal, hogy mártírt csinál belőlük. Káros azért is, mert jogalap híján, csupán látszatlépés, amely a határozottság illúzióját keltve azt sugallja, hogy a magyar demokratáknak nincsen tennivalójuk a fajvédő eszmék terjedésével szemben.

„A politikai fellépés, civil és polgári tiltakozás, valamint mindezek kormányzati katalizálása minden erőfitogtatásnál hatékonyabb eszköze volna a demokratikus értékek védelmének”

– vélte a jogvédő szervezet.