Ellehetetlenítették a fajvédők találkozóját

D NOE20131010008
2014.10.05. 23:52
Előadások helyett sörözéssel és városnézéssel kellett beérniük azoknak a külföldieknek, akik a National Policy Institute (NPI) által meghirdetett fajvédő konferenciára érkeztek Budapestre. Az eseményt a hatóságok szabotálták el, pénteken az amerikai főszervezőt és egy francia társát lekapcsolták, de a többiek itt tartózkodását is megkeserítették. A csalódott résztvevőkre a búcsúbulijukon, egy belvárosi pubban találtam rá vasárnap este.

Nem lesz itt semmilyen program, csak eszünk, iszunk egy jót

– mondta keserűen egy Rocky becenevű férfi. Vele és társaival abban a belvárosi pubban találkoztam, ahol vasárnap este jöttek össze a National Policy Institute (NPI) Budapestre szervezett fajvédő konferencia résztvevői. „Mi nem a szervezők vagyunk, csak egyszerű résztvevők, de ha gondolod, segítünk abban, hogy Richard Spencerrel is beszélni tudjál” – szabadkozott Rocky, amikor megtudta, hogy nem az egyik résztvevő, hanem újságíró vagyok. 

Egy franciát is elvittek a rendőrök

Spencer az NPI elnöke és a fajvédő konferencia főszervezője, de már esélyem sincs arra, hogy személyesen találkozzam vele. Péntek este őrizetbe vették ugyanis egy másik kocsmában, ahol ott volt Rocky is.  

Budán voltunk, egy sörözőben. Dumálgattunk, aztán egyszer csak ellepték a helyet az egyenruhás rendőrök. Nemcsak Spencert vitték el, hanem egy francia srácot is, de nem tudjuk, ő ki lehetett. Mindenkinek elkérték az útlevelét és felírták az adatait. Az enyémet is

– mesélte Rocky, aki egyébként Texasból jött, és most van először Budapesten. Ahogy elkezdtem vele beszélgetni, körénk gyűlt a többi résztvevő, de láthatóan nem mindenki örült annak, hogy rájuk találtam.

Mindannyian jól öltözöttek, elegánsak voltak, talán ezért is jegyezték meg többször, hogy biztos kopasz, tetovált, kigyúrt arcokra számítottam azok után, hogy szerintük helytelenül lefajvédőzik őket a médiában. Nőket viszont egyáltalán nem láttam a soraikban, egyikük meg is magyarázta ennek az okát: „Tudod, ez a téma annyira nem érdekli a nőket.”

Csalódottak, amiért nem azt kapták, amire számítottak, de ezért nem a szervezőket, hanem a magyar kormányt hibáztatják.

Teljesen ellehetetlenítették a konferenciánkat. Sokan voltunk, akiknek érvényes foglalásunk volt egy hotelben, de amikor megérkeztünk, a recepción közölték velünk, hogy törölték a foglalásunkat. Úgyhogy új szállás után kellett néznünk. De folyamatosan ilyen akadályokba ütköztünk, például az étteremfoglalásoknál is. Ide spontán jöttünk, azért nincs gebasz

– mesélte egy szintén az Egyesült Államokból érkező résztvevő, bár azt elismerte, hogy a vasárnap esti sörözés szervezett , és a szervezők mondták nekik, hogy ebbe a pubba jöjjenek. Szerintük a szisztematikus hatósági vegzálásnak köszönhető, hogy végül magánrendezvényként sem tudták megtartani a konferenciát. 

Nem voltak előadások. Szombat este volt két rövid beszéd vacsora közben, de kábé ennyire futotta

– mondta ugyanez a férfi. Aztán arról kezdett el beszélni, hogy az Egyesült Államokban mindenféle probléma nélkül meg lehetett volna tartani ezt a konferenciát, de Európában nincs szólásszabadság.

„Szerinted így néz ki egy fajvédő?”

– kérdezte egyikük, mire a többi is bőszen bólogatva magyarázta, hogy ők egyáltalán nem rasszisták, és nem gondolják azt sem, hogy a fehér faj felsőbbrendű. „Mi csak azt mondjuk, hogy mindenki maradjon ott, ahol él. Lassan Európában többségben lesznek a muszlimok. És ha többségben lesznek, bevezetik az iszlám törvénykezést.”

Egy másik a médiát szidta. „Ha a homoszexuálisok jogairól kell írni, akkor azzal tele van a sajtó. De ha a mi jogaink sérülnek, arról hallgat a média”. 

Még Kubából is jöttek

A résztvevők egyöntetűen azt állították, hogy a konferencia fő szervezőit a hatóságok lekapcsolták, vagy teljesen ellehetetlenítették a budapesti ténykedésüket. „Volt egy amerikai srác, őt eleve nem engedték be az országba, Spencert és azt a franciát pénteken vették őrizetbe. Jared még itt van, de ide nem jön sörözni” – mondta egyikük Jared Taylorra utalva.

A 63 éves Taylor a fehér felsőbbrendűséget hirdető American Renassaince nevű weboldal szerkesztője, emellett ismert értelmiségi, aki a hetvenes években az amerikai Yale egyetemen és Párizsban is tanult. Bár a kocsmában valóban nem találkoztunk vele, kicsit később a bazilikánál mászkált egy tucatnyi résztvevő társaságában. Megtudtam, hogy miután Spencert „kiiktatták”, ő próbálta koordinálni a Budapestre érkezett társaságot. 

Richard B. Spencer
Richard B. Spencer
Fotó: npiamerica.org

Az eseményre a világ összes részéről érkeztek emberek, Rockyék szerint nagyjából hetvenen lehettek összesen, és az a budai söröző is tele volt, ahol péntek este voltak, amikor a rendőrségi akció zajlott.

Jött egy srác Japánból, vannak hollandok, németek, britek, amerikaiak, ausztrálok, de még Kubából és Mexikóból is jöttek

– sorolta egyikük, milyen sok nemzetiség képviseltette magát. Magyarokat nem láttak, szerintük azért nem, mert őket elijeszthették. „Biztos megijedtek, hogy valami bajuk lesz, ha eljönnek” – mondta Rocky. Egy magyar résztvevővel ugyan találkoztak, de kiderült, ő magyar származású amerikai. 

„És Duginnal mi a helyzet? Tényleg nem jött el?” – kérdeztem Alexander Duginról, aki a konferencia egyik előadója lett volna, és akinél pár éve még Vona Gábor jobbikos vezető és a kémkedéssel megvádolt jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla is vendégeskedett Moszkvában. „Úgy tudom, hogy őt nem engedték ki Oroszországból” – mondta Rocky.

Később megtudtam, hogy a pénteken Spencerrel együtt őrizetbe vett francia ellen is beutazási és tartózkodási tilalom volt elrendelve, Dugint viszont senki nem tartóztatta fel sehol, az orosz ideológus egyszerűen csak nem akart eljönni az eseményre. Philippe Vardon francia politológus, a francia Bloc identitaire egyik alapítója is visszamondta a részvételt.

Amikor Dugin eurázsiai víziójáról kérdeztem Rockyt és a többieket, azt mondták, nem tetszik nekik az orosz ideológus által hangoztatott eurázsiai vízió, de szívesen meghallgatták volna az előadását. Ahogy a jobbikos Gyöngyösi Mártonét is, aki végül szintén lemondta a részvételt, bár a Jobbikról Rockyék keveset tudtak, így az is új volt nekik, hogy a párt oroszbarát. „Azt tudom, hogy ellenzékiek és azt is hallottam, hogy szociálisan érzékenyek” – mondta az egyik résztvevő. 

A résztvevők közül sokan név szerint ismerik egymást, mivel az interneten tartják egymással a kapcsolatot, a szálakat Rocky elmondása szerint Spencer fogja össze. Ha a hivatalos program el is maradt, Rockyék örülnek annak, hogy eljöttek Budapestre.

Gyönyörű a városotok, itt még látszik, milyen lehetett régen Európa, amikor még nem lepték el a bevándorlók. Bezzeg London mivé lett!

– mondta szomorúan Rocky, miközben a sörét kortyolgatta. A többiek helyeseltek. 

A kormány nagyon nem akarta őket

Azt, hogy az NPI konferenciájából nem lesz semmi, nagyjából egy hete lehetett tudni. Orbán Viktor múlt vasárnap utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel akadályozza meg azt. A magyar kormány közleményt adott ki, melyben élesen elhatárolódtak az idegengyűlölő és kirekesztő konferenciától, Pintér pedig kijelentette: a konferencia előadói a fajelmélet hirdetői, véleménynyilvánításuk az alaptörvénybe ütközik.

A miniszter arra utasította Papp Károly országos rendőrfőkapitányt, hogy a rendezvényt minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel akadályozza meg, és kezdeményezze a konferencia rasszista nézeteket valló előadóival szemben a beutazási és tartózkodási kérelem elrendelését.

Október 3-án arról számoltunk be, hogy hiába rendelt el Pintér Sándor beutazási és tartózkodási tilalmat a fajvédő konferenciára érkező külföldi résztvevőkkel szemben, a főszervező kicselezte a magyar hatóságokat. Közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügy okokra hivatkozva a hatóság korlátozhatja a szabad mozgást, azaz elérheti, hogy egy külföldi állam polgára ne léphessen be az országba.

Ez azt jelenti, hogy a budapesti repülőtéren feltartóztathatják a külföldit, és visszaküldhetik abba az országba, ahonnan jött. Spencer azonban Bécsben szállt le a repülővel, és onnan vonattal érkezett Budapestre. Úgy tudjuk egyébként, hogy a hatóságoknak kezdetben nem is volt információjuk arról, hogy az időközben Budapestre érkező Spencer hol, kinél lehet, de végül sikerült megtalálniuk.